bezár
 

színház

2021. 11. 05.
Ki lakik a paraván mögött?
Székely Andrea bábrendezővel beszélgettünk
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
A Mese és a Monda köz határán nevelkedett, egyenes úton érkezett a bábtanuláshoz, most több évtizede maga oktat és rendez. Megszámolhatatlan gyerek – és felnőtt – arcára csal mosolyt munkájával, miközben a művészet olyan magas nyelvén dolgozik, ahova kevés bábos ér fel. Székely Andreával beszélgettünk a műfaj jelenéről.

Nem fogom megszámolni, mennyi színészemberrel ültem le beszélgetni egy interjú erejéig. Sokkal. De ilyen helyzetben még nem találtam magam. Kezdhetném azzal, hogy Csontváry egykori házában találkoztunk, hogy nem tért ki a kérdések elől, hogy végig figyelt és végig mosolygott, miközben a bókokra udvariasan legyintett – hiába, mégiscsak a hazai bábszakma egyik legnagyobb alakjáról van szó.

Szkéné színház

PRAE.HU: Sokat változott a bábvilág!

Ma sokkal több városi vagy megyei fenntartású hivatásos bábtársulat működik, mint korábban. Ez mindenképp az új szempontok között szerepel, ahogy a felsőfokú bábképzés is, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen oktatnak bábot a színész- és a rendezőszak mellett. Ez óriási lehetőség a szakma számára, a diákok előtt nyitva áll az ajtó, ha bábozni szeretnének, és ezzel élnek is! Fiatal művészek jönnek, tanulnak, játszanak, rendeznek. Én magam a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tanítok, ahol a drámapedagógia szakképzés keretén belül esik sok szó a bábszínházról.

PRAE.HU: 2018 óta felsőfokú végzettséghez kötik a szakmát. Ez mennyire befolyásolta a jelentkezők számát?

Joggal gondolhatnánk, hogy nagymértékben, de valójában a kettő független egymástól. Jóval előbb felébredt a szakma műfaj iránti kíváncsisága, mint meghozták a színészoktatással kapcsolatos szabályt. A bábos elköteleződés sokkal inkább fűzhető a társulatok kiválásához, alapításához, történetesen ahhoz, hogy a bábosok leváltak a kőszínházakról és saját helyszínen, önálló társulatként folytatták a működést. Ez valahol az Állami Bábszínház (ma Budapest Bábszínház) történetéhez kötődik, akik egyedüliek voltak a szakmában, intézményes keretek közt játszottak Budapesten, sok tájelőadást vittek a városhatáron túlra, lefedték az egész országot, a legkisebb falvakat is járták. Ezzel párhuzamosan remek vidéki együttesek alakultak, köztük Pécsen és Kecskeméten, ahol nagyon magas szinten dolgoztak. Ez táplálta a változást, ebből következett, hogy a szakma bábos képzéseket kínált, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is elindult az oktatás.

PRAE.HU: Miben változtak a báboktatás alapjai?

Mi másfajta képzést kaptunk, én az Állami Bábszínház stúdiójában végeztem, a mai hallgatók a Színműre járnak. Illetve a mi tanáraink még a paraván mögött dolgoztak, rengeteget tanultunk erről. Nagy mesterem volt Bölöni Kiss István (Manócska), neki köszönhetem azt, ahogy ma tanítok. Elképesztő figyelemmel szemlélte a fiatalokat, milyenek vagyunk, mit csinálunk, mi jó nekünk. Alapszabály volt, hogy a paraván mögül csak emberszerepben léphetünk ki vagy, hogy meghajolni is csak bábok hajoltak meg egy jó ideig. Majd Prágában és Csehországban már az ember és a báb együttműködésével foglalkoztam. Ez a tendencia szép lassan utat tört magának Magyarországon is. Ma a folyamat következményeként már játszanak olyan bábelőadást is, amiben nincsen bábu. A furcsa ötvözet jelenleg keresi a helyét, miközben nekünk szegezi azt az érdekes kérdést: hogyan mozogjon együtt báb és ember? Mert, amikor jól játszik a bábuval a színész, hiába van ott fizikailag, nem rá figyelnek a gyerekek, a bábra koncentrálnak. Ennek megvan a maga logikája, ezt kell megtanulni és ez segít a jó irányításban, abban, hogy kire szegezze tekintetét a közönség: bábra, emberre vagy kettejük kapcsolatára.

PRAE.HU: Mire alapozod a pedagógiád?

Hagyom a diákokat, figyelem őket, és amikor meglátok valamit, arra építek. Maximális reményem van bennük! Ha a kreativitás és szemlélet megvan, bármi megtörténhet.

PRAE.HU: Gyermeki lelkesedéssel érkeznek, vagy rájuk ragad?

Gyermeki lélek nélkül nincs boldog bábos. Ezt hozzák magukkal, és akkor tudnak jól játszani, ha őrzik ezt a lelkületet. De ez nem pusztán a bábra igaz, minden művészre áll, ezt nevezik szabadságnak. Játék! Milyen szép! És milyen szórakoztató, amikor egy próbán teljes komolysággal mondjuk: na, most játsszunk!

PRAE.HU: Nem ritkán kortársok mentén.

Esetemben, legalábbis. A kortárs mese vagy a klasszikusok kortárs feldolgozásai közel állnak hozzám, egyszerűen ez érdekel. De ez én vagyok. Nem törvényszerű, hogy csak a mai mesékből lehet igazán jól előadást készíteni. Markó Róbert rendező például sokat beszél a népmese fontosságáról, hogy abban minden benne van, ami az életet jelenti. Igazat adok neki! Tíz évig voltam a veszprémi Kabóca Bábszínház igazgatója, ott is mindegyik vonalat egyformán fontosnak tartottam és eszerint dolgoztam, mindig arra törekedtem, hogy a gyerekek azonos arányban lássanak kortárs, klasszikus és népmeséket.  

PRAE.HU: A báb nem korosztály, hanem műfaj – mind ezt mondjátok. Miért ilyen kétségbevonhatatlan ez az állítás?

A jó előadás jó előadás. És ameddig igaz, hogy nem minden darabot lehet gyerekek előtt játszani, viszont bármelyiket lehet felnőttek előtt, addig ez kijelentés marad. A „kicsik” nyelve a „nagyokból” is előhív egy gyermeki tudatot. Ahogy bennünk, alkotókban ott a gyerek, amit őrzünk és ezzel az örömmel játszunk, az nem más, mint egy kapu, és az mindenkiben megnyílhat, így a szülőkben, a felnőtt nézőkben is. Ezt élvezik, és ezt nagyon jól tudja a szakma, ami gyakran megengedi magának, hogy direkt módon kiszóljon a „kísérőnek”. Ezzel nem értek egyet. Nem kell a szülőt külön szórakoztatni a bábszínházban, megtalálják ők a maguk olvasatát. Jó példa erre a Kolibri Színházban nemrég bemutatott rendezésem, Keresztesi József Csücsök, avagy a nagy pudinghajsza című mesekönyve és annak színpadi feldolgozása, amiben egészen mást hall meg egy felnőtt, mint egy gyerek.

Csücsök

PRAE.HU: Anyaként máshogy dolgozik a bábrendező?

Anyaként, fiatal nőként, nagymamaként és még nagyon hosszan sorolhatnám. Nem tudnám azt mondani, hogy három lánygyermekem érkezése volt az egyetlen, ami hatott a rendezéseimre. Minden életszakaszomról tudom, hogy milyen előadásaim születtek, van, amelyik a szüleimhez kötődik, és olyan is, ami a gyerekeimhez. Amikor kicsik voltak a lányok, akkor alakult a Kolibri Színház, én rendeztem az első előadást, a Locspocs és a Bolygó Hollandit, amiben éppen három kis tengeri szörnyecske volt, ez kapcsolódik ahhoz, hogy három gyermekem van. És most, hogy nagymama vagyok, szintén máshogy dolgozom, mert ez is egy új korszak. Mennyi ilyen van az ember életében! Mindegyik befolyásolja a mű kiválasztását és feldolgozását. Mégis a fontos: a jó előadás jó előadás.

Az előadás fotóit Németh Anna, a portrét Oláh Gergely Máté készítette.

nyomtat

Szerzők

-- Werner Nikolett --

Újságíró, költő


További írások a rovatból

színház

Axis Mundi Axis Mundi
Szakralitás a Recirquel IMA című előadásában
Tandem – Humán balanszológia az Artus Stúdióban
Szabó Veronika: Queendom (búcsúelőadás)
Nálatok is esik? a KB35 Színházi Nevelési Társulat és a Trainingspot Társulat részvételi előadása

Más művészeti ágakról

Gondolatok Simon Márton költő, és iamyank felolvasó koncertje kapcsán
Pintér Tibor: Hangok és szavak erdeje könyvbemutató
gyerek

Történetmesélés verssel és rakétával Történetmesélés verssel és rakétával
A Bolygó Bogozó negyedik beszélgetéséről
Lully–Molière: A kénytelen házasság


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés