A neonszínekben pompázó, susogós Adidas-sportszerkó igazi státuszszimbólum. Varázsruházat, mely a messzi Nyugat retróutópiájába repít. Az sem baj, ha éppen teherautók platójáról esett az autópálya szélére, hiszen semmi sem tudja lefokozni a poliészter transzformatív erejét. Miközben attraktív fényjátékba borítja viselőjét, alkalmi olimpikonná is avanzsálja őt. Sosem érezhettük magunkat ilyen egyszerűen hatékonynak és elpusztíthatatlannak. Keleti kényelem egy sosemvolt nyugaton. Ismerjük ezt a világot: a cserépkályha itt mindig okkerben hullámzik, az esti hírekhez felkapcsolt villanyfény pedig margarinsárga éterbe borítja a fehérre meszelt falak otthonos white cubeját. Ebben a közegben egy Adidas-pulcsi a coolság tápegysége, háromszoros rangjelzés, dimenziókapu a vagányság legfelsőbb szféráiba. Persze praktikus is, vasalni sem kell.   

Sudár Péter: Édesapa és édesanya, 2019-2021. Olaj, vászon, 120×140 cm. Fotó: Kárpáti János Iván // A művész és a BirdHouse jóvoltából

A művész szülei az Áldás (tánc) című kompozíció előtt. Fotó: Kárpáti János Iván // A művész és a BirdHouse jóvoltából

Sudár Péter: Atlasz és glóbusz, 2019. Olaj, vászon, 90×80 cm. Fotó: Kárpáti János Iván // A művész és a BirdHouse jóvoltából

Sudár Péter: Édesapa Adidasban, 2010. Olaj, vászon, 60×50 cm. Fotó: Kárpáti János Iván // A művész és a BirdHouse jóvoltából

Sudár Péter édesapja és édesanyja legfullosabb szettjeikben jelennek meg a barokkosan kusza, takarosan renderelt képterekben. Az Édesapa Adidasban című kompozíció a kiállítás origójaként emelkedik ki. Az akadémizmus anonim férfimodelljeinek büszkesége csillan meg ebben az arcban, a távolba nézés lokális ízével, archetipikusan sokatmondó csendjével együtt: ugyanúgy olvashatjuk a bús magyar sors képi indikátoraként, a westernfilmek főszereplőinek szuperplánba keretezett horizontkémleléseként vagy egy igazolványkép-készülés tényét rezignáltan elfogadó individuum drámájaként. Ez a nézés hozzálassul a művészettörténeti kánon időtlenségéhez: eszünkbe juthat Tiziano, Velázquez, vagy akár a 19. századi festők egy-egy vagány húzása, de egy jól sikerült, profi csapcsere öröme is. A mesteri fortélyok virtuozitása és a „nézzük meg mit javíthatnánk meg a ház körül” körültekintő figyelmessége itt valahogy képes összhangba kerülni egymással. Mondhatnánk, hogy a magasművészeti reprezentáció és a mackónadrágos flow kölcsönösen biccent egymásnak. A realizmus vizuális retorikájának „színes szürkéiben” rejlő házias igazmondás a neonszínek alien pulzálásával ütközik. A műszálas textúrák az olajfesték tolmácsolásában zavarják meg a történetiségbe vetett bizalmunkat, az egymással konfrontálódó ikonográfiai elemek feszültségét pedig szinte tapintani lehet.

E piktúra lényege a képfelszíneken kibontakozó hangyafocis szárazlazúr-kombók súlyos materialitásában megjelenő groove. A hiperprecízre hangolt középtónusok következetes és meglepő ütemképletei. Az alakok tömbjét feloldó körvonalak hanyag lazasága, ami cikázásra készteti a befogadó tekintetét a sűrűre habart rétegek, a vékony lazúrok és a plasztikusság kimaxolása érdekében megidézett „színminimál” festői felvetései között. A képtér egyfajta bármikor átrendezhető nappali, amiben apró rovarként szárnyalunk az intenzívebb csúcsfények irányába. Sudár képisége, mely ebben az uszkve 2016 és 2020 között készült festményciklusban feldereng, annyira találóan random és személyes, mint egy dekomponált családi fotó, miközben sugárzik belőle a nagybetűs művészettörténeti kánon számos képi referenciája is.

Sudár Péter, Batykó Róbert és Tayler Patrick

Fotó: Kárpáti János Iván. A művész és a BirdHouse jóvoltából

Fejléc kép:  Sudár Péter – Édesanya II. és I., 2020. Olaj, karton, 24×30 cm. Fotó: Kárpáti János Iván. A művész és a BirdHouse jóvoltából. Kép a főoldalon és a Facebookon: Sudár Péter – Áldás (tánc), 2019. Olaj, vászon, 97×130 cm. Fotó: Kárpáti János Iván. A művész és a BirdHouse jóvoltából