bezár
 

színház

2022. 12. 21.
Csokorba kötött művészeti ágak a Nemzeti Galériában
Textúra, 2022
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Két és fél óra alatt nyolc képzőművészeti alkotás elevenedik meg, nyolc irodalmi szövegen és nyolc színházi jeleneten keresztül. Minden alkotást más festett, formázott, írt és adott elő, de mind egyetlen programnak, a Textúra 2022-nek volt része, a Magyar Nemzeti Galériában.

Egy tömött múzeumi aulában várok valaminek a kezdetére. Körülvettek minket a mellszobrok, mindenki a lépcső tetejét figyelte, ahova bevonulásunk előtt kihelyezték a mikrofonokat. Megjelent a Magyar Rádió Gyermekkórusa, és énekelni kezdett Baksa Krisztina csellóművész kíséretében. Bezengték a teret, mintha valami szentséget adtak volna az épületnek és a benne kiállított alkotásoknak, a levegőnek.

Szkéné színház

A koncepció szerint nyolc műalkotáshoz írt, nyolc magyar író egy-egy tíz perc alatt elmondható szöveget, amit színészek előadnak, pontosabban játszanak, hiszen részben színházi eseményről beszélhetünk. Mi, nézők csoportokra osztva, egy adott útvonalon haladunk végig, piktorgrammokat követve, keresztül a múzeumon. 

Az első alkotás Lakner László A konzervgyártás kezdetei (1961), amihez Vida Gábor írt szöveget Zakuszka (Nosztalgia) címmel, ezután továbbmentünk Galántai György Lépésváltás (1989) című szobra elé, ahol Balog József adta elő a Szeifert Natália által írt Gyalogprímet. Az első jelenet kissé groteszk, a második egy teljesen más hangvételű szöveg és rendezés volt, egy átlagos ember átlagos hétköznapjaival és gondolataival dolgozott, kontrasztban az előző jelenettel. Az elsőben elnagyolt és hatalmas gesztusokkal dolgoztak a színészek, míg a másodikban egy finomabban megmunkált, apróbb gesztusokkal dolgozó játékot láthattunk.

A harmadik jelenet a Kemény István Vita Bortnyik Sándor Zöld szamár című képéről szövegét dolgozta fel Lábán Katalin előadásában, a kiválasztott festmény a Zöld szamár (1924) Bortnyik Sándortól. Itt is egy monológot hallhattunk, a festmény különböző elemei beszéltek, hogy kik ők, mit keresnek a képen, és mit gondolnak társaikról, egy kissé szatirikus hangnemet megütve, rájátszva a festmény stílusára. Fontos pontja volt az idei Textúrának, hiszen épp arra reflektált direkt módon, amiről maga az esemény is szólt, a képzőművészet és az irodalom kapcsolatára.

Átcsöppentünk a 19. század végére és meghallgattunk egy monológot Munkácsy Mihály feleségétől (Hámori Gabriella alakította), aki honvággyal küzd Franciaországban. Az Ugron Zsolt által írt Egy másik poros úton című műben maga Munkácsy is megjelenik (Vasvári Csaba), azonban nem szólal meg, csak fest, kezében piros, fehér és zöld ecsetekkel, magyar országutakat és tájakat. „Ezt lehet jól eladni” – mondja felesége. Az olyan festményt, mint amelyik inspirálta a szöveget is, a Poros út II.-t.

Egy másik poros úton

Bementünk egy hatalmas terembe, ahol oltárok voltak kiállítva. Leültettek minket padokra, akár egy templomban, és a félhomályban Halász Rita Délután Galileában című szövegét mondta el Szorcsik Kriszta. Szűz Mária, egy anya mesélt nekünk gyermekéről, akit elvettek tőle az emberek, vagyis mi. Kisajátítottuk magunknak a messiást, ő pedig már nem kap semmit a fiából. Amikor élete legfontosabb pontja a vallás és a tanítás lesz, az emberek iránti felelősség, szinte elfeledkezik édesanyjáról. Egyszerre mutat be egy felnövéstörténetet és a keresztény vallás egyik legfontosabb alakjának emberi oldalát.

Orlai Petrich Soma Zách Felícián (1860) című képéhez Kemény Zsófi írt jelenetet Barátom, Felicián címmel. Béres Miklós mint Károly Róbert levelet (vagy ha jobban tetszik kommentet, ugyanis a számítógépén reagál a festményre) ír a már meghalt Zách Felíciánnak, ahol elmondja érzéseit barátja merényletével kapcsolatban. A történelmi eseménynek egy teljesen más oldalát mutatta be, ami nincs leírva a történelemkönyvekbe, azonban a humoros hangvételnek köszönhetően a jelenet könnyed volt, talán kissé komolytalan és groteszk is.

Barátom, Felícián

Zárásképp Rippl-Rónai József Nő fehér pettyes ruhában (1889/1892) című festményéhez léptünk, ahol Nagy Katica egy vászonban állva, fejét kidugva mint a pettyes ruhás nő mesélt arról, milyen az élete a múzeumban, mennyire egyedül van képszomszédai mellett éjszakánként mikor nem tud aludni. László Noémi Mocorgás című jelenetének helyszíne egy ablakos terem, ahol alig égtek lámpák, alig szűrődött be fény kintről, és a vásznon szereplő alak életre kelt. A múzeumi tárgyak előttünk nem látható életébe nézhettünk bele tíz perc erejéig.

Talán soknak tűnhet a jelenetek mennyisége, azonban a két és fél órás hossz miatt nem éreztem azt, hogy egyik jelenetből esnék át a másikba. A helyszínek közötti úton mindenki kitekingetett az alkotásokra, amelyek mellett elhaladtunk, de egy-egy futó pillantáson kívül nem nagyon tudott senki megállni, hogy megszemléljen egy képet, hiszen haladnunk kellett. A három emelet és számtalan terem, rengeteg korba és stílusba engedett gyors betekintést, a múzeum életét láthattuk, az alkotások mögötti embereket, gondolatokat, a műtárgyak életét, ahogyan azt az írók elképzelik.

A helyszínek és „díszletek” előre adottak voltak, mivel a múzeum kiállítóterében voltunk, ez pedig már önmagában egyedülálló légkört teremtett a színházi eseménynek. Mintha a képzőművészet bekebelezte volna a színházat egy estére azért, hogy annak erejével bizonyos darabjait életre kelthesse előttünk pár perc erejéig.

Délután Galileában

Minden történethez külön formanyelv és látványvilág tartozott, nyolcféle miliő teremtődött meg alig két óra alatt a múzeumban. Felüdülés volt, hogy mindegyik előadásnak más képi és szövegvilága volt, emellett pedig érdekes élmény volt látni, hogyan rendez meg egyetlen rendező, jelen esetben Sardar Tagirovsky különböző szerzők tollából, különböző történeteket egy előadás keretén belül. Nyolc előadást láttam, és mindegyikre pontosan emlékszem, még napok távlatából is.

A Textúrában az az izgalmas, hogy összefolyatja a művészeti ágakat. Nemcsak képzőművészet, irodalom és színház terén, hanem akár ezeken belül is, festmények, szobrok jelennek meg, és ami a legkülönlegesebb volt számomra, a Szent Anna-oltár, aminek szakrális jelentősége még képzőművészeti fontosságánál is nagyobb. Azt mutatta, a Textúra nemcsak művészeti ágak keveredésén gondolkozik, hanem átfogóan szeretne foglalkozni mindennel, ami az emberi társadalmat, életet és lelket érinti. 

nyomtat

Szerzők

-- Nagy Jázmin --


További írások a rovatból

színház

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Istentelen ifjúság a Radnóti Színházban
John a Latinovitsban
Üvegcipő a Vígszínházban

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
gyerek

Nagyívű nemzetközi kiállítás nyílik a Deák17 Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés