bezár
 

irodalom

2023. 04. 16.
Nem a család intézményével van a gond, hanem azzal, ahogy egymással bánunk
Interjú Hidas Judittal
Tartalom értékelése (6 vélemény alapján):
Hidas Judit Nem vagy többé az apám című regénye 2022-ben jelent meg a Park kiadó gondozásában. A könyv kapcsán többek között családi viszonyokról, a megbocsátás lehetőségeiről és a nők helyzetéről beszélgettünk a szerzővel - Pap Rebeka interjúját olvashatják.

PRAE.HU: A regény leszámolást sugalló címe és a bensőséges apa-lánya viszonyt megjelenítő borító erős feszültségben van egymással. Ugyanakkor a történetben Eszter és az apja végül a bocsánatkérés és a megbocsátás mellett döntenek. Hogyan látja ezt a feszültséget? Mennyiben feloldható ez a megbocsátás aktusában?

prae.hu

Nagyon hiszek abban, hogy a legtöbb családi feszültség, konfliktus feloldható lenne azzal, ha tudnánk róluk egymással és egymásra figyelve beszélni. Ez nagyon egyszerűen hangzik, mégis kevesen képesek önreflektíven benne lenni a kapcsolatokban. A kimondatlan feszültségek pedig nagyon eltávolítják egymástól az embereket és állandóan mérgezik az együttlétet. A bocsánatkérés ilyen szempontból maga a konfliktus feloldása, persze ez akkor működik, ha őszinte, de akkor csodákra képes.

PRAE.HU: A könyv egyik középponti kérdése, hogy mit is jelent a második világháborút túlélő, és az utána következő második, harmadik generációnak a zsidó származás. Hogy látja, a mostani fiatalok is a főszereplőhöz hasonlóan, ambivalensen élik meg ezt? Önnek mit jelent a zsidó származás?

Szerintem a legtöbb mai zsidó fiatal és az idősebbek is ugyanezekkel a kérdésekkel küzdenek. Mit jelent számomra a zsidóság, ki vagyok én és miért fontos ez nekem, hogyan tudom megélni ezt az identitást úgy, hogy hűséges legyek önmagamhoz. Ezek mind nagyon feszítő kérdések. Mindezt nem lehet addig tisztába tenni, amíg nem találjuk meg a valódi kapcsolódási pontot. Mert az nem kapcsolódás, hogy szeretjük Izraelt vagy szeretjük a zsidó filmeket, ételeket vagy zsidó emberekkel bulizunk együtt. Ennél mélyebb dolgok kellenek ahhoz, hogy az identitás stabil „lábakon álljon”. De nem könnyű megtalálni az utat, mivel nagyon eltávolodtunk már attól a kultúrától, amikor a zsidóság megélése a mindennapok szerves része volt, és a hétköznapjainkat szabályozta.

Én most úgy látom, hogy a zsidóság spirituális tanításai felől lehet a leginkább közelíteni ehhez az identitáshoz, ezek a tanítások nagyon közel vannak azokhoz a kérdésekhez, amelyekkel a pszichológia is foglalkozik.

PRAE.HU: A transzgenerációs traumák több más vonatkozásban is átszövik a regényt. Miért olyan nehéz magunk mögött hagyni a családunkból hozott mintákat? Egyáltalán lehetséges ezt maradéktalanul megvalósítani?

Nem kell teljes mértékben magunk mögött hagyni, hiszen nagyon sok jó dolgot is kapunk, tanulunk a szüleinktől. A gyerek ösztönösen szívja magába a környezetében látottakat, jót és rosszat is egyaránt, és ez nagyon sok mindent alakít benne, aminek később nehéz visszakeresni az eredőjét, a gyökereit. Olyan ez, mint egy nagy ház, le kell bontani a cserepeket, le kell verni a vakolatot, kivenni a téglákat, feltépni a parkettát, hogy az alatta futó vezetékekhez visszaássunk, és megtaláljuk, hol van csőtörés. Valami ilyesmit csinál a pszichológia, amikor a transzgenerációs mintákat próbálja kiigazítani.

PRAE.HU: Bár az apaseb áll a könyv fókuszban, Eszter anyja számtalanszor ugyanúgy képtelen jól szeretni a lányát és figyelni rá. Mi ennek a magyarázata? Hogy látja, az anyák tökéletlenségével nehezebben néz szembe a társadalmunk, mint az apákéval?

Az anyákat hol idealizáljuk, hol mindenért őket hibáztatjuk, ha gyereknevelésről vagy a család összetartásáról van szó. Holott mindkét szülőnek – még ha másképp is –, van felelőssége a családi élet, a párkapcsolat minőségének megőrzésében vagy a tönkretételében.

Ezt a dinamikát szerettem volna bemutatni. Ritkán van olyan, hogy valaki csak áldozat vagy csak elkövető, a viszonyok változnak, például az anya először áldozata a férje szakmai rivalizálásának, később viszont ő lesz erősebb, és mindent megtesz annak érdekében, hogy visszaadja a kapott fájdalmakat. Ők ketten kölcsönösen feltételezik egymást.

PRAE.HU: Eszter finoman szólva sem duzzad az önbizalomtól és küszködik a kiteljesedéssel, de ez elmondható az egyébként szakmailag sikeres anyjáról is, vagy A boldogság tízezer kilóméterre című korábbi könyvének Annájáról is. Mennyiben vannak ennek egyéni és mennyiben társadalmi okai?

Mindkettő fontos tényező. Esztert a családi közeg elbizonytalanítja, kiábrándul azokból az alapvető emberi értékekből, amik nélkül szerintem nehéz teljes életet élni.

Nekem régóta vesszőparipám, hogy nem a család intézményével vagy a házassággal van a gond, hanem azzal, ahogy egymással bánunk. A családnál jobb formát még nem talált fel az emberiség arra, hogy az egyén biztonságban és szeretve érezze magát – csak az a fontos, hogy ehhez megfelelő partnert találjunk magunknak.

Ha valaki gyerekkorában azt tapasztalja, hogy a család hazugságokra és gyűlöletre épül, akkor az a formából is kiábrándul, mert nem tanulja meg, lehet ezt másképp is csinálni. Pedig nem szabad a gyereket kidobni a fürdővízzel.

PRAE.HU: Mi a viszonya a feminizmushoz? Milyen tapasztalatok, illetve milyen példaképek ösztönözték ezzel kapcsolatos szerepvállalásra?

A feminizmus megtanított hinni és bízni a saját perspektívámban. Ez a nézőpont ad az embernek valódi szabadságot és magabiztosságot. Nagy hatással volt rám Elena Ferrante Nápoly-tetralógiája, Zadie Smith, Anne Burns. Ők mind olyan műveket írnak, amelyben megtalálható a világ teljessége, és mindez összeegyeztethető egy nagyon erős női perspektívával.

PRAE.HU: Nemrég, részt vett a Goethe Institut szervezésében megvalósult nőnapi beszélgetésen, ahol központi kérdés volt, hogy hogyan lehetne megteremteni a női egyenjogúságot a művészvilágban. Egyetértett abban, hogy az erőltetett kvóták nem igazán célra vezetőek, de az önkéntes alapon működő nőjogi szerveződések sem fenntarthatóak. Mit gondol, milyen úton kellene elindulnunk, hogy tényleg legyen saját szobájuk a nőknek?

Most jó tendenciákat látok. Egyre több nő kap szakmai elismerést az irodalmi életben, bízom benne, hogy ez így marad, és már eléggé tudatosodott a szakmában az, hogy egy kicsit jobban figyeljenek a női hangokra is. Ha ez a későbbiekben másképp alakulna, akkor fontos létrehozni szakmai önszerveződést. Ehhez elkötelezett emberek kellenek, akik valóban hisznek az ügy fontosságában, és képesek kiharcolni azt, hogy egy stabil, anyagilag független szervezetben tudjanak dolgozni.

PRAE.HU: Könyvében súlyos, mindennapi társadalmi problémákat tematizál, mint a szexizmus, rasszizmus, és a nyílt kommunikáció hiánya a családi kapcsolatokban. Mennyiben jelentett író kihívást ezen jelenségek hiteles megjelenítése? Eszterhez hasonlóan ön is feladatának érzi, hogy állást foglaljon, ha igazságtalansággal szembesül?

Azt tartom fontosnak, hogy az ember valamilyen nála nagyobb ügy mellett köteleződjön el, és tegyen is ezért, csak ettől érezhetjük hasznosnak magunkat. Az öncélú dolgok előbb-utóbb felemésztik az ember lelkét. Ha valakit bántanak a környezetemben, azt én sem tűröm, igyekszem segíteni, de nem mindenki szabadságharcos típus, az viszont fontos, hogy ne csak önmagunkért dolgozzunk.

Fotó: Lettner Kriszta

nyomtat

Szerzők

-- Pap Rebeka --


További írások a rovatból

Bemutatták Charles Bukowski A város legszebb nője című novelláskötetét
Bemutatták Locker Dávid: Beszédkényszer című verseskötetét
Kovács Dominik és Kovács Viktor Lesz majd minden című regényéről
irodalom

Krasznahorkai László Zsömle odavan című regényéről

Más művészeti ágakról

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Az acb Galéria Redők című tárlatáról
art&design

Keresztes Zoltán privát ikonjai mellé


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés