bezár
 

irodalom

2024. 03. 27.
Nem én voltam jó, hanem az aktus érdekes
Szálinger Balázs volt a Költőim sorozat vendége
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Március 19-én, 19 órai kezdettel rendezték meg  a Költőim című zenés irodalmi beszélgetéssorozatot a Scolar Könyvesboltban. Az esemény ötletgazdája Csemer Boglárka (Boggie) 2018-ban indította útjára a koncepciót, melynek lényege, hogy a résztvevők egy teljes értékű Boggie koncerten vehessenek részt, majd meghallgathassák a házigazda beszélgetését egy-egy meghívott költővel. A vendég ezúttal Szálinger Balázs volt.

Elsőként Vincze Bence, a Scolar Kiadó rendezvényszervezője köszöntötte az érdeklődőket, és elmondta, a sorozat eddigi útjáról Csemer mesél majd a későbbiekben, annyit azonban elárult azoknak, akik nem követték figyelemmel az átalakulásokat, hogy idén februártól ezen az új helyszínen várja a közönséget a Költőim, amelynek első vendége a kiadó szerzője, Mechiat Zina volt. Ezt követően Szakonyi Milán és Csemer foglalták el a színpadot. Az énekes röviden elmesélte az első dal történetét, amely 2017-ben született.

Elmondta, a dallamot felénekelte egy akkordkörre és az esélytelenek nyugalmával küldte el Szakonyinak, hiszen azt gondolta, nem sikerült olyan jól. Őszintén beszélt arról, hogy az első kislánya ebben az időben volt fél éves, és bár élvezte az anyaság minden percét, hatalmas tettrekészség munkálkodott benne, hogy dalokat kell írnia, különben eltűnik a szakmai közegből. Egyszerre érzett nyomást és belső indíttatást arra, hogy mindenáron véghez vigye terveit, jelen tudjon lenni az élete mindkét területén. Ezután következett a hangszerelés, ő maga a francia, Kemény Zsófi pedig a magyar dalszöveget írta, így született meg a Végtelen című dal.

Csemer elmondta, arra törekedett, hogy havi rendszerességgel koncertezzen, abban azonban biztos volt, hogy nem tudott volna minden alkalomra újabb és újabb dalokat írni.

Ezért kezdett el azon gondolkodni, hogyan találhatna ennek izgalmas kereteket, ráadásul dráma tagozatos gimnazistaként mindig is szerette az irodalmat. A Magvető Café akkori megnyílása alkalmából összeállt ez a két fő vonal, így hozta létre az irodalom és a zene találkozására épülő eseménysorozatot. Azóta minden alkalomra megzenésíti vendége egy-egy versét, ami még szorosabbra fűzi a két művészeti ág közötti kapcsolatot, ráadásul az általa említett történetek és a kérdései középpontjában is mindig az inspiráció áll.

.

Ezután Csemer elmesélte, hogy szintén a gimnáziumban szerette meg a francia nyelvet a tanárnőjének köszönhetően, majd elvégzett egy francia szakot, illetve élt egy évet Párizsban. Innen ered, hogy ezen a nyelven is ír dalszövegeket, már az első zenekara megalapításakor egyértelmű volt számára, hogy egyes dalai franciául fognak létrejönni. Elmondta, a 2014-ben írt Camouflage című szerzeménnyel a képmutatás témáját igyekezett körüljárni, mivel előző száma, a Parfüm nagyon népszerűvé vált, és hirtelen megjelentek körülötte teljesen új emberek, akikről nehéz volt eldönteni, hogy a valódi arcukat mutatják-e vagy sem.

A dal után arról kezdett mesélni, hogy 2020-ban, amikor kitört a koronavírus járvány, Újlipótvárosban lakott, és együtt hintáztatták a lányaikat egy játszótéren Grecsó Krisztiánnal. Kifejtette, Grecsó korábban már volt a Költőim vendége, sőt ebből ki is nőtte magát egy teljesen önálló zenés-irodalmi est, de ekkor tette fel neki a kérdést, volna-e kedve az írónak a készülő negyedik nagylemezén duettet énekelni vele. Hozzáfűzte,

ahogy hazaértek a játszótérről, elkezdett játszani egy akkordkört, és szinte kiömlött a száján a dal címe: Messziről jött ember. Ezután felénekelte, elküldte Grecsónak azzal a kéréssel, hogy arról szóljon a szöveg, mindketten milyen távoli világból érkeztek a művészközegbe.

Elhangzott továbbá a Vietnám és az Árnyék című szerzemény, utóbbi átkötésül szolgált a beszélgetéshez, hiszen Boggie úgy vall róla mint a saját „honnan jöttem dala”, ami szerinte párhuzamba állítható bizonyos Szálinger-versekkel.

Ekkor foglalta el a költő is a színpadot, Csemer pedig rögtön az elmúlt évek történéseinél ragadta meg a beszélgetés fonalát, ugyanis nagyon szimpatikusnak találta azt a függetlenséget, amit Szálinger alkotóként kialakított magának. Elmondta, a zeneiparban elég sok példa adódik arra, hogy előadók elhagynak kiadókat, az irodalomban egyedülállónak számít ez a fajta önállóság. Szálinger hozzáfűzte, hogy valóban otthagyott egy nagynevű kiadót, de nem szabad elfelejteni, hogy ezt öt-tíz évvel korábban még nem tudta, ugyanennyivel később pedig már nem merte volna meglépni. A moderátori szerepbe átlépő énekes arra volt kíváncsi, Szálinger hogyan boldogul azzal, hogy egyszerre szerző, kiadó, kapcsolattartó.

A költő elmagyarázta, több mint húsz évig volt jelen a kiadója által az irodalmi közeg azon rétegeiben, amelyek hagyták kifejlődni, jelen lenni, így tudta meglépni a magánkiadásra való váltást.

Ugyanis ha egy pályakezdő magánkiadással kezd, nem kezdődik el a pályája, ha pedig tíz évvel idősebb lenne, úgy érezné, már felesleges lázadozni. Volt az életében egy pillanat, amikor ezt az elszakadást meg lehetett lépni. Hozzáfűzte, ha az ember tartja magát a versíráshoz, és nem megy el a próza irányába – igaz, volt egy útinaplója, de ezt mentesnek gondolja az alól, hogy lírai formájúnak kellene lennie –, az már önmagában underground, vagyis ha valaki alapból „vesztes”, akkor nincs mitől félnie.

.

Kifejtette, szerinte váratlanul jól sikerült a leválás, ami nagyrészt köszönhető a sajtónak, hiszen ez a lépés az egész szakma szemében egyedinek számított, így sokat cikkeztek róla a Koncentráció, vagyis az első magánkiadásos kötete megjelenésekor. A második  magánkiadással megjelent könyve, az És most kelletlen elrugaszkodom esetében már messze nem kapta meg ezt a figyelmet, hiszen elveszett az újdonság ereje. Elmondta, éppen ezért nem gondolná, hogy neki szólt a figyelem, inkább a lépésnek. Kijelentette, tudta, hogy magához kell térnie, és „alulról” kezdenie megint, de nem ijedt meg, hiszen pályakezdőnek mindig jó volt. Ez a vers és a színház terén egyaránt igaz, ha nulláról kell kezdeni, akkor neki valahogy mindig magától mennek a dolgok, viszont megtartani őket annál nehezebb.

Csemer az egyszemélyes vállalkozás mechanizmusára igyekezett rávilágítani, vagyis arra, hogy a nyomdával való egyeztetéstől kezdve a csomagolásig mindent Szálingernek kell elintéznie.

A költő röviden anekdotázott, előző nap ugyanis pont a postán járt, mert egy megrendelőnek küldött egy vászonszatyrot és két könyvet, aminek egyébként is nagyon örült –  azt jelentette, fogynak a termékei, másrészt viszont nehézséget is okozott, hiszen ennyi mindennek már nagyobb kell egy átlagos postakész borítéknál, ráadásul mivel rosszul címezte meg, a csomag visszajött, így kezdhette a feladási procedúrát elölről. Ám ekkor következett a lényeg, vagyis az, hogy amikor a hat órán át tartó dedikálás, borítékolás, címzés és adminisztráció közben elkezd bosszankodni ezeken a macerás műveleteken és azon gondolkodik, hogy alapjában véve nem ezért akart verset írni, akkor rá kell jönnie, hogy igenis emiatt, mert ha csak két óráig tartana a folyamat, akkor sokkal kevesebb emberhez jutnának el a szövegei.

A moderátor következő kérdésére, nem szokott-e azon gondolkodni, hogy ez idő alatt akár a Balaton-partra is kimehetne inspirációt gyűjteni, Szálinger a flow-élménnyel válaszolt, vagyis véleménye szerint csomagolás, mosogatás, autóvezetés közben jönnek a legjobb ötletek. Petőfi példájával élt, aki cikázott a térképen egyik vártól a másikig, és gyaloglás közben rengeteg verset írt.

.

Ezt követően az alkotói folyamatok kerültek szóba. Szálinger elmondta, ő alapból noteszes típusú ember, aki állandóan jegyzetel, ha szerencséje van, egyből rá tud csatlakozni a gondolatra. Mert ha nem, könnyen kihűl, és utána már nehéz visszatérni hozzá, mivel nem tudja visszaidézni azt a hangulatot, amiben megszületett. Bevallotta, sok az olyan nyesedék, ami végül az is marad, de szorgalma mindig van, az inspirációforrás elkapása a nehezebb.

Boggie ezután a tehetség kontra szorgalom harcáról kérdezte a költőt, egy flamand zeneszerzőt idézett, aki szerint tehetségből nem lehet ötszáz dalt írni, csak szorgalomból.

Szálinger elmondása alapján ötszáz dal tehetség nélkül csak ötszáz dal, de a tehetségből önmagában nem lesz ötszáz dal, tehát a kettő kombinációjának kell életbe lépnie.

Azt a példát említette, hogy a saját generációjában is pontosan látni lehetett, kik azok, akik sokkal tehetségesebbek voltak a többieknél, csak fennakadtak, mert nem volt szorgalmuk, és kik, akik tizedannyi tehetséget sem kaptak mint a többiek, mégis sokkal előrébb vannak a szorgalmuk miatt.

A közönség kiszolgálásának fogalma került szóba Mozart Párizsban írt szimfóniája kapcsán, hiszen a zeneszerző édesapjával való levelezéséből kiderül, pontosan tudta, milyen zenét szeretnek a franciák, akik végül az ő műve után is állva tapsoltak. Illetve az, hogy megéri-e ezt tenni a művészet rovására, aminek kapcsán Szálinger elmondta, szerinte ez nem kérdés, csupán egyszerű zsenialitás. Hiszen David Bowie New Yorkba utazásakor szintén a legdrágább jazz-zenészeket rángatta be a stúdióba. Kinevették, mert rengeteg szokatlan dolgot akart velük csináltatni a dalokban, és amikor először összeénekelték és egymásra néztek, rájöttek, hogy elképesztő dal van előttük a papíron. Egy évvel később Los Angelesben csinált kábítószeres rock zenét, majd két év múlva Berlinben az elzártságból inspirálódott. Az 1990-es évek végén, amikor divatos volt a rock-electro fúzió, az egészet két hónappal megelőzte egy jungle-drum and bass lemezzel, mert már benne volt a levegőben, de ő volt az első, aki ráérzett és leütötte. A szerző szerint ezek az alkotók kipróbálták, hogy mit tudnak az adott témával kezdeni, ami nem egyenlő a kiszolgálással, csak az önmagukra való kíváncsisággal az adott közegben.

.

Csemer arra kérdezett rá, vendégének volt-e már olyan mérlegelés a pályája során, amikor tudta, hogy szíve szerint nem azzal foglalkozna, amire éppen felkérték. Szálinger arra kérte, gondoljon egy bábszínház megkeresésére a Fehérlófia adaptációjához, amikor ül az ember és nincs köze a témához, nem hiszi, hogy neki azzal kapcsolatban mondanivalója lenne – ha lett volna, már megírta volna. Ekkor kell elkezdeni azon töprengeni, mi az, ami miatt érdekes lehet számára a darab, és csak akkor szabad igent mondani, ha úgy sejtjük, hogy ezt a kapcsolódási pontot meg fogjuk találni.

Ezt követően a Haldokló csillag, óriásira nő című megzenésített vers került középpontba, Boggie arra kérte a szerzőt, mesélje el a keletkezés körülményeit. A közönség megtudhatta, Szálinger a járvány idején Surányban, a Szentendrei-szigeten töltötte családjával a karácsonyt. A várakozás és az elzártság miatt az életében valóban feltűnő képek kaptak helyet a szövegben, legyen szó a boltig való kompozásról, át egyik világból a másikba, az online rendelésről és a nagybevásárlásról.

Zárásként a verset a szerző felolvasásában és Boggie előadásában is hallhatta a közönség. Az esemény után pedig lehetőség nyílt a költő könyveinek megvásárlására és dedikáltatására.

Fotó: Kállai Márta (Scolar)

nyomtat

Szerzők

-- Horváth Florencia --


További írások a rovatból

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Abdallah Abdel-Ati Al-Naggar Balassi Bálint-emlékkard irodalmi díjához

Más művészeti ágakról

A 14. Frankofón Filmnapokról
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés