film

Van abban valami angolos rend és franciás stílus, hogy Laura Piani rendezőnő Jane Austen tette tönkre az életemet című első nagyjátékfilmje az írónő születésének 250. évfordulóját ünneplő évben kerül mozikba. A Jane Austen-kultuszt elegánsan meglegyezgető, keserédes romkom egy régenskorba vágyódó, francia és angol szerelmi történet, főleg megrögzött romantikusoknak és javíthatatlan könyvmolyoknak. De leginkább persze Jane Austen-rajongóknak, akik még mindig várják, hogy Mr. Darcy megérkezzen az életükbe. Illetve természetesen mindenki másnak, hiszen a film műfaját és ábrázolt témáit tekintve széles közönséghez szól, esztétikus irodalmi hátterét visszafogott humorral és őszinte drámával keveri.
Az olvasási nosztalgia az elmúlt években reneszánszát éli, fonák módon a közösségi médiának köszönhetően, mely nem várt virágzásnak indította az antik könyvek, parányi könyvesboltok, ódon könyvtárak vizuális esztétikáját. Ehhez a közösségi trendhez szépen illeszkedik a legendás párizsi Shakespeare & Co. könyvesboltocskában dolgozó, Jane Austen-megszállott Agathe (Camille Rutherford) története, aki sem nem klasszikus, sem nem romantikus, a kisasszonyos jólneveltségtől pedig végképp távol áll. Ellenben, amint azt magáról megállapítja, hasonlít a Meggyőző érvek Anne Elliotjára, aki 27 évesen már elszáradt vénlánynak számított akkoriban.
S bár a film Jane Austen több művéből inspirálódott, hiszen Piani eleve a nagy hatású életmű és az izgalmas írószemélyiség előtt hajt főt, teszi mindezt a legszelídebb iróniával, a regényesre vett románc alakulásából talán mégis a Büszkeség és balítélet szerelmi szála bújik elő leginkább.
Jane Austen személye ugyancsak jelen van, hiszen Agathe napjait a patinás könyvkuckóban tölti és irodalomrajongása egyenes következményeként maga is írói ambíciókat dédelget, ám éppen alkotói válság szab gátat álmai megvalósításának. Mikor azonban legjobb barátja titkon benevezi őt egy írói ösztöndíjpályázatra, melyet Agathe írása végül megnyer, a kiábrándult főhősnő belecsöppen élete Jane Austen-regényébe. A nyertes kézirat egyenes útlevél az angliai Jane Austen Writers Residency írókurzusára, ahol megismerkedik a távoli Austen-leszármazott Oliverrel, aki szüleivel közösen gondozza az írónő hagyatékát.
Az ódon angol birtokra vetődött francia lány egyre több kalandba bonyolódik, miközben egyszerre küzd érte a csapodár francia jóbarát, Felix (Pablo Pauly) és a mogorva angol gentleman, Oliver (Charlie Anson), akinél „darcybb” karakter már nem is kell.
Jane Austen szellemi öröksége ízlésesen lengi be a film atmoszféráját, ugyanakkor Piani nem fél meg-megbontani a rangos Austen-mítoszt.
Így a Jane Austen tette tönkre az életemet egyszerre pendít meg klasszikus és modern húrokat, ötletesen házasítja össze a kosztümös-romantikus komédia, valamint a személyes és párkapcsolati dráma zsánereit, illetve boronálja össze az angol és a francia olvasáskultúrát. Mindeközben egy női művészegyéniség kialakulásáról is mesél, mely mostanában újra felkapott téma lett a francia filmrendezők körében, amint azt az idén bemutatott Bámulatosak (r.: Frederic Potier, Valentin Potier), Niki (r.: Céline Sallette) és Az isteni Sarah Bernhardt (r.: Guillaume Nicloux) című filmek is alátámasztják (itt írtunk róluk).
A női művész Laura Piani értelmezésében a kishitűség, a kiábrándultság és az alkotói válság terméketlennek tűnő, ám a mélyben kincseket rejtő talajából szökken szárba, mely egyszerre ad komikus és tragikus értelmezési keretet a filmnek.
Megtisztelő párhuzamként pedig Jane Austen portréja figyeli bölcsen Agathe ténykedését a tapétázott falról, melynek ellenére mégsem angolhonban talál inspirációt, hanem a saját lelkében és a saját emlékeiben, francia földön.
A Jane Austen-miliő töretlen népszerűsége, melyet még a Bridgerton-láz is csak kiegészíteni tudott, elsöpörni semmiképpen, kozmopolita találékonysággal virágzik ki újra Laura Piani képzeletében, filmje pedig cinikus humorral fűszerezve hirdeti, hogy bizony az elszáradt vénlányoknak – akik lelkük mélyén nem elszáradtak, sem vénlányok – is jár a romantika.
Jane Austen tette tönkre az életemet / Jane Austen a gâché ma vie. francia-angol romantikus vígjáték, 98 perc, 2024. Forgatókönyvíró-rendező: Laura Piani. Operatőr: Pierre Mazoyer. Vágó: Floriane Allier. Zeneszerző: Peter Von Poehl. Producer: Gabrielle Dumon. Szereplők: Camille Rutherford, Pablo Pauly, Charlie Anson, Annabelle Lengronne. Forgalmazó: bubbling_under. Bemutató dátuma: 2025. augusztus 7. 12 éven aluliaknak nem ajánlott.
Képek: bubbling_under