Sietve odébbállni

Az Alföldben megjelenő első két Tőzsér Árpád-vers (Tudósítás egy fekete lyukból, Csillaghajlék) tematikai apparátusa a kozmosz különböző elemeiből tevődik össze, míg a Tiszta lappal-t egyféle nosztalgikus és mitikus versbeszéd járja át. Ősi Anna Meggylé című novellája intim női megtapasztalásokat tár az olvasó elé, amelyeket plasztikus képekkel ‒ az aprótól fémszagú tenyérével, a nyelőcső szűk fájdalmával stb. ‒ valósít meg. Csabai László prózájának hősnője, Erünnisz az antik görög mitológiából meríti jellemvonásait,

a zárlatbeli végső csapás azonban nem az ő brutalitása révén bontakozik ki, hanem a hímsovén férj hűtlensége következtében.

Gömöri György versei (a Pulszky Ferenc feljegyzéseiből, az Alig-életkép Gross-Rosenből, 1944 és a Búcsú Velencétől) a XIX. századi Angliától kezdve a Gross-Rosen-i koncentrációs táboron át Velence omlásnak indulásáig tárnak egyedi képeket az olvasók elé. Fekete Vince Áttetsző harang című verse egy, a román diktatúra alatt Székelyföldre helyezett olténiai származású romántanárnő viszontagságos mindennapjait írja le, míg

a Csillagóra. The finest hour című versben a transzcendenssel való kapcsolódási lehetőségeket ecseteli.

Turányi Tamás rovatot záró, A tulipánfa című prózája az odafordulás és megszólítás keltette zavarpillanatokat örökíti meg az elbeszélőben, aki gyerekkorában is jobb szeretett sietve odébbállni, mintsem ráismerni, milyen az élet valójában. Az öreg hölggyel való rövid szóváltásakor végül mégis úgy tűnik, a kitettjévé válik a jelenlétének, kizárva a találkozás aktusából minden egyéb tényezőt önmagán és a másikon kívül: „Ebben a pillanatban egyikünknek sem volt szaga, ebben biztos voltam.” A novella az ökoszférával szembeni aposztrophé lehetőségét is fölskicceli azáltal, ahogyan az elbeszélő újabb és újabb megfigyeléseket tesz a címben szereplő növényről.

Túl lehet-e adagolni Jókait?

A szépirodalmi rovatot a már említett, Jókai 200 című esszé-, tanulmány- és recenziósorozat követi, amelyet Szécsi Noémi Megmenteni Jókait című műhelyesszéje nyit meg.

Jókai és a nők című, idén februárban megjelent kötetének születésével és fogadtatásával kapcsolatban Szécsi megjegyzi, hogy az elmúlt időszakban támadtak olyan kijózanító pillanatok, amelyek árnyalták több mint fél évvel ezelőtt a tetőpontjára hágó „Jókai-túladagolásának” delíriumos állapotát. Esszéjében többek között Laborfalvi Róza és Nagy Bella karakteréhez fűz újabb kommentárokat, kutatási módszerének hátteréről ad információkat, valamint XIX. századi magyar színháztörténeti összefüggéseket is rögzít.

Margócsy István értekezése (Egy rossz regény látványos történeti karrierje. Kritikus szemmel A kőszívű ember fiairól) fölhívja a figyelmet a közoktatásban is előszeretettel górcső alá vetett regény kapcsán arra, hogy sokkal inkább a „sok évtizedes irodalompolitikai és nemzet-emlékpolitikai manipulációnak” köszönheti hírnevét, mint önmagában álló értékének, esztétikai teljesítményének vagy strukturáltságának.

Fried István Jókai Akik kétszer halnak meg című regényéről értekezik A tegnaptól a máig című szövegében, új politikatörténeti és a mű szerkezetét érintő részletekkel gazdagítva annak értelmezési lehetőségeinek horizontját. Hansági Ágnes Jókai és a történelem angyala című tanulmányában a Szeretve mind a vérpadig értelmezésébe bocsátkozik, míg Bényei Péter „Az élet költészete” ‒ a költészet élete című tanulmányában a Sárga rózsa alapján értekezik a történetté formálódó élet költészetéről Jókainál, amellyel képes átélhetővé tenni „tágabb antropológiai jelenségeket is az olvasó számára”.

Owaimer Oliver „Két öreg szerszám” című munkájában párhuzamba állítja Jókai Öreg ember nem vén ember című regényének poétikáját Arany János Őszikék című versciklusáéval,

amelyeket a személyes hangvételen, az önirónián és az alkotói válság tapasztalatának bemutatásán túl a metareflexív szerkesztettség is összeköt. Koós István Mindenki kortársa: Jókai Mór című átfogó elemzése kiemeli az életmű máig virágzó értelmezési horizontját a korának hierarchiájában a kritikusok által magasabba pozicionált életművekhez képest, kitekintéseket téve az Egy magyar nábobtól kezdve az Egetvívó asszonyszíven át a Nincsen ördögig.

Szilágyi Márton recenziója (A megunhatatlan Jókai, avagy három a magyar igazság) Fried István a Tiszatáj Könyvek gondozásában megjelent Jókai Mór életrajzai és más furcsaságok című tanulmánykötetével foglalkozik, és Koós Istvánhoz hasonlóan ugyancsak kiemeli az életmű iránti érdeklődés megélénkülését és tagoltabbá válását a XXI. századi recepciójában.

Szécsi Noémi már említett kötetéről Csikós Gréta ír, egyik legizgalmasabb vonásának azon „nyomozói gondolatmenetet” tartva, amely az egyes visszaemlékezéseket író nők személyes motivációit és világlátását érinti. Kiss A. Kriszta A fiú, aki mindent el akart mesélni. Egy elveszett Jókai-önéletrajz című, fiataloknak szóló és ismeretterjesztő jellegű kötetéről Kaiser Zsanett ír recenziót (Egy elveszett Kakas Márton-önéletrajz), amelyben kiemeli a kreatív vállalkozás alaposságát, valamint humoros és érdekfeszítő stílusát.

A remekmű toposza

A Jelenkor szépirodalmi rovata Fenyvesi Ottó hét egységből álló versével (Meztélláb a világporban) indít, amely hemzseg az intertextuális és intermediális allúzióktól, amelyek mind Tolnai Ottó munkássága köré összpontosulnak. Grecsó Krisztián Az egész túloldala című verse az idő múlásának gondolatával játszik el a néhai szülők életkorának lencséjén keresztül, míg A tékozló fiúban a keresztény mitológia ezen ikonikus allegóriájára fűzi föl az idősebb fiúgyermek perspektívájából a történéseket. Zilahi Anna verse (Polypsisme) a humán és nonhumán viszonyán túl a fogyasztói társadalom nyelvét is problematizálja:

„A nyelv, mely megparancsolja, végy el, / amit csak látsz, és úgy birtokolj, / hogy az látsszék, / nem a mi nyelvünk. (…)

A nyelv, mely arcpír nélkül / népszerűsíti a kevesek menekülését, / nem a mi nyelvünk.”

Darvasi László prózájával (Az első izlandi hóregény) folytatódik a lapszám, amelynek tematikája a remekmű toposzának több évszázados és sokrétű hagyományába ágyazódik. Ezt Halasi Zoltán 9/11 című, iróniától fűtött szövege követi, amely egy egészen sajátos módon töredezett struktúrával operál, és a 2001-ben bekövetkezett New York-i terrortámadást egy új arculatában tárja az olvasó elé. Szalay Zoltán Az énektanárnő című elbeszélése a lapszám egy újabb olyan szövege, amely az ökoszférát kiemelt szereppel ruházza föl, amelyet David Foster Wallace Feledés című prózája követ Székely Máté remek fordításában.

A lapszám szépirodalmi közleményének utolsó egysége ismét a líráé: Jánosa Eszter versei (Földút, nyomok, Mind the gap és Belehalni kár) érzékletesen szólnak korporeális tapasztalatokról, elvesztésekről és elhagyásokról. Balogh Endre A lamantin énekében etikai dimenziót nyit meg a szem mögött szervesült másik arcával, Lesi Zoltán szövegei (A költő, Arany kefe mint jogar és Kaleidoszkóp) pedig a költőről és dramaturgról alkotott kép újrapozicionálására tesznek kísérletet. Purosz Leonidasz versének (Belépni tilos) zárlatában elhallgat a felvonultatott állatsereg, amikor megfogalmazódik a gondolat a lírai énben, miszerint

„mégis érdemes visszafordulni,                            akármilyen nehéz lesz, még mindig                        könnyebb lesz, mint megérkezni                            vaksötétben oda, ahová a térkép mutat”.

…és valaki eddigi legkomorabb kötetét írta

A szépirodalmi szövegeket követően Melhardt Gergő interjúját („Megbűvölten néztük a robbantást”) olvashatjuk Szálinger Balázzsal Térey Jánosról, a vele való megismerkedéséről és életművének hatásáról Szálinger munkásságára. Az interjút Mohácsi Balázs Előszó Bertók László hagyatékban talált verseihez (2.) című szövege követi, amelyhez négy Bertók-vers (Dédapám, március 3., Csak egy vén bolond, Még mindig kihalássza valaki és Mintha azért is, hátha egyszer) társul. Dolinszky Miklós párbeszédbe lép Beck András olvasatával Karinthy Nihil című verse nyomán az Egy unalmas versről, másképp című írásában, a megértést elősegítő kontextus gyanánt a tárgyalt szerző egyéb szövegeihez egyaránt kapcsolódva.

Görföl Balázs Embereknek fordít címen közöl kritikát Tóth Krisztina idén megjelent, Szeleknek fordít című kötetéről,

kiemelve annak erőteljesen megszólaló szubverzív tapasztalatait és arra a következtetésre jutva, hogy az életmű eddigi legkomorabb darabjáról van szó. Havasréti József „Késve és először…” című recenziója a Müllner András szerkesztette 2023-ban megjelent tanulmánykötetről (Neoavantgárd mozaik. Tanulmányok, kritikák, esszék) nyújt részletes leírást, amelynek alapjául főként Erdély Miklós, Szentjóby Tamás, Bódy Gábor és Hajas Tibor irodalmi és képzőművészeti életműve szolgál.

A lapszámot záró szöveg (Íme az ember? Formaproblémák és karaktertípusok) Daradics Boglárka ajánlója Tallár Ferenc idén megjelent kötetéről, a Mítosz és regény. Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című művének értelmezéséről, amellyel a szerző célja, hogy átfogó elméleti keretben pozicionálja a regényt tartalmi és formai szempontok alapján egyaránt.

Az Alföld és a Jelenkor is nagyszabású lapszámot közöl ebben a hónapban.

Különféle témák és stílusok nyernek teret a szépirodalmi rovatokban, a Jelenkorban megjelent nagy lélegzetvételű Foster Wallace-fordítás különösen színessé teszi a lap októberi anyagát, ahogy az Alföld sajátossága legfőképp a Jókai 200 rovatban áll. Utóbbi bemutatójára Budapesten is sor kerül október 15-én, amelyre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Az Alföld és a Jelenkor 2025 októberi számai hamarosan kaphatók az Írók Boltjában, valamint az újságárusoknál.