bezár
 

zene

2008. 10. 13.
Black metál langyosan
Lord Belial, Graveworm, Apostasy és Eastern Front koncert az Avalon Clubban, szeptember 26-án.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Black metál langyosan “Black Curse Over Europe Tour” címen öt neves melodikus black metál formáció kezdte meg a körútját a kontinensen: vigyázat, a látszat csal! A feszülő bőrnadrág, a szöges bakancs, a kifestett arc és az okkult köntös mind a tudatalatti önmenedzsment adaléka. Nonkonform, mégis kommersz koncerten jártam.
A black metál szubkultúrának azon része, melyet a 26-i koncert voltaképp kiválóan reprezentált, tipikus példája a nonkonformizmus következő válfajának: a kemény, dögös, adott körben divatos szembenállásnak, extrém külsőségekkel és ehhez tartozó viselkedéssel elegyítve. Őrjítő hangulatbomba, ám ha túllépünk a stílus technikai síkján, rájövünk, hogy nem más mint egy Sex Pistols vagy Metallica. Az ízlés kulcsa ez esetben nem a gitár, a vokál vagy a dob, hanem az ezek összecsengéséből sugárzó virtus – néhány speciálisan erre a szubkultúrára jellemző külsőséget, zenei megoldást, motívumot leszámítva azt is mondhatnám, hogy egy extrém punk vagy rock koncerten voltam.
 
Ha ízlésről van szó, az angol Eastern Front a legproblémásabb: egy laikus biztosan nem tudná megmondani, hogy mitől tartják melodikusnak ezt a bandát. Rendes válasszal én sem tudok szolgálni, azt azonban észrevettem, hogy bizonyos idő, gyakorlat (és ami a legfontosabb) rendszeres metálhallgatás után az ember füle átáll: egyre kevesebb populáris csinnadratta lesz hatással rá; fokozatosan több tűréshatáron túli, már-már zeneként a szó szoros értelmében alig definiálható akusztikus élmény szükséges ahhoz, hogy vegye a hangok érzelmi hatását. Egyre kevésbé nehéz befogadni az ilyen zenéket, s amilyen zajosak, egyre nehezebb visszaállítani a mércét. Így szerintem metál esetében a dallamosság fokmérője a műfaj zajosabbik felének határ-távolsága: az Eastern Front azért melodikus, mert közelebb van a lazább metál műfajokhoz, mint az orthodox blackhez. És épp ezért, a mezei rocker/punk is kiérzi a zene levegőjéből azt az elemi nyugtalanságot, izgatottságot, mozgalmasságot, ösztönös csatalázat, ami miatt (hozzájuk képest) vájtfülű társaik ezt a zenét imádják. 


A koncerten ezúttal sem a lendületességgel, energikussággal volt probléma: ezek, mondhatni alapkövetelményei egy – a zenekar szavaival érve – „War Torn Black Metal” stílusmegjelölésnek. Úgy a harmadik számtól kezdve hiányzott az újabb, nem kizárólag a műfaj hangskálájából kikevert motívum/riff. Elég jó, ha egy együttes talál valamilyen ütős, vagány hangot, ám ez még kevés ahhoz, hogy a ’néha meghallgatom’-ból továbblendüljön a ’jó zene’ kategóriájába. Koncerten nem rossz, ám otthon sosem hallgatnám…
 
A svéd Apostasy – noha zeneileg ugyanaz a kategória – már egészen más tészta. Nem ugyanazt a furcsán egynemű, primitív hangulatot hozzák, ami – elvileg – egyetlen black metál rendezvényről sem hiányozhat („Black metal ist Krieg” – Nargaroth). Inkább amolyan híg morbid mesés volt, mint véresen tömör-kemény, amit csak fokozott a füstgépek folyamatosan fújtatása (ami az egész estet különösen „sötétre” varázsolta). Persze technikailag ez is melodikus black metál, az ember mégis egészen másra gondol zenehallgatás közben.


Pozitívum, hogy ezt a puhább, göteborgi death metálra hajazó játékstílust egészen jól összerakott, technikás(abb) gitárszólókkal is megtámogatták, nem csak úgy egyszerűen „riffelgettek”. Voltak kimondottan igényes részek is: a gitárok boszorkányos ügyességgel adogatták egymásnak a fel-felpörgő riff-gurgulákat, a dob kimondottan hangzatosan vezette át a váltásokat (!), az unalmasabb lyukakat pedig a szintetizátor és a vokál különböző hangszínei foltozták be – egész jól. A fantasy-s túlvilágiaskodás a zene témái és légköre miatt is inkább bagatell volt, ami persze nem baj, csak nagyon sok ilyet hallottunk már… koncerten ez sem rossz, otthon mégsem hallgatnám.
 
Hallottunk két különböző melodikus black metált: voltak harcos, anarchista részek, letisztultan heroikus pillanatok, valamint voltak a sötét, misztikus és „sarkos est” hangulatú betétek. Voltak meseszerű és komoly, valóságtükröző (?) zeneszámok – mi jöhet még? Reméltük, hogy valami tényleg ütős, kevésbé közepes fellépő áll ki, ám nem ez történt. Kiállt egy banda, ami végig az előzőek egyvelegét játszotta: egyszerre volt mesésen sötét, misztikus, atmoszférikus és itt-ott (mű)véresen háborúszagú. Először azt hittem, hogy a következő C-kategóriás előzenekar áll előttünk – elvileg The Cold Esistance néven egy svéd együttes is fellépett volna. Ám hamarosan kiderült, hogy az est egyik legnagyobb neve, az olasz Graveworm ad elő.


A Graveworm különlegessége – elvileg – az, hogy úgy hajaz a kommersz oldalláncos-rövidnadrágos suttyó melodikus (göteborgi death) metálra, hogy eközben black metál marad. Koncerten én semmi ilyet nem éreztem; egyszerű hatásvadász massza volt. Azt hittem, a hozzájuk nagyon hasonló korábbi fellépők nem tudnak minden fogást lelőni… aztán 45 perc, és hírtelen vége lett mindennek.

Ekkor vált igazán kézzelfoghatóvá a közönség hiánya – a következő fellépő, a Lord Belial, illetve (akármilyen koncertet is adott) a Graveworm neve külföldön többszáz rajongót is összehoz, idehaza alig lehetett volna összezsúfolni négy-öt tömött sort a színpad elé. Sokan úgy vélték, hogy egy olyan jól felszerelt, profi klubban, mint az Avalon, ez elég szégyenletes hiba a rajongók részéről. Közben a Lord Belial leadta első hazai koncertjét: mi pedig csak álltunk és néztünk, mert nagyon nem ezt vártuk az együttestől.


Lord Belial - Divide et Impera

A svéd Lord Belial egészen bizarr előadó: bizonyos szempontból olyan, mint a többi „régimotoros” metál együttes, bizonyos szempontból azonban egészen más. A zene tipikus melodikus black metál, hiszen a vastag varjúkárogás, a kemény pergődob, a variáns húrtépés itt is található, ám a régi, 90’-es évek eleji együttesek közül ez az egyetlen számító, progresszívnek tetsző banda. Mialatt a Darkthrone kezdte kijelölni a „nyersen true” black metál útvonalát, miközben az Immortal Abbath-ja elkezdte felépíteni hírhedté vált fiktív királyságát, a Blashyrkh-ot, mialatt a Burzum, a magát ekkor még "sátánistának" valló Varg Vikernese börtönbüntetésének első éveit ülte, addig a Lord Belial csendesen termékeny, botránymentes napjait élte. Talán ennek köszönhető, hogy ha északi black metál együttesekről van szó, a Lord Belial méltatlanul az utolsók között kerül említésre. És biztosan közrejátszott ebben az is, hogy a zene időközben lassan zajmentessé vált, egyre több tiszta, akusztikus gitárszóló, lassú, giccses betét került a dalokba, amelyek bizonyos értelemben „konszolidálttá” váltak. A Lord Belial mostanára a szcéna elismert, különösen fontos együttesévé vált: nagy erényük, hogy képesek vegyíteni a híres Angelgrinder lemez harsányabb, thrashesebb zenéjét a Nocturnal Beast album lassabb, tisztább stílusával – amivel meglehetősen egyedi világot teremtenek a melodikus black metál műfaján belül.


A gond mindössze annyi volt, hogy ebből a koncerten semmi nem jött át. A lassabb, cizelláltabb részek miatt unalmassá vált a zene, a „zajosabb”, blackesebb részek miatt pedig azonnal az előző együttesekhez hasonlóvá váltak. A lemezeken oly sikeres elegy élőben erőtlen, semmitmondó volt. Átlagos hatásvadász metál, ami egyszer kemény, ütős, másszor érzelemdús, ám semmi említésre méltó nem történik a koncert alatt. Kedvetlenül eldaráltak 8-10 számot, aztán levonultak a színpadról – sokan dühükben inkább beszélgetni vonultak.

Sejtelmem szerint nem lett volna ilyen lapos az előadás, ha 300 őrjöngő hosszúhajú ösztönözte volna a tagokat: ilyen kis közönség ilyen nagy előadókkal alig teremt helyzethez illő hangulatot. Nem tudom, hogy érdemes-e ekkora neveket hozni Budapestre. Vérzik a szívem, mert ezzel egyrészt magam, másrészt a (kevés) lelkes hazai rajongó ellen beszélek, de ez a koncert mégsem érte meg az árát.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Sárosi Ádám --


További írások a rovatból

A prae.hu művészeti portál körkérdése zeneszerzőkhöz: Dinyés Dániel válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Csepregi György válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Bartók György válaszol
A Prae körkérdése zeneszerzőknek: Barta Gergely válaszol

Más művészeti ágakról

irodalom

Hogy érvényes maradjon Hogy érvényes maradjon
Tóth Réka Ágnes volt a Kötetlenül sorozat nyolcadik vendége
színház

A kimondott szónak megint súlya lehet A kimondott szónak megint súlya lehet
Radnóti Zsuzsa Megmozdult irodalom című kötetéről
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A komolyzenében Magyarország világhatalom A komolyzenében Magyarország világhatalom
Interjú Palojtay János zongoraművésszel a zenei pálya buktatóiról, dilemmáiról, örömeiről
irodalom

Drámák tollal, vitriollal Drámák tollal, vitriollal
Márton László: Bátor Csikó, Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés