A regény végén, a szerzői jegyzetben található egy szép lista a mizogín gondolkodókról, innen a személyes kedvenceim: Hippói Szent Ágoston (ő volt a filozófia szigorlatomon a főtétel... bár nem a főétel!), Aquinói Szent Tamás (hogy rogyjon rá az ég, már bocsásson meg az Isten!), Platón, Charles Darwin, Sigmund Freud (és a pénisze), Nietzsche és Sartre, Schopenhauer (ó, a nagy klasszikusok!), Strindberg (aki meggyőződésem, hogy teljesen elmebeteg volt, nézzük csak meg a festményeit). Nem sorolom fel mindet, mert akkor nem fogsz a könyvesboltba rohanni, hogy megvedd a könyvet. Legyen ez elég ahhoz, hogy lássuk, az antik görög filozófiától kezdve a keresztény teológián és a racionalista-materialista tudományon keresztül a pszichológiáig, a modern filozófiáig és irodalomig mindenütt ott voltak/vannak a nőgyűlölők. Csoda hát, hogy olyan világban élünk, amilyenben? Csoda, hogy a populáris kultúráig lefolyó szarlé végül mindenkit rendesen megmérgezett? Hogy olyan narratívák uralják például a legveszélyesebb fegyverként ismert film- és médiavilágot, ahol az erő, az agresszió, a hatalom, a materializmus, a racionalizmus, a logika és a heroizmus a menő? Olyan életvitelt sulykolnak belénk, amibe a férfiak és a nők is (nyilván) belebetegszenek. Gondold el, hány boszorkánynak titulált szegény nőt (illetve természetközeli gondolkodású férfit is) égettek meg máglyán! Ennek a torz világnak a kialakítója mind nyugati, és kivétel nélkül mind férfi volt! Ezen most gondolkozzunk el egy kicsit.

Az természetesen nem elég, hogy a bűnösöket megmutassuk, a bűneiket a fejükre olvassuk, és felvilágosítsuk agymosott embertársainkat, hogy ez nem kóser. És jogos valóban, hogy a világvégét szajkózzák egyesek („Jön a krízis! Jön a háború!”) Miféle világvége ez? Melyik világ vége is? Ez a patriarchátus világának a vége. Mi jön ezután? Nőuralom? Hát, nem. Nem uralom jön, mert az igazi feminin erő, a női princípium nem akar uralni senkit, semmit, nem vágyik hatalomra, nem ragaszkodik erőszakosan hozzá, nem isteníti a matériát, nem fog intellektuálisan (logikával) kiforgatni a hitedből, és nem akar hősies celebeket, csak névtelen, megnevezhetetlen apró csodákat még a legtávolabbi, istenverte kis zugokban is, mint, mondjuk, a Tokarczuk regényében szereplő Görbersdorfban. (Fun fact: a magyar fordító neve, a Körner rímel a Görberrel.)

Vagyis a (korai) feministák törekvése, hogy meg kell szerezni a hatalmat, és átfordítani a patriarchizmust matriarchizmusba, tévedés. Nincs szükség Lara Croftokra! Ő ugyanis női hős, aki a férfias hősi narratíva szabályai szerint működik. Míg az Empuszion női princípiuma nem hősies, nem individualista, nem teljesítményorientált. Nem üzletasszonyokra, cégvezetőkre, női politikusokra, katonákra van szükség a paradigmaváltáshoz. Nem a maszkulin tulajdonságok, eszközök használatával kell a világunk egyensúlyát helyre billenteni. Ez teljesen hibás, és több kárt okoz, mint hasznot! A változásnak ontológiai szinten kell megtörténnie. 

Tokarczuk sem egy új női hatalmat állít a férfi helyére. Azt mutatja meg, hogy a férfivilág azért omlik össze, mert egyoldalú, és hogy a világ teljessége csak akkor válik láthatóvá, ha visszaengedjük a női, mitikus, természeti, kapcsolati dimenziókat. Ez nem társadalmi-politikai alternatíva, hanem ontológiai korrekció: a világ újrahangolása. Vagyis teljességre és nem két pólus közötti harcra kell törekednünk.

A jelenlegi világ vége elkerülhetetlen, mert kimaxolta azt, ami benne rejlett, és önmagát számolja fel. Végső napjaiban félelmet és rettegést akar kelteni mindenkiben, mert az utolsókig és foggal-körömmel ragaszkodik a saját igazához. Egy férfi halála sokszor nagyon drámai, hallottam férfit a fájdalomtól ordítani. Míg a nők sajnos hozzá vannak szokva a néma szenvedéshez. Ezért ennyire teátrális a patriarchátus haláltusája. De félni nem szabad! Ez csak a lehetséges világok egyike. Ha ügyesen csináljuk (főleg mi, nők, akik azért elég kitartóak és szívósak lettünk időközben), valami egészen más fog ránk várni a Nagy Kataklizma után. A kataklizma ugyanis a világ ciklikus megújulásának része.

Olga Tokarczuk: Empuszion, Vince Kiadó, 2025, fordította Körner Gábor