A reggeli lekváros kenyerem majszolva csekkolom a napi programot, majd rögtön a színpad felé veszem az irányt. A mai proszeminárium keretein belül az Irodalmi Szakszervezet mutatkozik be, amire nagyon kíváncsi vagyok, mivel a június 28-án szervezett alakuló ülésen sajnos nem tudtam részt venni.  A szervezet működéséről és jövőbeni terveiről Borbíró Aletta kérdezte Seres Lili Hannát, Vajna Ádámot és Modor Bálintot. Az első kérdés az alakuló ülés óta történt előrelépésekre vonatkozik. Seres elmondása szerint jelenleg az elnökségi háttérmunkák zajlanak. Az alakuló ülés kapcsán megjegyzi, hogy nem számítottak ilyen nagy érdeklődésre (körülbelül 150 fő vett részt személyesen, valamint körülbelül 200 fő online).

„Jelenleg egy nem bejegyzett, informális, alulról szerveződő csoport vagyunk, a cél pedig, hogy egy formálisan bejegyzett szakszervezet legyünk”

– foglalja össze. Elárulja, jelenleg egy olyan szervezeti struktúra kialakításán dolgoznak, ami képes gördülékenyen működtetni egy több száz fős szervezetet. Bevallása szerint ez egy nagyon intenzív időszak, napi kapcsolattartással és heti elnökségi megbeszélésekkel. Modor Bálint véleménye szerint akkor fog a szervezet jól működni, ha lesz egy kritikus tömeg. Fontos, hogy különböző belépési és kapcsolódási pontokat nyújthassanak az érdeklődőknek. Borbíró következő kérdése a munkacsoportokra vonatkozik. Hogyan lehet ekkora csoportokat koordinálni, és lesznek-e még új munkacsoportok? A válaszból kiderül, hogy a munkacsoportok megfelelő működésén is folyamatosan dolgoznak, és bármikor lehet csatlakozni. Szeretnék,

ha minden érdeklődőnek lenne véleményezési lehetősége és bevonódási pontja

a munkacsoportok munkájával kapcsolatban. Az életpályamodell és a jogi munkacsoport is témája is felmerül. Modor kiemeli, fontos, hogy létrejöjjön „egy mag, aki végzi a nagyobb munkát, és egy tágabb kör, akik véleményezni tudják ezt”. Seres megosztotta, azon is dolgoznak, hogy a szervezet országos szinten is működhessen. Borbíró kérdésére válaszolva a pályázat-kapitalizmusról és az életpályamodellről is elhangzanak gondolatok. „Stabil, előre kiszámítható finanszírozással rengeteg energia felszabadulhatna” – teszi hozzá Vajna. Az életpályamodell kapcsán elárulja, az egy soktényezős folyamat, és nem biztos, hogy egy nemzetközi minta teljesen átemelhető hazai viszonylatba. 

Modor felhívja a figyelmet a nyugdíjas generáció problémáira, hiszen az az alkotó, aki aktív éveiben a művészetnek hála élt meg, nem biztos, hogy megfelelő nyugdíjjal fog rendelkezni. Az idősebb korosztály mellett felmerül a magánkiadások helyzete is, amely során többször előfordul, hogy a szerzőnek sérülnek az érdekei. A beszélgetés végén elhangzik, hogy

a szakszervezet nem esztétikai közösség, hanem gazdasági érdekeket támogató közeg.

Sok gondolat és kérdés merül fel bennem a program után a jövőre nézve, de kénytelen vagyok az ebédszünetig várni, mielőtt megvitatnám valamelyik táborozóval a gondolataim, mivel máris kezdődik a délelőtti műhelymunka. Patat Bence izgalmas feladatkészlete kifogyhatatlannak tűnik, a mai nap Lydia Davis néhány soros történeteit fordítjuk közösen. Az izlandi, finn és svéd szövegek nyújtotta kihívásokat nagyon élveztem, mivel korábban sosem foglalkoztam északi nyelvekkel, de most az angol szavakat meglátva megkönnyebbülök kicsit. A Two drunks at dinner time című írás csak két sor, mégis hosszú perceket töltünk a megfelelő szavak kiválasztásával,

hiszen nem mindegy, hogy „berúgott” vagy „részeg” a szereplőnk, ahogy az sem, hogy az ittas férj karaktert az odakozmált vacsora nem érdekli, vagy a felesége sem.

A délutáni alkalmon néhány műhelyező hozott szövegét nézzük, munka közben egyre többször kerül szóba a diskurzusjelölők használata. A műhely után a keskeny erdei úton araszolva rendezgetem a kezemben tartott szöveghalmazt, amikor a már tavalyi táborban is használt repoharam csattanva esik ki a kezemből és kezd el lefelé gurulni – egyenesen a szálláshoz tartozó lovak karámjába. Egy darabig szomorúan nézem a már-már ereklyének számító darabot, ami igen sok tanulságos vagy éppen szürreális beszélgetésnek volt tanúja. Az ebédlő felé veszem az irányt, azzal a gondolattal, hogy ha már szomjas maradok, legalább éhes ne legyek.

A műhelymunkák után ismét a színpad előtt gyűlünk össze, a délutáni napnak hála sokan egy-egy kiterített pulóverre dőlve élvezik a napsütést. A vacsora előtt még szeretnék szöszölni egy versfordítással, de úgy ítélem meg, igazán belefér az időbe, hogy kicsit belehallgassak Visy Beatrix és Tompa Andrea beszélgetésébe. Tompa először a késői pályakezdéssel kapcsolatban osztja meg gondolatait. Személy szerint mindig megnyugtatónak találom, amikor erről a témáról hallok, mivel néha úgy érzem, előrébb is tarthatnék az irodalmi pályámban. Ez az egyik, amit nagyon értékesnek tartok a FISZ-táborban;

amellett, hogy hozzám hasonló fiatalokkal és pályakezdőkkel oszhatjuk meg megéléseinket egymással, lehetőségünk nyílik a tapasztaltabb alkotókkal beszélgetni,

vagy meglátásaikba betekintést nyerni. Ezt követően a regényírás felé terelődik a beszélgetés. Felmerül annak a jelentősége, hogy egy történetben ki beszél és honnan, ha egy háborút szeretnénk ábrázolni, sokkal hatásosabb lehet „alulról” megmutatni azt, például nem a csapatok mozgásán, hanem a mindent beborító sáron keresztül.

Fontos, hogy a történeteket ne csak kitaláljuk, hanem megtaláljuk,

és korántsem biztos, hogy ami az első regényben működik, az a többiben is megfelelő lesz. Tompa egy történet megalkotása kapcsán említi a negatív úton haladást, tehát azt a megközelítést, miszerint azt keressük, hogy mi az, ami nem működik és nem lehet megcsinálni, így szűkítve a lehetőségeket, amíg végül megtaláljuk a jó megoldást. Még meghallgatom a szerző gondolatait a nézőpontok jelentőségéről és arról, hogy az E/1-es vagy E/3-as elbeszélő milyen benyomásokat hordoz. Csak ezután fogom a dolgaim és keresek magamnak egy árnyékos, csendesebb helyet, hogy a már említett versfordításon dolgozzak kicsit.

Hasznosnak bizonyul az a kis idő, amit elvonulva és csendben töprengve töltök, mivel a nap hátralévő részében felgyorsulnak az események. A vacsora után egy itallal a kezemben (szereztem másik poharat!) foglalok helyet a színpad előtt, kíváncsian várom az elsőkötetes szerzők bemutatkozását.

Endrey-Nagy Ágoston Masszi Bálintot, Korsós Gergőt, Szepesi Kornélt és Csizmadia Bodza Rékát kérdezi az első kötethez vezető útról és a kötetek világáról.

Szepesi Kornél felolvasása során egy nem hétköznapi apa-lánya kapcsolatba nyerhetünk betekintést, míg Masszi Bálint novellájában egy ismerkedés és céges csapatépítő fordul disznóvágásba. Endrey-Nagy először Szepesit kérdezi a Betolakodók regénnyé válásáról. A válaszból kiderül, a novelláskötetet sokan a regény előszobájának tartják. A novellák az írás folyamán álltak össze regénnyé.

„Átjárhatóság kezdett kialakulni a karakterek történetei között”

– foglalja össze. Masszi a Botrány novelláit összekötő szempontokról mesél. Elárulja, nem volt tudatos a részéről, hogy abszurd és groteszk történeteket írjon. Ez egy utólagosan a kötetre rávetített válogatási szempont, de bevallása szerint ez nem zavarja, hiszen tud vele azonosulni. Korsós Gergő a Szomorújátékról mesélve osztja meg, azt tartotta szem előtt írás során, hogyan tud úgy írni a világról, hogy azt ne másítsa meg, és hogy tud úgy írni, hogy közben hű maradjon önmagához. Csizmadia Bodza Réka elmondása szerint az Indulat verseinek témáit nem tudatosan választotta, a kötet összeállítása során formálódott meg egy rendszer. „Szerettem volna egy kamaszlányt megszólaltatni” – emeli ki. Véleménye szerint rendkívül kevés a női szerző, akivel az iskolás fiatalok találkozhatnának. Az Indulatot személyes kötetnek tartja, de nagyon örül annak, ha a szövegekkel más fiatal lányok is tudnak azonosulni. Ezt követően a beszélgetés során akad még idő a négy szerző további felolvasására is. 

A program után gyorsan benépesül az udvar, a DJ-pultnál egymást váltják a zenék, a biliárd körül szinte folyamatos a sor, a medencéből pedig még késő este is nevetés hallatszik. Ha valaki megéhezik, akkor ma nem csak a büfé kínálatára számíthat, a KULTER.HU csapatának köszönhetően senki sem megy el éhesen aludni. Aki éppen nem táncol, az valamelyik asztalnál beszélget tovább: ki melyik előadást élvezte a legjobban, valóban létezik-e objektív irodalmi kánon, és hogy idén vajon melyik lesz a tábor legtöbbet idézett mondata. 

Fotók: Oláh Gergely Máté/ FISZ Facebook-oldala