Prosenszki írása a cím ellenére nem annyira bevezetés, mint inkább egyenesen mélyvíz a transzilvanizmus témakörét illetően. Fontos mérföldköveket érint az 1944-es sármási zsidómészárlástól kezdve a Ceaușescu-rezsim szorongattatásain át egészen Sütő András 1970-ben megjelent ikonikus regényéig, az Anyám könnyű álmot ígérig. Felmerültek azonban olyan szempontok bennem, amelyekre a június 24 és 25 között megrendezett Erdélyi Helikon 100 konferencia hívta fel a figyelmem a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum közös szervezésében. Példaként Boka László átfogó előadása jutott eszembe, amelyben már a két világháború közötti időszakra való tekintettel sem homogenizálható, egyetlen szálon futó irányzatként értekezett a transzilvanizmusról. Hasonló sokrétűségről tanúskodott Balázs Imre József előadása is három korabeli erdélyi magyar írónő munkásságát érintően, illetve Dánél Mónikáé is Molter Károly 1937-es, Tibold Márton című regénye alapján. A kolozsvári, Cs. Gyimesi Éva 80. születésnapjára megrendezett emlékkonferencia tanulságos eseteit pedig még csak nem is említettem 2025 decemberéből, amelyet a Babeș‒Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézete szervezett.

Prosenszki mindenesetre képes felhívni a figyelmet a 20. századi erdélyi magyarság helyzetére és viszonyulásmódjára

egy olyan nézőpontból, amelynek Sütő András az origója, ebből kifolyólag pedig a kíváncsi olvasó egy kevés utánajárást folytán újabb és újabb rétegeivel találkozhat az írásban felvetett koncepciónak.

Szépirodalmat Háy Jánostól, Locker Dávidtól, Szív Ernőtől és Tóth Gábor Ákostól is olvashatunk a lapszámban, ezekhez társul Izsó Zita négy verse. A legterjedelmesebb és ‒ talán épp ebből kifolyólag ‒ legizgalmasabb minden bizonnyal az Üvegfal című szabadvers ezek közül, amelyben Izsó egy haditudósító szólamát választja a vershelyzet alapjául. Érzékletes szóképeivel és szívszorító mondanivalójával egyszerre képvisel magas színvonalon esztétikai értékeket és hordoz erkölcsi vonatkozású üzeneteket: „Amit láttam, azóta is sokszor eszembe jut. / Például az egyik rab anyjának ráncos keze / az üveghez nyomva. / Sziklafalra tapadt kagyló, / amiről visszahúzódtak a remény erős sodrású hullámai. / És tudtam, hogy ha a fülemhez szorítanám, / nem a tengert hallanám benne, / hanem azt, ahogy a fia felsír a születése után.” Különlegessége a lapszám szépirodalmat közlő hasábjainak, hogy a maga nemében valamennyi szövegben ott lappang az elmúlás gondolata Háy János 100 nap című regényének részletétől kezdve Szív Ernő Lelkem, kedvesem című tárcáján át Locker Dávid verseiig egyaránt.

Igen, a Lengyel Nóra és Sipos Balázs szerkesztette, Nők társadalomtörténete a 20. századi Magyarországon című tanulmánykötetet tartom az idei év legfontosabb termésének a magyar nőtörténeti kutatások fejleményeit illetően. És igen, örülök, hogy Szilágyi Zsófia írt erről a hiánypótló könyvről a Követési távolságban (Másként megélni),

felhívva a figyelmet néhány fejezetre és releváns kiegészítéseket fűzve azok témaköreihez. A múlt század első felében működő nőszervezetekről, a nemi erőszakról és a családmodellekről szóló tanulmányok mindegyikéhez figyelmesen közelít, és emberközeli kitekintéseket ad az olvasóknak.

Gervai András színes Ex librise három idei és egy 2022-es magyar megjelenést jár körül, és ugyancsak a 20. századra irányítja a figyelmünket. Elsőként Révész Sándor Történelemcsinálók című kötetét recenzeálja, kiemelve néhány politikusi portré fontosságát a megjelenő harmincháromból, ugyanakkor hiányolva a női politikusok szerepeltetését, például Slachta Margitét vagy Kéthly Annáét. A másik három, legfőképp egy-egy személy köré felépülő kötet ‒ így Spiró György Repedt kályhámon macska ül, John Preston Zuhanás és Anthony Hopkins Jól csináltuk, kölyök! című könyve ‒ esetében Gervai ajánlásai már átfogó egészet adnak a tartalmat illetően.

Benedek Szabolcs és Fóti Tamás mellett Gajdó Ágnes és Kolozsi Orsolya is kritikát közöl. Gajdó írása Mészöly Ágnes Átkozott örökség című detektívregényéről meggyőz afelől, hogy a kritika szerzője átlátja a Mészöly Ágnes-teremtette Szabó Ágota-univerzumot, és képes az alapján, de attól elvonatkoztatva is értekezni az idén megjelent kötetről, miközben szellemesen elhallgatja a regény fontos csattanóit. Péterfy Gergely prózakötetéről, amely augusztusban az ÉS könyve, Kolozsi Orsolya ír nagy érzékenységgel és pontossággal (Umbria árnyai), megállapítva, hogy Winter Henrik, a Digó főhőse „a saját helyzetét is mindig újra és újra átértelmezi, nincsenek unásig ismételt (ön)interpretációi”. Szóvá teszi ugyanakkor, hogy Péterfy művének némely egysége szerkezetileg lezáratlan, vagy egyszerűen a regényegésztől elszigetelten tárul az olvasók elé: „Izgalmas probléma, és kontextust is lehetne teremteni hozzá, de túl sok minden fonódik itt egybe, szigorúbb, feszesebb szerkesztésre lett volna szükség, akár még azon az áron is, hogy nem marad benne minden ötlet a végleges változatban.”

Mélyi József a szentendrei Ferenczy Múzeum Kerettörténetek című kiállításáról ír, felhívva a figyelmet annak egy részletére, az augusztus 30-ig megtekinthető, A Fantomszál ‒ Művészfeleségek nyomában című sorozatra, amelynek középpontjában Fialka Olga művei és gyermekeinek róla szóló írásai állnak. Tóth Ádám a keszthelyi Balatoni Múzeumban megtekinthető, Perneczky 90 című kiállítást elemzi alaposan, miközben

néhány fontos részletet is belesző írásába a keszthelyi származású képzőművész fiatalkoráról.

Az 1986-os, Klaviatur mit Fragmenten (C-84) „String Picture” című Perneczky-műről a következőket jegyzi le: „A Balatoni Múzeum (…) közepén Perneczky (…) végtelenbe folyó zongorabillentyűzetet imitáló monumentális szalagképe áll (…), amelynek a komolyzenei múlt éppen annyira része, mint a monotonitást megtörő jelszerűség, a szabálytalan sűrűségű és változó színű repetitív csíkok sora. Az Ernst Caramelle-re emlékeztető ismétlődés és a motívumszerűség keveredése mintha egy vizuális nyelv elemeit mutatná fel, így a mű az ábrázolást megtagadva egy lehetséges képnyelv fragmentumává válik.” Filmkritikát olvashatunk az e heti lapszámban Báron Györgytől és Csepelyi Adrienntől, míg Gergics Enikő a Puskás Tamás rendezte, Furcsa pár című Neil Simon-darabról ír. A Zene rovatban Fáy Miklós közöl kemény kritikát a Margitszigeti Színház Nabuccójáról Kálmándy Mihály és Boross Csilla főszereplésével, Dalos Anna egykori tanáráról, a száz éve született Kroó Györgyről ír megemlékezést, Rákai Zsuzsanna pedig Rafał Blechacz, Kent Nagano és a Drezdai Filharmonikus Zenekar idei, Mozart és Beethoven versenyműveit megszólaltató albumát elemzi.

Az Élet és Irodalom e heti lapszáma már beszerezhető az Írók Boltjában és az újságárusoknál.

A szerző fotójával