A feuilletonban Spiró György ír Háy János drámái címmel. Spiró sorra veszi Háy drámáit, azokat a szereplők, elbeszélés és történet szerint elemzi. A művek „évszázadok óta visszatérő alapkérdéseket feszegetnek”, melyeket Háy életképek, elnagyolások és a szereplők önismétlésével tár elénk.

Turi Tímeától két verset közöltek: Rossz versek és Tükröm, tükröm. Mindkettő lírai énje magával kapcsolatban fogalmaz meg kritikát a külvilágon keresztül: „Mi van, hogyha jobban tudták, / a sorsomat merre fonták?” A Rossz versek lázadás a megszokott, elismert versek ellen: „Ezentúl csak rossz verseket írok. / Ügyetleneket és felejthetőket.”

Balássy Fanni tárcájában a magyarok honfoglalását a jelenlegi nyaralási szokásainkkal állítja párhuzamba (Magyarokkal találkozni a nyaraláson). A félelem, hogy szabadság alatt összefutunk honfitársainkkal, kolbászos szendvics, puncsos fagyi – van, ami sosem változik, és minden magyarhoz hozzátartozik. A görögországi buszos út szinte olyan, mint lovon kalandozni a sztyeppén.

Nattán-Angeli Nóra novellája (Szabad szemmel alig látható) egy törékeny nőt állít a középpontba, akinek élete meghatározó pillanatai előző évszázadunkban játszódnak. A mára már idős, napjait fotelben tengető nő családja önhibáján kívül szakadt szét. Kiss László (Csodatévőnk: a besamel) humoros hangvételben írja le saját elképzelését a besamelszósz eredetéről.

Szűcs Balázs Péter szövege (Ez is csak egy) egy átlagosnak tűnő napot ábrázol, melyben megjelenik a betegségtől való félelem és a kórházi kivizsgálások hangulata, illetve egy randevú egy különleges hölggyel is. Éjszaka alvás közben valami felkavarja, de „mindez csak néhány másodpercig tartott”. Littner Zsolt Másnap című írása is hasonló, lemondó hangulatot tükröz: „Lehet, hogy nem lesz ennek jó vége, de nem érdekel.” Az elbeszélés főszereplője is tudja, hogy életmódja káros, és jobban járna, ha változtatna, de sokkal könnyebb a rosszban megmaradni, mint megemberelni magunkat, és a sarkunkra állni.

Szinovszki Lea prózájának címe sokat elárul: A becsapódás fizikája. „A betonplacc helyén türkiz folyó hömpölyög” – mondja az elbeszélő, ahogyan a panelház legfelső emeletéről tekint ki. Szinovszki megmutatja, hogy a gyász milyen sokáig és milyen csendben képes elélni az emberben.

A Követési távolságban Lapis József ír Gimesi Dóra Teknősidő című regényéről, mely egy egész életet befolyásoló eseménnyel indítja a történetet: a főszereplő kislány szüleinek válásával. Lujza sorsa nem csak ezáltal változik meg, hiszen egy Buba nevű teknőst kap, aki végigkíséri útját, s a könyv címe ezáltal kap kettős jelentést. A nagy súllyal bíró pillanatok, melyek során az emberi idő szinte megáll, párosul Buba időérzékelésével, akinek több idő adatott meg, mint nekünk.

Az Ex librisben Domány András ír. „Az első kötetnek, amelyet figyelmükbe ajánlok, csak a címe unalmas” – kezdi beszámolóját Dr. Juhász Endre Egy hivatalnok önéletrajza változó korszakokban és helyszíneken című könyvéről. Juhász saját történetét meséli el. Annak ellenére, hogy hivatalnokként tevékenykedett, korántsem volt unalmas élete, hiszen fontos szerepet vállalt az Antall-kormányban, és kapott megbízást Medgyessytől is.

Orosz Éva (Meghiúsult felzárkózás, félresiklott rendszerváltozás) a magyar egészségügy állapotáról számol be, a kötetben rengeteg statisztikai adatot felhasználva és megjelenítve. Domány reményei szerint ezen adatok a mostani kormány egészségügyi politikáját is képesek lesznek segíteni. Várszegi Asztrik („Az én feladatom az, hogy átvezessem a rendet a Vörös-tengeren”) könyvéről Domány így vélekedik: „a nyugalmazott főapát most feltárja rendje szomorú titkait”. A negyedik könyv Csoma Mózes, volt szöuli nagykövet tollából származik („Mádzsárü”), aki a sanghaji magyarok kalandos életéről készített összefoglalót, többek között Magyar Gáborról, aki bombaszakértőként dolgozott a térségben, miután hadifogolyként került oda. Élete során rengeteg országban és városban megfordult.

Deczki Sarolta (CRAS-now-hoar-kay) a Könyves Magazin által szerkesztett Krasznahorkai. Út a Nobel-díjig című kötetet mutatja be: „Krasznahorkai-kisokos, kezdőknek és haladóknak egyaránt.” A könyv reflexiókat, visszaemlékezéseket és sztorizgatásokat tartalmaz, és egy interjút Krasznahorkaival, melyet Valuska László a 2017-es Margón készített az íróval.

„Minden lehet. Még regény is” – Géczi János Murterárium-könyvcíme érdekes szóalkotás, sajátos teret, tárházat, gyűjteményt jelöl. A kötetről Bence Erika ír (Breviárium és planetárium), melyben legfontosabb motívumként a szigetet emeli ki, mellette elemzi az esszék, lírai költemények gyűjteményében az ábrázolásmódot és az elbeszélést.

Babos Zonga Rebeka (Az út az otthona) Veszprémi Szilveszter második verseskötetéről (Vijjogók) ír. A történeteken keresztül egy roma közösség életébe pillanthatunk be, ahol a kollektív létezés jelenti mindenhez az alapot. A lírai én mégsem képes azonosulni kultúrája minden szegmensével, és a kötet gyakran felveti a kérdést, vajon el lehet-e hagyni a „kitaposott utat”.

Milyen, ha egy szociológus álmodik meg egy krimiregényt? Léderer Pál Detektívregények margójára című könyvét Margócsy István veszi górcső alá (Miért a detektívregény?).  „A nyomozásnak annyi volt a funkciója, hogy bebizonyítsa: a deviancia kiküszöbölhető a társadalomból.” Léderer elemzi társadalmunkat, képet fest arról, és az igazságszolgáltató rendszerek elnyomó jellegéről.

„A Betolakodók nem válik azzá, ami lehetett volna” – állítja Kustra Dániel (Üres idegenvezetés) Szepesi Kornél legelső regényéről. Kustra a történet jellem- és érzelemábrázolását felszínesnek véli, pedig Szepesi igyekezett a családtörténet összes szereplőjét bevonni, és minden szülő-gyermek viszonyt átvizsgálni, hogy felfedje, mennyi probléma is képes generációkon keresztül megmaradni.

Fekete Szilvia a Knoll Galéria tárlatáról (Élő kapcsolat, közös talaj), Stőhr Lóránt Maite Alberdi Saját gyermekem című filmjéről (Rózsaszín és szürke), Molnár Zsófia pedig a Sziget fesztivál Liberty Love Rave tánc-cirkusz fúziójáról közöl cikket (Függő viszonyok).

Az Élet és Irodalom e heti lapszáma már beszerezhető az Írók Boltjában és az újságárusoknál. Az írásokhoz Szlabey Zoltán munkái szolgáltak illusztrációként.