A Földalatti Slam Akadémia tagjai és meghívott vendégei a műfaj szabályaihoz igazodva körülbelül háromperces slameket adnak elő, amelyeknek kiindulópontja József Attila híres gondolata: „föl kéne szabadulni már!”. Az elmúlt két nap tapasztalatai alapján biztosan állíthatom, hogy ez az összetett, mégis mindenki számára közeli téma rendkívül sokszínű szövegeket hívott életre, amelyek felülkerekedtek a kliséken és a gyakran puffogtatott szlogeneken. A fellépők fejből mondják el szövegeiket angol nyelven. Sok slam már ismerős számomra, ugyanis a fellépést megelőző vasárnapon részt vettem a margitszigeti próbájukon is.

Molnár Péter, a Földalatti Slam Akadémia vezetője, Európa-bajnok slammer nyitja meg az eseményt pár gondolattal. A technikai információk ismertetése mellett röviden összefoglalja (leginkább a külföldi érdeklődők számára), hogy milyen politikai helyzet jellemezte Magyarországot az elmúlt 16 évben, és miért volt jelentős az áprilisi választás. Az Orbán-korszakot „hibridrezsimként” definiálja, amely nem volt még teljes diktatúra, de már demokrácia sem.

„A szabadságért és a szabadságról slamelünk”

– fogalmazza meg.

Molnár felvezetője után Olgæ akusztikus dalai vezetik be a műsort. Két magyar nyelvű és egy angol nyelvű saját dalt énekel el, amelyek segítenek a fesztivál nagy zajából egy meditatívabb állapotba kerülni. A slamek között Pető Dávid handpanen és cajonon, Pikler Mihály pedig gitáron improvizál az elhangzott szövegek hangulatára reflektálva.

Bár a slamek nagy része közéleti témájú, mégsem reményvesztettség és kilátástalanság jellemzi őket. Pont ellenkezőleg. Energiát, tenni akarást és az ideálisabb jövő iránti vágyat hallom ki a szövegekből. Molnár Péter Freedom Summers című slamje az 1964-ben Mississippiben zajló mozgalom és korunk Magyarországának igazságtalanságai között von párhuzamot. „Kimondom a nevüket” – ismételgeti, majd felsorolja a „Szabadság nyara” áldozatait: James Chaney, Andrew Goodman, Michael Schwerner. A romák és a zsidók üldöztetéséről és jelenkori diszkriminációjáról is beszél, felhívja a figyelmet az emlékezés fontosságára.

Az emlékezés és a felejtés visszatérő motívumok az elhangzott slamekben. Glózer Ádám szövegében önmagát és a nézőket is arra szólítja fel, hogy emlékezzenek embertársaikra, pillanatokra és önmagukra is. „A feledés az emberiség legnagyobb átka” – állítja. Matúš Pukančík (Szlovákia) egy frissen írt slamjében szintén a felejtéssel küzd, a technológia agyra gyakorolt hatását vizsgálja. A koncentráció hiányát és a pillanatokban való elmélyülés nehézségét járja körül, azzal szembesülve, hogy egyre több mindent felejt el. Pratham Yadav (India) Huxleytól idéz („Kissé zavarba ejtő, hogy negyvenöt év kutatás és tanulás után, a legjobb tanács, amit adhatok az embereknek, hogy legyenek egy kicsit kedvesebbek egymáshoz”), az emlékezést pedig egyszerre áldásnak és átoknak tekinti. 

„A művész feladata, hogy emlékeztessen arra, amit mindenki más el akar felejteni”

– fogalmazza meg.

Az áprilisi választással kapcsolatos érzelmek is inspiráló témaként szolgáltak a slammerek számára. Barát Zsófi szövege az elmúlt 16 év szégyenét tematizálta, amelyet magyarsága miatt érzett, és a szabadság megérkezésével kapcsolatos érzéseit is magába foglalja. Sipos Tímea a választás estéjét idézi meg, azt az euforikus állapotot, amit az előző rezsim leváltása okozott az emberek számára. Ezt amerikai tapasztalataival hasonlítja össze, amikor tíz éve Donald Trump megválasztása ellen tüntetett Los Angelesben. Nem ő az egyetlen, akinél a családon belüli politikai töréspontok is előkerülnek: több slam is megmutatja, két ember közé milyen távolság tud feszülni politikai nézeteik miatt, és hogyan befolyásolják a politikai narratívák a gondolkodásmódunkat. Tóth Gery szövege első kézből számol be arról, milyen volt a propaganda hatása alatt élni, majd fokozatosan rájönni, hogy amit egykor ellenzett vagy megvetett, az valójában egyáltalán nem az ördögtől való. Korsós Lilla azt mutatja meg, milyen fiatalként a közéletben tájékozódni, és hogyan hat ez a mindennapjainkra. Bánfi Veronika első emlékét idézi fel a politikáról, amikor gyerekként szavazásra vitték, és reflektál arra is, hogy milyen érzés évekkel később, felnőttként megérteni a szabadság fontosságát.

„Nem érdemeltem ki a felszabadulást?” – teszi fel a fájdalmas kérdést Pratham Yadav (India), amely rávilágít arra, mennyire törékeny is ez a fogalom. Vágó Attila a klasszikus „menjek vagy maradjak?” témakört járja körül, ahogy a világban próbálja megtalálni a hazáját, miközben rájön, hogy „minden képeslap éppen kihagy valamit a keretből”. Török Pali a hatalom magánéletbe és tulajdonba betörését vizsgálja; példaként tekinti saját történetét abban a tekintetben, hogy az elnyomók bárkit megbélyegezhetnek bűnözőként, ha nem értenek egyet életstílusával. Galsi Sam a „történelmünk ellopott csontjait” és „a bukott forradalmak ünnepét” idézi meg. Pesti Elmó slamjében a teljes egyenlőségért, illetve az azonos bánásmódért és jogokért emel szót, és úgy véli,

a munka nem a rendszerváltással ért véget, hanem azzal kezdődött.

Egy barátja grönlandi utazásának történetével kezdi a slamjét Zlata Karyzska (Ukrajna): Grönlandon nincsenek fák, amelyek eltakarják az eget. „Félek az égtől” – mondja Karyzska. Egy háborúban álló országból érkezve ugyanis az ég nem feltétlenül a szabadság végtelen tere, hanem az a hely is, ahonnan a veszély érkezhet.

Szavaink erejével is szembesítenek minket a slammerek: Maria Vilalobos (Portugália) a népirtások áldozatairól emlékezik meg, és a művészi megnyilatkozás fontosságára hívja fel a figyelmet. Maiia Novkovich (Ukrajna) szerint a legrosszabb, ami történhet egy országgal, ha híressé válik, hiszen az gyakran tragédiáiból fakad. A szavaink fájdalom helyett gyógyíthatnak is, emlékeztet minket Matúš Pukančík erővel teli szövege. Molnár Péter az 1989-es és a 2026-os történéseket állítja párhuzamba, a slamet aktivizmusnak nevezve. Arra szólít fel, hogy adjunk a szabadságnak egy esélyt.

Szabadságunknak azonban nemcsak a hatalmi berendezkedések, hanem a társadalmi nyomás is  gátakat szabhat. Glózer Ádám Normal slamje arról szól, hogyan zárnak be embertársaink a normalitás ketrecébe, és fosztanak meg minket ezáltal az identitásunktól – éppúgy, mint egy elnyomó rezsim. Maria do Mar Neto (Portugália) azt mutatja meg, hogyan vagyunk képesek megváltoztatni önmagunkat mások hatására. Korsós Lilla a sztereotípiák fojtogató szerepéről beszél. Mátay Melinda egy bűnügyi játékra invitál bennünket: azt keressük, ki a felelős azért, amiben élünk, majd arra kér, lépjünk ki abból a mentalitásból, amely mindig a tettest keresi. Pesti Elmó a Földalatti Slam Akadémia szlogenjéről gondolkodik: mit jelent az, hogy fölszabadulni? Mit jelent az, hogy fölszabadítani önmagunkat?

Sipos Tímea mindeközben a feminizmust és a „mérgező feministáknak” bélyegzett nők kérdését hozza a színpadra.

Néha a fölszabadulásunk útjában már csak mi magunk állunk – ez a felismerés is felbukkan a slamek között. Lutor Katalin slamjében a kormányváltás és egy szakítás között von párhuzamot, miközben saját felelősségét sem vitatja el élete alakításában. Barát Zsófi a gyerekkorból ismerős szörnyben önmagát veszi észre.

Nemcsak a témák, a megszólalás módja is változatos: egyesek inkább a hétköznapi beszéd nyelvén szólalnak meg, másoknál a metaforák és a képiség dominál. Tóth Gery slamjében a test saját életének térképévé válik. Finley Roles (Amerikai Egyesült Államok) nagyvárosi látomásában

Ady Endre A magyar Ugaron című versének sorai is megjelennek,

egy másik szövegében pedig egy perifériára szorult, nélkülöző ember nézőpontját láttatja. A közönség soraiból színpadra lépő Liana (Örményország) slamje a buborék üressége és saját élete között von párhuzamot.

A kétórás program végén végignézek a jegyzeteimen. A szabadság politikai, társadalmi, családi és személyes vonatkozásain tűnődöm. Súlyos fogalom ez: egy élet sem elég ahhoz, hogy megfejtsük, mégis mindannyian érezzük, velünk van-e vagy sem. A Földalatti Slam Akadémia multikulturális slam poetry eseménye nem ígér választ vagy megoldást, helyette külön-külön szólít meg mindannyiunkat, és arra kér: adjunk esélyt a szabadságnak.

Fotók: Pratham Yadav / Kalotai Márton