bezár
 

film

2008. 11. 06.
A Máriónak álcázott Cipolla
Almási Tamás – Márió, a varázsló
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Máriónak álcázott Cipolla Bár Almási Tamás szerényen szabadkozik, ha filmje kapcsán Thomas Mann remekművét emlegetik, valahonnan mégis előhalászta ezt a találó cím-parafrázist. S ha már így tett, igazán beindulhat a fantáziánk.

Ehhez csak el kell képzelnünk a regénybéli Márió ártatlanságát egy vidéki asszony, és Cipolla szemfényvesztő manipulációit egy jóképű olasz pasi személyéhez társítva. Megkímélném olvasóimat a további hasonlítgatástól, már csak azért is, mert az említett motívumokon túl nem érdemes további egyezések után kutatni a Thomas Mann-kisregény és Almási Márió, a varázslója között.

Almási – aki az 1980-as Ballagás című generációs dráma után, hosszas dokumentumfilmes tevékenység mellett most először készített újra játékfilmet – inkább egy abszurd szerelmi történetet akart elmesélni, a rendszerváltás utáni posvány kulisszáival. A hét évig írt forgatókönyv ugyan kicsit aktualitását vesztette már, és érezhetően ellaposodott az elhúzódó gyártás következtében, de ennek ellenére szórakoztató film kerekedett belőle, még néha bárgyú és ügyetlen megoldásai ellenére is.

Márió, a varázsló

Történetünk egy „nevesincs” faluban játszódik, Magyarországon. Bizony messze vetődtünk Torre di Venerétől, mert itt csak a jól ismert vidéki bunkókkal vagy a jobb sorsra érdemes, mocsárba süllyedt homo sapiens-ekkel találkozhatunk. Almási, igen ötletesen, állóképek sorozatával vezeti fel a két korszak között évődő, megrekedt néphangulatot, megmutatva a közösség plebejus elemeit, akik szerint semmi nem változott "a Kádár halála óta, bazmeg", és persze "kurva jó nők voltak az NDK-ban". A falu asszonyai, akik többnyire a főzés-mosás-gyereknevelés funkcióit töltik be férjük számára, szelíden várják a csodát, …

 Márió, a varázsló

…ami meg is érkezik egy olasz cipőgyáros személyében. Nem, ő még nem Márió, hanem „Zserardó” (mert hogy az asszonyok valamiért ilyen franciásan ejtik az olasz nevet). Az Alfa Romeón száguldozó, kis, köpcös, kopaszodó digó (Vittorio Marsiglia) sem éppen egy haladó szellemű, magvas eszméket dédelgető alak, de állandóan üvöltő Adriano Celentano és Toto Cotugno slágereivel és pár „ciao”-val meglibbenti a változás szelét az újdonságra vágyó nők között. Munkát ad nekik, karácsonyi bulit szervez, és folyton folyvást csókolgatja a sok hervadozó „donna” kezét, amitől virágzásnak újra indul a község nőtársadalma. Amúgy Gerardo egy éktelen nagy hajcsár, cipővarrás közben kezét csapkodva kiabálja, hogy „tempo, tempo”, vagyis nyugtázhatjuk, hogy tényleg semmi sem változott a gulyáskommunnizmus óta, csak most a spagetti a nyerő.

  Márió, a varázsló

Aztán a semmiből előbukkan Márió (Franco Nero), Gerardo nagyfőnöke, aki ugyanúgy sztereotíp, mint a kis cipőgyáros, csak éppen annak a kifordítottja. Elegáns, jóképű, titokzatos, és az ő autójából már nem az Azurro vagy a Lasciate mi cantare bömböl, hanem az olasz opera gyöngyszemei. Valamiért mindig az erdőben sétál, sötét ruhákat hord, és mereven nézi a folyó víztükrét (meg a mindig arra csónakázó Mucsi Zoltánt), de meditatív jelenetei sajna inkább viccesre sikeredtek, bár Neróra nem eshet panasz.

 

Márió, „a varázsló” finom modorával elbűvöli a falu egyik legértelmesebb asszonyát, Verát (Nyakó Júlia), aki Gerardo hatására már így is félig olasznak képzeli magát. Új ruhákat vesz, amolyan olasz módi szerint, lelkesen varrogat a cipőgyáros keze alatt, és olasz kajákat főz, amit lecsón és hosszúlépésen nevelkedett férje, Gyula (Egyed Attila) nem néz jó szemmel. Márióval elég egy kézfogás (Franco letöröl egy vércseppet Vera kezéről), néhány pillantás – mert persze nem értik egymást – és Vera máris álmai birodalmában találja magát. Az is ront a helyzeten, hogy Márió kinevezi őt művezetővé, és rábízza háza gondozását is, mert az asszony képzelegni kezd „bimbózó” szerelmükről és kettejük házasságáról… Jaj, csak olaszokkal ne kezdjen az ember lánya.

 Márió, a varázsló

Vera ikaroszi zuhanásának története tragikus – kicsit a magyar sors tükre –, de Almási azért arra is ügyelt, hogy sokat röhögjünk szeretnivaló hősein. Filmje most sem nélkülözi teljesen a szociografikus szemléletet (ld. szegénységbe becsapódó, majd továbbálló nagytőkések), de maga a rendező inkább a játékfilm jelleget hangsúlyozná.

 

A Halász Margit-novellából készült, Dés László zenéjével kísért Márió, a varázsló szórakoztató, érdekes, de csöppet sem pontos látlelet egy vizionált szerelemről, a szerelemből szárba szökkent tébolyról és hazánk egy helyben toporgó szerencsétlenkedéseiről.

 

 Fotók: Gáspár Miklós

 

Márió, a varázsló

Színes, magyarul beszélő magyar-olasz filmdráma, 94 perc, 2007

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Rendező: Almási Tamás

Író: Halász Margit

Forgatókönyvíró: Almási Tamás, Halász Margit

Zeneszerző: Dés László

Operatőr: Beck György

Szereplők: Nyakó Júlia, Franco Nero, Egyed Attila, Mucsi Zoltán, Szirtes Ági, Gyabronka József, Monori Lili, Gáspár Tibor, Vittorio Marsiglia, Trill Zsolt, Fehér Anna, Nádasdy Erika, Vajdai Vilmos

Bemutató: 2008. november 6.

Forgalmazó: Cinema Film és Budapest Film

nyomtat

Szerzők

-- Bükki Linda --


További írások a rovatból

Fazakas Péter: A játszma
Interjú Kenyeres Bálinttal a magyar film helyzetéről, a folyamatos alkotás lehetetlenségéről és a szerzői film perifériára szorulásáról
Michelangelo Antonioni: Nagyítás

Más művészeti ágakról

Interjú Illés Mártonnal zenei energiákról, a kortárs zene helyzetéről, tanulmányokról
Első alkalommal adták át a Jerger Krisztina-díjat
A CentriFuga utolsó koncertje a Fugában
színház

Mary Shelley - Nick Dear Frankensteinje a Budapest Bábszínházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés