film
2008. 12. 09.
Abszolút testiség a vásznon
Az EDIT 2008, IV. Nemzetközi Táncfilm Fesztivál nyitónapja
Október 16-án vette kezdetét az idén negyedik alkalommal megrendezett EDIT Nemzetközi Táncfilm Fesztivál.
Táncfilm, úgymint olyan film, melynek egyetlen témája a tánc, dramaturgiája a koreográfia, előadói táncosok, a történetmesélés nyelve pedig maga az emberi test. Egész ritkán találkozhatunk ilyen jellegű alkotásokkal kishazánkban, pláne olyan dömpingben, amilyet az EDIT fesztivál biztosít nekünk: négy nap csak a táncfilmeké. A fesztivál a BÖF keretei között került megrendezésre, annak összeművészeti jellegét aláhúzva.
Hivatalosan 19.45-kor nyitották meg a rendezvényt, de előtte 18.00 órától már megtekinthető volt az előző fesztiválok legjobbjaiból összeállított kisfilmválogatás. Mindezek után ugrott a jelenbe a program, magyar alkotások bemutatásával, melyekből - ahogy a rendezők elmondták -, idén jelentősen több volt, mint az előző években. Ennek oka, hogy a Nemzeti Kulturális Alap idén írt ki először táncfilm támogatására pályázatot. A nyertes alkotásokat és azok alkotóit ismerhette volna meg jó eséllyel a tisztelt publikum.
De ne ugorjunk ennyire előre.
A 18.00-kor kezdődő retrospektív összeállítás húsz perces késéssel indult, amit mindenki szívesen elnézett, hiszen a Toldi mozit most újították fel, és sajnos a technika kezelése még nem volt tökéletes. (Emellett nem gyakran van alkalma az embernek élő egyenesben végignézni egy projektor beállítását szélesvásznon. Igazán tanulságos volt.) A probléma akkor mélyült el, amikor az aprólékos beállítások után is maradt egy egészen zavaró alapzúgás az egész előadás alatt. Ezenkívül a filmek és az esetleges feliratok a vásznon kívül is folytatódtak, mindez megnehezítette az elfogulatlan műélvezetet. Nagyon.
A retrospektív összeállítás egyébként még a laikus számára is egészen élvezetesen alakult. Annyiban legalábbis, hogy ezen kisfilmek néhánya valóban felvillantotta azt a lehetőséget, hogy a tánc mint kifejezésmód, filmes eszközökkel szerkesztve és újrafogalmazva, egyedi díszletek között, megfelelő zenei aláfestéssel valóban nyújthat olyat, ami figyelemre érdemes.
A magyar kisfilmes összeállítás a legenyhébb szóval jellemezve: útkeresés. Természetesen csak összességében lehetne így leírni, nézzük filmről-filmre a laikus táncfim-kritikus egyedi benyomásai alapján!
Fehér Ferenc Amper&Juice című alkotása leginkább egy Aphex Twin kliphez volt hasonlatos, persze gyengébb, mint a Rubber Johnny és sokkal kevésbé dinamikus, mint a Come to Daddy, de az éjszakai felvételek a fürdőkádban mozgásinstallációt bemutató Fehér Ferencről és a vágás csodájának köszönhetően a fürdőkádból meztelenül ki-be csúszó Simon Juditról erre hajaztak. A képek viszont dinamikusak voltak, és nem pusztán a tánc összefoglaló erejére építettek, hanem a nagyszerűen eltalált vágásokra. Ha a zenei háttér nem az általam oly kevéssé becsült zörejhalmaz (jelen esetben „fürdőkád” témakörben), akkor az Amper&Juice igazán élvezhető alkotás lett volna.
Lépjünk tovább Zambriczky Ádám Meeting Pointjára! A téma: egy folyosón hátrál a kamera, és a táncos „utoltáncolja”, bemutatva tudása legjavát. Nem volt túl meggyőző a film, és sokat rontott rajta az az 1999-ből ismerős klipes megoldás (Bomfunk MC’s – Freestyler), amikor is az egész addigi táncot gyorsítva visszapörgetik a kezdetekig.
A Barbakán című kisfilm leírását célszerű a barbakán szó jelentésének leírásával kezdeni: egy félkör alakú bástyáról van szó, kívül fal, középen kör alakú tér. Egy ilyen erőd adja a film helyszínét. A két táncosnő (Réti Anna és Domokos Flóra) egyike középről indul kifelé, míg másikuk kívülről igyekszik befelé, míg végül egy képen látjuk őket: együtt adják elő addig megismertetett motívumaikat. A kreditlistában is csak így szerepelnek: a befelé táncoló és a kifelé táncoló. (Sajnos ez a két megnevezés jelentette az egész magyar összeállítás legkreatívabb pontját.) A zörej aláfestés itt nem is volt zavaró, egészen eleven ritmust adott a produkciónak, hanem a már ötödik percnél előtérbe kerülő monotonitás kívánta volna meg a tíz perces (!) játékidő lerövidítését.
Szólni kell még az Aréna című produkcióról, összetettségének és értelmezhetetlenségének viszonyában. Az Aréna ugyanis ebben a formájában egy merő összevisszaság. A tógában táncoló fiatal lányok és fiúk először a homokban mutatják meg tehetségüket (de miért?), majd egy küzdőtér előszobáját idéző térben fejtik ki táncos nézeteiket. Ha a rengeteg értelmezhetetlen sallangot elhagyjuk, a történet oda fut ki, hogy az egyik lány más, mint a többiek, ezért menekülni próbál, de társai elfogják és bebörtönzik. Az egyik fiú ezután ismét a homokban fejezi ki a lány hiányának fájdalmát. Mindez körülbelül 20 percben, nagyon rossz zenére, nagyon rossz megvilágításban és kamerakezeléssel.
Az Üvegváros egészítette még ki összeállítás. Egy zörejekkel kísért árnytáncjátékról van szó. Elég is róla ennyi.
A magyar táncfilmes blokk történetéhez az is hozzátartozik, hogy a vetítésen jelenlévő alkotók közül (az előadás utánra meghirdetett beszélgetés miatt voltak jelen) többen sérelmezték a vetítés hibáit. Valóban, a retrospektív összeállításból megismert Dühödt Monoton Zúgás ismét tiszteletét tette, és ez esetben kiegészült az összes kisfilm alatt jelenlévő Fel-le flangáló Fehér Csíkkal. Ezeken kívül a mezei néző semmilyen más hibát nem vett észre. Mindenesetre a blokk végén az egyik szervező személyesen kért elnézést a közönségtől és bejelentette, hogy az előadás a fesztivál zárónapján kijavítva lesz újra megtekinthető és az alkotókkal való beszélgetés is ekkor lesz esedékes. Ezen a megismételt vetítésen sajnos ezen sorok írója már nem tudott résztvenni.
Összegzésként ismét kiemelném, hogy a fentebb leírt produkciók nagy része a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatást, pályázat útján. Ezúton szeretném nekik is megköszönni az élményt. És remélem, hogy amit láthattam, az első lépés a tánc kiforrott, kisérletező, pimasz, eredeti... művészi filmes ábrázolása felé.
A cikk folytatása, a zárónapról készült beszámoló erre a linkre kattintva olvasható!
Hivatalosan 19.45-kor nyitották meg a rendezvényt, de előtte 18.00 órától már megtekinthető volt az előző fesztiválok legjobbjaiból összeállított kisfilmválogatás. Mindezek után ugrott a jelenbe a program, magyar alkotások bemutatásával, melyekből - ahogy a rendezők elmondták -, idén jelentősen több volt, mint az előző években. Ennek oka, hogy a Nemzeti Kulturális Alap idén írt ki először táncfilm támogatására pályázatot. A nyertes alkotásokat és azok alkotóit ismerhette volna meg jó eséllyel a tisztelt publikum.
De ne ugorjunk ennyire előre.
A 18.00-kor kezdődő retrospektív összeállítás húsz perces késéssel indult, amit mindenki szívesen elnézett, hiszen a Toldi mozit most újították fel, és sajnos a technika kezelése még nem volt tökéletes. (Emellett nem gyakran van alkalma az embernek élő egyenesben végignézni egy projektor beállítását szélesvásznon. Igazán tanulságos volt.) A probléma akkor mélyült el, amikor az aprólékos beállítások után is maradt egy egészen zavaró alapzúgás az egész előadás alatt. Ezenkívül a filmek és az esetleges feliratok a vásznon kívül is folytatódtak, mindez megnehezítette az elfogulatlan műélvezetet. Nagyon.
A retrospektív összeállítás egyébként még a laikus számára is egészen élvezetesen alakult. Annyiban legalábbis, hogy ezen kisfilmek néhánya valóban felvillantotta azt a lehetőséget, hogy a tánc mint kifejezésmód, filmes eszközökkel szerkesztve és újrafogalmazva, egyedi díszletek között, megfelelő zenei aláfestéssel valóban nyújthat olyat, ami figyelemre érdemes.
A magyar kisfilmes összeállítás a legenyhébb szóval jellemezve: útkeresés. Természetesen csak összességében lehetne így leírni, nézzük filmről-filmre a laikus táncfim-kritikus egyedi benyomásai alapján!
Fehér Ferenc Amper&Juice című alkotása leginkább egy Aphex Twin kliphez volt hasonlatos, persze gyengébb, mint a Rubber Johnny és sokkal kevésbé dinamikus, mint a Come to Daddy, de az éjszakai felvételek a fürdőkádban mozgásinstallációt bemutató Fehér Ferencről és a vágás csodájának köszönhetően a fürdőkádból meztelenül ki-be csúszó Simon Juditról erre hajaztak. A képek viszont dinamikusak voltak, és nem pusztán a tánc összefoglaló erejére építettek, hanem a nagyszerűen eltalált vágásokra. Ha a zenei háttér nem az általam oly kevéssé becsült zörejhalmaz (jelen esetben „fürdőkád” témakörben), akkor az Amper&Juice igazán élvezhető alkotás lett volna.
Lépjünk tovább Zambriczky Ádám Meeting Pointjára! A téma: egy folyosón hátrál a kamera, és a táncos „utoltáncolja”, bemutatva tudása legjavát. Nem volt túl meggyőző a film, és sokat rontott rajta az az 1999-ből ismerős klipes megoldás (Bomfunk MC’s – Freestyler), amikor is az egész addigi táncot gyorsítva visszapörgetik a kezdetekig.
A Barbakán című kisfilm leírását célszerű a barbakán szó jelentésének leírásával kezdeni: egy félkör alakú bástyáról van szó, kívül fal, középen kör alakú tér. Egy ilyen erőd adja a film helyszínét. A két táncosnő (Réti Anna és Domokos Flóra) egyike középről indul kifelé, míg másikuk kívülről igyekszik befelé, míg végül egy képen látjuk őket: együtt adják elő addig megismertetett motívumaikat. A kreditlistában is csak így szerepelnek: a befelé táncoló és a kifelé táncoló. (Sajnos ez a két megnevezés jelentette az egész magyar összeállítás legkreatívabb pontját.) A zörej aláfestés itt nem is volt zavaró, egészen eleven ritmust adott a produkciónak, hanem a már ötödik percnél előtérbe kerülő monotonitás kívánta volna meg a tíz perces (!) játékidő lerövidítését.
Szólni kell még az Aréna című produkcióról, összetettségének és értelmezhetetlenségének viszonyában. Az Aréna ugyanis ebben a formájában egy merő összevisszaság. A tógában táncoló fiatal lányok és fiúk először a homokban mutatják meg tehetségüket (de miért?), majd egy küzdőtér előszobáját idéző térben fejtik ki táncos nézeteiket. Ha a rengeteg értelmezhetetlen sallangot elhagyjuk, a történet oda fut ki, hogy az egyik lány más, mint a többiek, ezért menekülni próbál, de társai elfogják és bebörtönzik. Az egyik fiú ezután ismét a homokban fejezi ki a lány hiányának fájdalmát. Mindez körülbelül 20 percben, nagyon rossz zenére, nagyon rossz megvilágításban és kamerakezeléssel.
Az Üvegváros egészítette még ki összeállítás. Egy zörejekkel kísért árnytáncjátékról van szó. Elég is róla ennyi.
A magyar táncfilmes blokk történetéhez az is hozzátartozik, hogy a vetítésen jelenlévő alkotók közül (az előadás utánra meghirdetett beszélgetés miatt voltak jelen) többen sérelmezték a vetítés hibáit. Valóban, a retrospektív összeállításból megismert Dühödt Monoton Zúgás ismét tiszteletét tette, és ez esetben kiegészült az összes kisfilm alatt jelenlévő Fel-le flangáló Fehér Csíkkal. Ezeken kívül a mezei néző semmilyen más hibát nem vett észre. Mindenesetre a blokk végén az egyik szervező személyesen kért elnézést a közönségtől és bejelentette, hogy az előadás a fesztivál zárónapján kijavítva lesz újra megtekinthető és az alkotókkal való beszélgetés is ekkor lesz esedékes. Ezen a megismételt vetítésen sajnos ezen sorok írója már nem tudott résztvenni.
Összegzésként ismét kiemelném, hogy a fentebb leírt produkciók nagy része a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott támogatást, pályázat útján. Ezúton szeretném nekik is megköszönni az élményt. És remélem, hogy amit láthattam, az első lépés a tánc kiforrott, kisérletező, pimasz, eredeti... művészi filmes ábrázolása felé.
A cikk folytatása, a zárónapról készült beszámoló erre a linkre kattintva olvasható!
Kapcsolódó cikkek
Szerzők
-- Farkas Zsolt --
További írások a rovatból
film
A legkülönbözőbb természetű titkok a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
film
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
Más művészeti ágakról
irodalom
Április 11-én Szóbeli figyelmeztetés címmel tartottak felolvasást
