bezár
 

színház

2008. 12. 19.
Nem csak erotikus epigrammák és püspöki méltóság
Zalán Tibor drámája Janus Pannoniusról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem csak erotikus epigrammák és püspöki méltóság Sok minden történt 2008-ban az 536 éve halott Janus Pannoniusszal. Mandulafákat ültettek és epigrammaversenyt hirdettek az emlékére, írtak róla egy drámát Midőn halni készült címmel és – tizenhét esztendővel azt követően, hogy a pécsi dómban rátaláltak földi maradványaira – újra eltemették.
Szkéné színház
Zalán Tibor drámája „A reneszánsz a mai színház tükrében” című pályázatra született (ahol díjat is kapott), méghozzá – legalábbis egy, a rendezővel, Merő Bélával készített interjú szerint – a beadási határidő szorításában mindössze két hét alatt…

A dráma a horvátországi Medvevárban játszódik, ahol a költő meghalt. A november 25-i ősbemutatóra – tekintettel arra, hogy az előadás a Zalai Nyári Színházak Kht. és a Békés Megyei Jókai Színház együttműködésében született – a Zalaegerszeg melletti Bak község faluházában került sor. A faluház Makovecz Imre tervezte, archaizáló épülete, ami kívülről egy éppen leszállt, de a szárnyait még csak félig behúzott sasra emlékeztet, nagyvonalú, de arányosan tagolt belső terével szerencsés helyválasztásnak bizonyult. A puritán, durva ácsolatú ágyból, asztalból, székből – no meg a tüdőbajra utaló, gyakran használt köpőcsészéből – álló szobabelső a fehér falak és a magasba törő, barnára pácolt faelemek között valóban felidézi egy középkori vár hangulatát.
Bartus Gyula, Tege Antal (Békés Megyei Jókai Színház)
A darab közelít a monodrámához, hiszen a költő halála előtti órákban játszódik, amikor is a főszereplő lepergeti maga előtt élete filmjét, hol csak a képzeletében, lázas vízióiban idézi fel a legfontosabb szereplőket (mindenekelőtt Mátyást), hol az őt ápoló cselédeket téveszti össze volt szerelmeivel, majd a legvégén édesanyjával. A dráma első fele nem tudott túllépni ezen a felidéző jellegű, illusztratív megközelítésmódon, és csak olyan jellegű újrafelismerésekhez segítette a nézőt, minthogy „tényleg, Galeotto Marzio meg a hozzá írt vers, Itália és Pannónia örök dilemmája” és „persze, az erotikus epigrammák, és mindezekhez a pécsi püspöki méltóság”. De amikor már félő volt, hogy a darab és vele az előadás megmarad ezen a tandrámai szinten, mégiscsak kibontakozott egy igazán drámai szál: Janus Pannonius és Mátyás ellentmondásos, korántsem a tankönyvekben megszokott módon ábrázolt kapcsolata. Ez a Mátyás ugyanis egyáltalán nem jó és igazságos, hanem pragmatikus politikus, aki mint ember kárörvendő, cinikus és – hiszen már az ellene szervezett pártütés után vagyunk – bosszúálló. Még hiú is, hiszen szemére hányja Janus Pannoniusnak, hogy túl kevés dicsőítő verset írt róla. Igaz, később azt mondja, hogy mégiscsak sokkal tartozik neki és költészetének, hogy megteremthette magáról Európában a művelt, reneszánsz uralkodó mítoszát. Hasonló következetlenségek akadnak még, hiszen egyszer azt hangoztatja, hogy neki a diplomata volt a fontos, nem a költő, így a verseit sem olvasta, máskor meg fejből idézi a sorait. Kérdés, hogy ezeket az ellentmondásokat Mátyás darabbeli jellemének, a költő lázas vízióinak vagy a kéthetes határidőnek tudjuk-e be?

Az előadáson a legnagyobb teher természetesen a címszereplőre, Bartus Gyulára hárul, hiszen kis túlzással rajta áll vagy bukik a siker. Alakítása pedig azt a kérdést veti fel, hogy lehet-e erővel eljátszani az erőtlenséget? Bartus Gyula kifejezetten erőteljes, robosztus alkatú színész, olyan, akire azt szokták mondani, hogy majd' kicsattan az egészségtől. És ezeket a természetes adottságokat nem próbálja tompítani, sőt, az első sorokból jól láthatjuk a nyakán kidagadó ereket is, ahogy gyengeségét, elfogyó tüdejét kiabálva panaszolja, és azt emlegeti, hogy törékeny alkata miatt sosem volt harctérre való. Arra, hogy sokkal finomabb színészi eszköztárral is bír, a zárójelenet a bizonyíték, ahol halk, visszafogott játékával már meggyőzően tudja megmutatni az elesettséget.

Mátyás király szerepében Tege Antal eleinte mintha megelégedne azzal, hogy mimikájával, elsősorban szája lefelé biggyesztésével jelezze a már emlegetett kárörvendést és cinizmust, aztán a második nagy vitajelenetnél magára talál, és ők ketten átélhető, tétre menő, szenvedélyes szópárbajt vívnak. Janus Pannonius halott A többieknek egy-egy jelenetnyi szerep, egy-egy vázlatosan, de nagy igyekezettel felrajzolt karakter jutott, Kovács Edit azonban Borbála szerepében emlékezetessé teszi jelenlétének néhány percét, amikor a magától értetődő jóság gesztusával, nem is annyira a szavaival, mint egyszerű és természetes jelenlétével nyújt vigaszt a benne anyjára ismerő Csezmiczei Jánosnak. Az már megint nem az előadással, hanem a darabbal szemben feltehető kérdés, hogy utolsó néhány mondata elviszi-e a drámát a didaxis felé, túllendíti-e a magától értetődően kínálkozó, önmagában szép és hatásos Pietá-képen (ahol is János „anyja” fülébe súgja a nézők számára nem hallható bűneit). Vagyis: feltétlenül a nézők szájába kell-e rágni, hogy amikor Borbála azt hazudta, hogy ő a költő anyja, és így az egyház törvényei szerint halála előtt meggyóntathatja a fiát (szintén az egyház törvényei szerint), halálos bűnt követett el?

Csezmiczei János, Janus Pannonius, III. János pécsi püspök. Egy ember, három név, három szerep. Aki néha egész életművét odaadná egy egészségesen eltöltött hétért, az ifjúság még oly röpke visszatértéért is, máskor a fizikai halálnál is jobban retteg attól, hogy  neve és versei elenyésznek, a harmadik alkalommal azt veti oda Mátyásnak, hogy költészete messze túl fogja élni Mátyás királyságát. Mondhatnánk erre is, hogy következetlenség, de inkább az örökké lengő inga élet és irodalom között, a többször emlegetett „amikor éltem, nem írtam, amikor írtam, nem éltem” dilemmája. Amit ez a darab és ez az előadás, minden kezdeti botladozása ellenére, a végére meg tud mutatni. És ez nem kevés.



Zalán Tibor: Midőn halni készült

Janus Pannonius: Bartus Gyula
Mátyás király: Tege Antal
Guarino Da Verona: Verbó Ákos
Cselédlány Szilvia: Liszi Melinda
Cselédlány: Üveges Réka
Cselédlány Borbála: Kovács Edit
Szolga: Udvarhelyi Nándor

Rendező: Merő Béla

A Békés Megyei Jókai Színház és a Zalai Nyári Színházak Kht. közös produkciója

Ősbemutató: Zalaegerszeg-Bak, 2008. november 25.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Turbuly Lilla --


További írások a rovatból

színház

Problémadarab komoly problémákkal Problémadarab komoly problémákkal
Shakespeare-vendégelőadás Ján Klata rendezésében: Szeget szeggel
Interjú Láng Annamária színművésszel a külföldi színjátszásról, rendezőkről, idegen nyelvekről
Familie Flöz a CAFé-n
színház

Trauma és létezés harmóniája Trauma és létezés harmóniája
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Igyekszünk helyzeteket generálni Igyekszünk helyzeteket generálni
Háttérinterjú Barda Beátával és Szabó Györggyel a Trafó működéséről, kapcsolódó projektekről, a nemzetközi beágyazottságról
Bíró Zsófia: A macska mondja meg! BOOOK Kiadó, 2019


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés