film
2009. 02. 01.
Burkolt propagandabeszéd és ízlésterror
Beszámoló az első nyílt médiaóráról
A Szemle szervezői idén egy újdonsággal rukkoltak elő: úgynevezett nyílt médiaórákat tartanak egy-egy film kapcsán. Hogy ennek a programnak mi a célja, ki a célközönség, vagyis ki az, akit érdekelhet a program és miért, arra sajnos nem sikerült rájönnöm. Mindenesetre legalább jól szórakoztam.
Az „óra” több szempontból is rendhagyó volt. Ez alapvetően abból adódott, hogy egy pláza mozi 300 fős termében tartották, valamint hogy nemcsak az órát tartó tanár és a diákok vettek részt rajta, hanem más tanárok, a sajtó képviselői, és mindenekelőtt a film alkotói is. Az óra címe ugyanis A magyar irodalom filmen – az adaptáció kérdései volt. Az óra előtt a résztvevők megnézték Gárdos Péter Tréfa című filmjét, majd erről beszélgettek. Az órát egyébként hivatalosan Osztovits Szabolcs, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium magyartanára tartotta.
Már az is eléggé furcsa helyzetet eredményezett, hogy az alkotó jelenlétében kellett tizenéves diákoknak, akik ráadásul még semmiféle médiás képzésben nem részesültek (ezt a Fazekas Mihály Gimnázium 11. osztályos diákjaitól tudom) egy filmről beszélni – elvileg őszintén. Még furcsább, hogy az óra menete nem a hagyományos "tanár beszél - feladatot ad ki - kérdez - diák felel volt", hanem egyfajta interaktív interjú a film kapcsán. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Gárdosék tesztközönségnek tekintenék a diákokat, és csak arra lennének kíváncsiak, hogy működik-e a film vagy nem (egyébként Gárdos hangsúlyozta is, hogy itt vetítették először a filmet, és nagyon kíváncsi a diákok véleményére).
Tehát az egész egyfajta Tréfa-propagandabeszélgetés volt, melyhez Osztovits Szabolcs lelkesen asszisztált, többször kiemelve, hogy mitől olyan jó Gárdos Péter filmje, és az összes alkotása milyen jó úgy általában. Szerintem az ilyesfajta megszólalásoknak még egy ilyen rendhagyó médiaórán sincs helyük, mert könnyen félreérthetővé válnak. Azt hihetjük például, hogy a tanár úr hízelegni akart a rendezőnek. Szerencsésebb lenne máskor tartózkodni az ilyen félreérthető megszólalásoktól.
Valamint kissé felháborodtam a tanár úr azon mondatán, melyben Gárdos zseniális színészvezetését azzal kívánta példázni, hogy lám, még Csányi Sándorból is sikerült kihoznia egy legjobb epizódszereplő díjat a tavalyi Szemlén. Nem azt mondom, hogy Csányit feltétlenül szeretni kell, vagy el kell ismerni mint színészt. Mindenkinek joga van a saját ízlése szerint megítélni bármilyen színész teljesítményét, kvalitásait. Csak azt nem gondolom, hogy egy ilyesfajta megszólalásnak helye van egy médiaórán, pláne ilyen formában. Hogy mi is a konkrét problémám? Az, hogy szerintem egy tanárnak nem a saját ízlését kell „átörökítenie” a tanítványaira, és pláne nem tartom megengedettnek, hogy - még ha igaza is van -, ilyen kritikaszerű fricskát engedjen meg egy ekkora plénum előtt egy olyan személyről, aki nincs is jelen, és nem is kapcsolódik az óra témájához. Főleg, ha az egész a végén úgy tűnik, mintha ezzel is csak hízelegni akarna a rendezőnek.
Továbbá az óra kapcsán erősen elgondolkoztam a mai magyar médiaoktatás problémáin is. Sok helyről hallom, hogy gondban van a médiaoktatás, mert nem veszik elég komolyan az iskolában, a tanárok nem szakképzettek és nem készülnek megfelelően a tanórákra. Én nem tudom, Osztovits tanár úr mennyire szakképzett médiatanár, de azt gondolom, egy árnyalattal pontosabban kellene használnia a terminus technicust. Feltételezem, hogy valójában tudja, hogy a szerzői film nem azt jelenti, hogy a szerző maga írja a forgatókönyvet, és nem irodalmi alapanyagból készíti. De rosszul veszi ki magát, amikor egy ilyen bakit követ el a tanár, pontatlanul fogalmaz, azután nem helyesbít. Ilyenkor az jut eszembe: vajon mit fognak megtanulni mindebből a diákok?
A médiaóra a végére a film részletes elemzéséből, a szimbólumok és a rejtett párhuzamok feltárásából átváltozott egyfajta izgalmas, interaktív eszmecserévé a mai iskolai közösségekben tapasztalt agresszióról. A diákok segítségével(akik közül többen nagyon értelmesen, világosan szólaltak fel, és érdekes véleményeket fogalmaztak meg) kiderítettük, hogy nagyjából nincs változás az 1912-es és a mai kamaszok agressziója, viselkedése között, különösen, ha egy zárt közösségben élnek. Az óra legaktívabb résztvevőit könyvvel és ingyenjegyekkel jutalmazták.
Már az is eléggé furcsa helyzetet eredményezett, hogy az alkotó jelenlétében kellett tizenéves diákoknak, akik ráadásul még semmiféle médiás képzésben nem részesültek (ezt a Fazekas Mihály Gimnázium 11. osztályos diákjaitól tudom) egy filmről beszélni – elvileg őszintén. Még furcsább, hogy az óra menete nem a hagyományos "tanár beszél - feladatot ad ki - kérdez - diák felel volt", hanem egyfajta interaktív interjú a film kapcsán. Kicsit olyan érzésem volt, mintha Gárdosék tesztközönségnek tekintenék a diákokat, és csak arra lennének kíváncsiak, hogy működik-e a film vagy nem (egyébként Gárdos hangsúlyozta is, hogy itt vetítették először a filmet, és nagyon kíváncsi a diákok véleményére).
Tehát az egész egyfajta Tréfa-propagandabeszélgetés volt, melyhez Osztovits Szabolcs lelkesen asszisztált, többször kiemelve, hogy mitől olyan jó Gárdos Péter filmje, és az összes alkotása milyen jó úgy általában. Szerintem az ilyesfajta megszólalásoknak még egy ilyen rendhagyó médiaórán sincs helyük, mert könnyen félreérthetővé válnak. Azt hihetjük például, hogy a tanár úr hízelegni akart a rendezőnek. Szerencsésebb lenne máskor tartózkodni az ilyen félreérthető megszólalásoktól.
Valamint kissé felháborodtam a tanár úr azon mondatán, melyben Gárdos zseniális színészvezetését azzal kívánta példázni, hogy lám, még Csányi Sándorból is sikerült kihoznia egy legjobb epizódszereplő díjat a tavalyi Szemlén. Nem azt mondom, hogy Csányit feltétlenül szeretni kell, vagy el kell ismerni mint színészt. Mindenkinek joga van a saját ízlése szerint megítélni bármilyen színész teljesítményét, kvalitásait. Csak azt nem gondolom, hogy egy ilyesfajta megszólalásnak helye van egy médiaórán, pláne ilyen formában. Hogy mi is a konkrét problémám? Az, hogy szerintem egy tanárnak nem a saját ízlését kell „átörökítenie” a tanítványaira, és pláne nem tartom megengedettnek, hogy - még ha igaza is van -, ilyen kritikaszerű fricskát engedjen meg egy ekkora plénum előtt egy olyan személyről, aki nincs is jelen, és nem is kapcsolódik az óra témájához. Főleg, ha az egész a végén úgy tűnik, mintha ezzel is csak hízelegni akarna a rendezőnek.
Továbbá az óra kapcsán erősen elgondolkoztam a mai magyar médiaoktatás problémáin is. Sok helyről hallom, hogy gondban van a médiaoktatás, mert nem veszik elég komolyan az iskolában, a tanárok nem szakképzettek és nem készülnek megfelelően a tanórákra. Én nem tudom, Osztovits tanár úr mennyire szakképzett médiatanár, de azt gondolom, egy árnyalattal pontosabban kellene használnia a terminus technicust. Feltételezem, hogy valójában tudja, hogy a szerzői film nem azt jelenti, hogy a szerző maga írja a forgatókönyvet, és nem irodalmi alapanyagból készíti. De rosszul veszi ki magát, amikor egy ilyen bakit követ el a tanár, pontatlanul fogalmaz, azután nem helyesbít. Ilyenkor az jut eszembe: vajon mit fognak megtanulni mindebből a diákok?
A médiaóra a végére a film részletes elemzéséből, a szimbólumok és a rejtett párhuzamok feltárásából átváltozott egyfajta izgalmas, interaktív eszmecserévé a mai iskolai közösségekben tapasztalt agresszióról. A diákok segítségével(akik közül többen nagyon értelmesen, világosan szólaltak fel, és érdekes véleményeket fogalmaztak meg) kiderítettük, hogy nagyjából nincs változás az 1912-es és a mai kamaszok agressziója, viselkedése között, különösen, ha egy zárt közösségben élnek. Az óra legaktívabb résztvevőit könyvvel és ingyenjegyekkel jutalmazták.
Szerzők
-- Sípos Anna --
További írások a rovatból
film
Beszélgetés Hevér Dániel rendezővel és Kertész Zsanett forgatókönyvíróval a Valami madarak című filmjükről
