Az öltés művészete című anyagot az angliai Hímzők Céhének (Embroiderers Guild) nemzetközi pályázatára beérkezett, zsűrizett munkái teszik ki.

A hímzők céhe és a kortárs lendület
 
Első hallásra a céhes keretek felvethetnek egyfajta 19. századi romantikus képzetet, a művek ezzel szemben teljes mértékben kortárs alkotások. A grafikus, akár streetes irányultságú munkák mellett a plasztikusságnak, a recyclingnak és a festőiségnek is nagy szerep jutott.
Maria Ryan Skalandi imaház című textilje kiemelkedik az egyértelműen figurális túlsúlyban létrejött, rajzosabb szemléletű munkák közül, frissességével és játékos megfogalmazásával. Az alapszövet több darabból történő összerakása a freskó varrások mentén falra felkerülő technikájára rímel, míg a síkban tartott alakrajzok egy grafikai munkával teszik rokoníthatóvá a művet. A társművészetekből nyert képzetek ötletes alkalmazása a téma kidolgozásának eredetiségével párosul.


A finoman megmunkált portrék és a street artos, lazább hangvételű munkákon kívül a szabadkézi rajz technikáját idéző alkotások képezik a bemutatott anyag grafikus ágát. A rajz és a papír fölcserélése textilre és cérnára új hanggal tölti meg a vázlatrajzok műfaját, többek között Rosie James Öltögető Dürer vagy Shizuko Kimura Stúdiólátkép című munkájában.
A nyomtatott, íriszeket ábrázoló alapszövetet használó magyar alkotópáros, Szabó Verona és Csókás Emese aranyszálöltésekkel tették még kifinomultabbá művüket, míg egy másik nyomtatott technikát alkalmazó művész, Gintare Pilypiate fonalgombolyagra printelt Nagyanya képeit árnyalta tovább ráöltött csúcsfényekkel és árnyékokkal.

A természetből, már-már a természettudományból merített inspiráció a művek egy szép számú kis csoportját gyűjthetné maga köré, ha e tematika mentén akarnánk újraszervezni az anyagot. Az emberi test, csontváz, érrendszerhálózat flitterekkel kivarrva és puha fonalakból alakítva látható a különböző munkákon, de az állat-, illetve növényvilág is képviseltetve érezheti magát. Lizzie Cannon Lichenológia – a zúzmók tudománya cínű műve mimikriszerűen illeszti a horgolt apróságokat „eredeti közegükbe”. Az ámulatba azonban némi csalódottság vegyül, mivel sajnos csak fotókon csodálhatjuk az aprócska remekeket.

A magyar művek felsorakoztatása
A magyar anyag azonban, amely az Ahogy a varrócérna kerüli a gombot címet kapta, nem kapcsolódik szervesen az utazó kiállításhoz. A váltás túl hirtelen, a koncepció nehezen értelmezhető. A válogatás is nagyobb időintervallumból és művészeti spektrumból merít. Mégsem válik pozitívvá az akaratlan összehasonlítás. Tíz éves eltéréssel készült munkák ebben a műfajban már nagy különbségeket eredményeznek. Különösen a rendezési elv kitapinthatóságának hiányában születik meg az a gondolat, hogy a külföldi alkotások utolérhetetlen frissességgel haladnak előre, míg a magyar események csupán több-kevesebb sikerrel próbálják elkapni a fonalat. Holott erről nincs szó. A 70-es évektől előtérbe kerülő textiles technika múltjának és jelenének bemutatása azonban nagyobb szeparációt és erősebb tematikus felépítést igényelne.

Itt vannak a nagy nevek (Benczúr Emese, Somogyi Laura, Gulyás Gyula, Imre Mariann) és az új tehetségek  (Kárpáti Tibor, Borsos Róbert ), a kiállítótérből mégis hiányzik az összefogottság, ami kellő erővel tölthetné meg az áttekintést.

Az öltés művészete-Nemzetközi kortárs hímzések;
"Ahogy a  varrócérna kerüli a gombot"
Iparművészeti Múzeum, Budapest
2009. január 30-március 22.