A Serpentine Gallery zöld gyepén 2000 óta állítják fel a nemzetközi kortárs építészeti szcéna kiemelkedő szereplőinek az alkotásait, Julia Peyton-Jones eredeti elképzelése alapján. Olyan építészek kapnak itt lehetőséget, akik nemzetközileg elismert alkotók, de Angliában még nincs befejezett épületük. A nyári pavilon ideiglenes épület, három hónapig használják kiállítások rendezésére és közösségi térnek. Az építészeknek, szerkezettervezőknek és kivitelezőknek sincs sok idejük a létrehozására - a tervezők felkérésétől a pavilon átadásáig hat hónap áll a rendelkezésre.

Az elmúlt kilenc évben a Londoni Művészeti Galéria által támogatott, nagy sikernek örvendő és közbeszéd tárgyát képező kiállítási pavilonok arculata a könnyed hangvételűtől a komolyan kiérlelt formavilágig sokat változott. Rem Koolhaas és Cecil Balmond 2006-os pavilonja egy stilizált hőlégballont formázott. Az Oscar Niemeyer által megálmodott 2003-as épület íves betonfelületeinek üzenete Brasilia-ból úgy állt a helyén, mintha a három röpke hónap helyett évtizedekig maradna.

Az eddigi legszebb Serpentine-épületet Toyo Ito japán építész nevéhez fűződik, aki Cecil Balmond-nal, az Arup mérnökével és matematikusával szoros együttműködésben tervezte a 2002-es év pavilonját. Sejima, aki korábban Itoval is dolgozott, most Nishizawal együtt fáradozott azon, hogy a 2009-es év pavilonja minden eddiginél tetszetősebb legyen.

A bemutatott tervet maguk az építészek mint a fák közt füstként tekergő, lebegő alumínium szalagot jellemezték. Elképzeléseik szerint a határoló falak nélküli tér szabad átlátást biztosít a parkon, és bármely irányból belépésre ösztönöz. A Kensington Gardens fedett meghosszabbításaként értelmezett épület megfelelő időjárási viszonyok esetén lehetőséget ad olvasásra, pihenésre és kikapcsolódásra a nyári napokon.

Az alumínium árnyékoló karcsú oszlopokon áll majd, ezzel is erősítve egy lebegő tárgy képzetét. A fák közt tekeregve néhol az egekbe tör, máshol majdnem teljesen leereszkedik a földig. A pavilon a Sanaa iroda által tervezett épületek jellegzetességeit sűríti magába: a szerkezetek annyira anyagtalanok, amennyire az építészetileg csak lehetséges és egy főbejárat kijelölése helyett, a lehető legtöbb feltárást biztosítja.

Annak ellenére, hogy az anyagtalanság sikeres megjelenítésére egy ideiglenes nyári pavilonnál sokkal több eszköz áll az építész rendelkezésére, mint egy hagyományos múzeumépület esetében, a Sanaa iroda segítségére lesz a Saps, japán tartószerkezeti és gépészeti tervező iroda, Mutsuro Sasaki vezetésével csakúgy, mint az Arup csapata, David Glover-rel, Ed Clarck-kal és az említett Cecil Balmond-nal az élen. A formatervezés, építészet és mérnöki teljesítmények terén felsorolt nagy nevek hallatán azt gondolhatnánk, hogy ágyúval lőnek verébre; de ha olyan elfoglalt tervező, mint például Balmond, aki jelenleg a megalomán pekingi CCTV tornyon dolgozik, időt szakít a részvételre, az csak újabb bizonyíték a Serpentine Pavilon Projekt népszerűségére.

A  pavilon júliustól fogadja látogatóit.