A Gyermekszínházi Szemle első napján, koradélután, a szakmai beszélgetés után sok felnőtt és néhány gyerek nézelődik, beszélget, eszik-iszik a Marczibányi Téri Művelődési Központ előterében. A Kolibri Színház előadásának kezdésére kicsit várnunk kell, mert késik a bejelentkezett gyerekcsoport – tájékoztat az egyik házigazda, Mátyás Zoltán. Addig is családias hangulatban fogyaszthatjuk a büfében vásárolt szendvicset, vizet. Pár perc múlva az előadást is családias hangulatban kezdjük meg. Talán az első nap, talán a hétköznap, talán a koradélután az oka, hogy a nézők alig töltik meg a kamaratermet. De mindez nem gátolja a négy bábos-színészt, hogy nagyszerű előadást varázsoljanak elénk.
Fehér függönyökkel telelógatott tér vár bennünket a színpadon. Ezeken a vásznakon elevenedik meg előttünk Gabi, a hat – csaknem hét – éves kislány története. Négy, szintén fehér ruhát öltött színész mozgatja a bábot, alakítja a teret, ők varázsolják elénk Gabi életét és családját. Tisza Bea és Török Ágnes kelti életre Gabit, és ők azok, akik a kislány hangját is adják, míg Bodnár Zoltán és Szívós Károly segít megépíteni a környezetet, s megszólal egy-egy felbukkanó szereplő nevében. Különösen izgalmas az a Gabiban, ahogy az alkotók ötvözik a technikákat. A báb mellett játszanak a függönyökkel, anyagokkal. Ezekből hol sírkő, hol asztal, ablak, máskor viszont akár egy élő ember, a pap lesz. S mindeközben a fehér vászonra vetítenek, ezzel helyettesítik a többi bábot, tárgyat. A világ, amelyről Gabi mesél nekünk, gyerekrajzok formájában jelenik meg a színpadon. Egy-egy rajz a két szülő, és rajz a tányér, benne a minden kanalazás után megfogyatkozó főzelékkel, vagy rajz az újságot olvasó bácsi a padon, és persze, rajz a sok-sok kép Gabi bátyjáról, Gáborról.

Hiszen a történet a testvérek kapcsolatáról szól, de egy nagyon különös helyzetben. Gabi bátyja három éves korában meghalt egy balesetben. Szülei azóta is gyászolják, nem tudják egyetlen pillanatra sem elfeledni veszteségüket, és ezt a merev gyászt rákényszerítik a hat éves kislányra is, aki ez ellen lassan lázadni kezd. A kiváló szöveget hasonlóan jól interpretálja Tisza Bea és Török Ágnes. Gabi hol szenvtelen nyugalommal, már-már játékos gúnyolódással mesél nekünk arról, hogy bátyja bizony kipottyant az ablakon, míg ővele, aki már ügyes hat éves, mindez nem történne meg. Máskor pedig szomorúan vagy dacos sértettséggel, már-már morogva, motyogva mondja újra meg újra, hogy a szülők szemében csak Gábor a fontos, holott itt van ő is – sőt, csak ő van itt fizikai mivoltában. A hangsúly, hangnem egy pillanatig sem lesz gyerekeskedő, a két színésznő végig teljesen hitelesen adja vissza a hat éves kislány stílusát.

Ez a történet Gabi világa. Az ő rajzait láthatjuk, és olyannak ismerjük meg családjuk életét, amilyennek ő látja. Gyönyörűen olvad össze az előadásban valóság, képzelet és álom, olyannyira, hogy amikor a történet egyszer csak álommá válik, percekig a néző sem döbben még rá, hogy amit lát, az már nem történt meg valójában, hanem csak a képzelet szülötte. Ebből a világból lépnek ki végül a szereplők, amikor Tisza Bea eddigi szerepe (bábos és Gabi hangja) helyett hirtelen az anya szerepét veszi fel, s így az anya nem rajz többé, hanem egy hús-vér személy, aki ugyanolyan élőnek látszik, mint a báb-Gabi. Olyan ez, mintha Gabi átlépne a saját mese-világából a valóságba, ahol az anya nagyon is szereti őt, és úgy tűnik hajlandó véget vetni a folyamatos emlékezésnek. Ez a megoldás azt sugallja, mintha Gabi eltúlozta volna monológjában a helyzetet, és ez talán nem túl szerencsés így, ugyanis szerintem éppen az a jó a Gabiban, hogy egy percig sem érezzük azt, hogy túlzás lenne. Elhisszük, el tudjuk képzelni ezt az életét, és éppen ezért tűnik szívszorítónak a kislány sorsa.
A darabot a négy színész közösen rendezte. Elmondhatjuk, hogy nagyon jó lett a közös munka eredménye: a díszlet mozgatása, az előadás megjelenése, a technikák ötvözése mind-mind kiváló ötlet, és együtt teljes, kerek művé áll össze a Gabi. Az előadás után a gyerekeknek lehetőségük van arra is, hogy találkozzanak a színészekkel és Gabival, és megbeszéljék a látottakat. A Kolibri Színház nagyon jó az ilyen feldolgozó foglalkozásokban, beszélgetésekben. Itt a négy színész és Gabi együtt válaszolnak a gyerekekben felmerülő kérdésekre, s tesznek fel egyfelől olyan kérdéseket, amelyek az előadás megértését segítik, másfelől olyanokat, amelyek után elindulhat valamilyen beszélgetés a gyerekek és közöttük a testvérekről, főzelékről, mindennapi eseményekről. A Marczibányi téren nehezen indul meg a beszélgetés, ami nem is meglepő, hiszen a gyerekek mögött csaknem kétszerannyi érdeklődő felnőtt ül, mint ahány gyerek egyáltalán a nézőtéren van. Így még a legbátrabbak is könnyen zavarba jöhetnek. Mégis esik néhány szó arról, hogy melyik főzelék finom, és hogy mi a jó s mi a rossz abban, ha az embernek testvére van. Végül a színészek megkérik a gyerekeket, hogy ha van kedvük, rajzolják le, ami az előadással kapcsolatban eszükbe jutott, és a közönség szétszéled.