Mindig azzal áltatom magam, hogy a lehető legkevesebb előítélettel rendelkezem, aztán csak szembesülök valami újabb mániámmal. E „kevés” előítélet közé tartozik, amit hazai „könnyűzenénkkel” kapcsolatos: legnagyobb előadóinknál is csak ritkán tudom elkerülni az epigon-érzést. Vannak zenészeink, akik úgy zongoráznak például, mint Keith Jarret a kölni koncerten, hallottam olyan magyar jazzt, ami felért Flora Purim és Airto Moreira játékával – csak hát ezt már az említett előadók egyszer már megcsinálták.

Vannak kivételek, és minden tiszteletem az övék. De ritkán járok magyar koncertre, most is inkább a Sex Mob, mint a Subicz Gábor Quintet kedvéért jöttem a Trafóba. Még így is megdöbbentett azonban az üres székek tömege, ahogy Rónay kollégámmal (csakúgy, mint a MNW fesztiválon) poénkodva megjegyeztük: hova tűnt a közönség?

Kicsit késve érkezett a színpadra az SG5, s csupa fiatal arcot láttunk a hangszerek mögött. Csupa fiatal arcot, ami némképpen csalódást keltő egy idősebb előadókhoz szokott kontextusban. Eltekintve azonban némi fiatalos bizonytalanságtól, valamint a kezdeti – részben a közönség szűkösségének is szóló – megilletődöttségtől, a srácok rendkívül jó zenét játszottak.

Leginkább talán free jazznek nevezném azt, amit hallottam. Persze annak kezdeti, a színpadon egyszerre hárman-négyen is vadul improvizáló hőskora óta a free jazz is fogyaszthatóbbá vált. A kaotikusabb változat egyenletes lebegést, lüktetést, (gyakran rituális) ritmust nyert, azaz extázis (rituális tánc) zenévé vált. Legtöbben azonban melodikus elemeket váltogatnak free ütemekkel, és/vagy a jazzt (többnyire keleti) egzotikus zenékkel keverik. Jó esetben némi minimál/kortárs zenei hatás is felfedezhető az ilyen zenékben.

Az SG5 korrekt, pörgős ritmusú, melodikus elemekkel váltakozó free jazzt nyomott. A legtöbb szám valamilyen izgalmas bőgőfutamra épült és ezt, vagy valamilyen más témát bontottak ezer szálra. Persze nem csak saját zenét játszottak, ám a rövid játékidő ellenére is kezdett olyan érzésem lenni, hogy az egyébként jó számok hasonló kaptafára íródnak.

Már az első koncert végére is több ember gyűlt össze, a szünet után szinte már korrekt kis közönség sikeredett a Sex Mobra. De még ez a hétpróbás együttes, illetve Steven Bernstein is kissé megilletődötten fogott a muzsikálásba e szellős teremben.

A hangulat azonban gyorsan helyreállt. Szinte már hagyományba illően new yorki együttest hallottunk: minimál dobfelszerelésen eszméletlen fantáziával megáldott dobos, hasonlóan zseniális bőgős, s a fúvósok is hangszerük lehetőségeinek határát kutatták.

Emellett azonban előítéletek nélkül nyúltak a legkülönbözőbb dallamokhoz, ritmusokhoz, s amit játszottak, az vérbeli, dögös tánczene volt. Vagy free jazz? Ki tudja ezt már manapság...


Sex Mob

Steven Bernstein – szoprán harsona, trombita
Briggan Krauss – szaxofon
Tony Scherr – nagybőgő
Kenny Wollesen – dob

www.stevenbernstein.net/sexmobmain

Subicz Gábor Quintet

Subicz Gábor – trombita
Benkő Dávid – hammond orgona
Lukács Gábor – altszaxofon
Feke Zsolt – bőgő
Mihalik Ábel – dob

www.myspace.com/subiczgabor