Csíkos pizsama – de nem börtön / Zebraszínház az Andrássy úton / PRAE.HU

Induljunk ki abból, hogy a Zebraszínház a neve alapján kétféle dolgot jelenthet. Először is, lehet olyan színház, amit zebrák látogatnak, ahol zebrák játszanak. Ez, noha egyszerű és kézenfekvő dolog, mégiscsak meghökkentő lenne a maga nemében – és talán nagy avantgárd durranás. Mivel az elsős elemis olvasókönyvünk óta tudjuk, a zebra szó többjelentésű (idézzük fel hozzá például a toll, daru, levél szavak melletti két képet). Logikusnak látszik, hogy esetünkben az úttestre festett fehér csíkokról van szó, ami a gyalogos jogait, előnyét, na meg életét van hivatva védeni. A definíció – mint az a későbbiekből is kiderül – azért mégsem ilyen egyszerű, mondhatni fekete-fehér. De egyszerűsítsük le egyelőre.

A Budapesti Őszi Fesztivál keretén belül, október 10-én, közép-európai idő szerint 16.00-kor az Andrássy út szinte összes gyalogátkelőjén színjátszás vette kezdetét a KoMa, a TÁP Színház, a Tünet Együttes, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem másod- és harmadéves hallgatóinak előadásában, Dömötör András rendezésében. A tér adott tehát (bár a csíkon túl kibővült alkalomadtán a zöldre várakozó autók közti keskeny térrel), s adott az idő is. Minden előadás, addig tart, amíg a pirosra nem vált a lámpa. Azután szünet van, lehet(ne) menni a büfébe. Ilyen apró etűdökből és szünetekből álltak össze az egy- másfélóráig tartó performanszok, ritmikusan váltogatva a várakozást és a történést.

Mikulások túszt cserélnek - Fotó: Száz Pál

Nem igazán tudtam, mire számíthatok, a performansz szó hallatán – nem csak a kiszámíthatatlanság miatt – amúgy is zavarba szoktam jönni. Volt minden, ömlesztve. Főleg jó adag humor és jópofa jelenetek. A másodéves zenés színészek zebráján (a Deáknál) pedig mindez megspékelve táncos–ritmusos–énekes miniatűrökkel; nyitányként a Zebraaa! Átjöhetsz velem! című és szövegű kórusénekecskét hallhattuk. Voltak leányok, kik nem szégyellték vezényszóra megmutatni a várakozó autósoknak (mű)szőrös hónaljuk, volt túszcsere Mikulások közt, versenyfutás az álló kocsik közt, utászoknak beszólogató, mosatlan szájú cédák, pisztolyfogás a várakozó kocsikra, emberrakás, vagy épp műtősök kergették a szökött beteget. A dolog eszmei csúcspontját (már ha...) a harmadévesek gyalogátkelőjén, az Opera előtt élhette át a szemlélődő. Itt egy zebracsíkos köntösbe öltözött pasas zebrafejjel jelent meg, aki a lámpa zöldre váltásánál nem habozott meghágni névrokonát. Nem sokkal később pedig egy csaj szült a csíkos aszfalton egy kiszebrát – arról, hogy az előbbi és utóbbi eset között van-e kapcsolódás, s ha igen, milyen, sokáig lehetne vitatkozni.

Lányok a zebrán - Fotó: Száz Pál

Minden előadásban talán a hatásmechanizmus a legfontosabb, és hogy hogyan fogadják e nézők. Ebben az esetben ez nagyon sokféle reakciót figyelhettem meg, és sokszor legalább olyan érdekes volt a nézők viselkedését szemlélni, mint magát a csöppet sem érdektelen előadást. A járókelő volt a néző, illetve azzá vált, mihelyt befejezett járni-kelni, és lecövekelt a zebra előtt, és nézni kezdett. Minden gyalogátkelőnél összeverődött egy-egy embercsoport, akik a meglepődöttségen és nevetésen túl tapssal is jutalmaztak. A turistákat persze rögtön odavonzotta az attrakció. Volt egy bácsi, akinek annyira tetszett az esemény, hogy hajlott kora ellenére fogta magát, és beállt ritmusra ugrálni a játszók közé. Egy autós leállt az út szélére, előkapta a készenlétben tartott kézi kamerát, és nekifogott megörökíteni a látottakat – követte példáját másik öt.

Egy másik autós, akire a körülmények folytán fegyvert fogtak, vette a lapot, ám az anyósülésen ülő barátnőjébe már kevesebb humorérzék szorult, nem beszélve az ölében rostokoló csivaváról, aki úgy megriadt, hogy szoprán-ugatásba kezdett. Az Operaház erkélyén is tömeg gyűlt össze; onnét bizonyára jobb volt a kilátás – s talán érdekesebb volt az előadás idekinn, mint odabenn.

Azt nem tudom, milyen opera ment épp, az biztos viszont, hogy nekem nagyon bejött ez a „csináljunk nyilvánosan jópofa hülyeségeket". Az emberek levetik a nagykabátjukat. Többnyire. Persze voltak, akik „mintha mi sem történne” gesztussal mentek át a zöldön ügyet sem vetve a bohóckodásra. De hát nem kell, hogy mindenkinek tetsszen.

Zebraszínház

Rendező: Dömötör András

KoMa
TÁP Színház
Tünet Együttes
Színház- és Filmművészeti Egyetem másod- és harmadéves színművészhallgatói

2009. október 10. 16.00
Andrássy út

Budapesti Őszi Fesztivál

színház

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról