Farkasel László bevallása szerint sohasem törekedett a valóság szolgai másolására, az utánzás minden formája távol áll alkotói magatartásától. Kiindulópontja kizárólag saját maga, a képzeletében létrejövő különleges világot igyekszik megfesteni, ezáltal mintegy „lecsupaszítva, sebezhetően, de nagyon őszintén” kitárulkozva a közönség előtt. Korábbi korszakaiból ismertek fantasy, sience fiction vagy dark art festményei, grafikái (2002. illusztrációk a Hatalom Kártyái kártyajátékhoz, 2004. festmény a „Temple of the Dead” zenekar weboldalához), témavilágát a zene, azon belül is a jazz, a hetvenes évek marihuána-füstös víziói éppen úgy meghatározzák, mint a lét végső metafizikai kérdéseivel való foglalkozás (Newborn Skinned, 2008).

Január 7-én egy kis kecskeméti kávézóban gyűltek össze a festő barátai, alkotótársai, rokonai és a kíváncsiskodók egyaránt. Megtudhattuk, hogy a Művész Kávézó létrejöttének egyik kiemelt célja teret és lehetőséget biztosítani a fiatal, pályakezdő, máshol talán nehezebben érvényesülni tudó alkotók számára. A kiállítások sorozata alkalmat kíván adni a laikus közönség számára is, hogy egy finom forró kávé vagy tea mellett tapintható közelségben élvezhesse a kortárs művészetet. „Figyelni és beszélni róla”, akár a Kávézó mottója is lehetne.

A kiállítást Kecskemét szülötte, válogatott és országos kick-box bajnok, Kovács Marianna nyitotta meg. Köszöntőjében arról beszélt, hogy Farkasel László festészete számára egy létállapot tükre, amely a következő kérdésig jut el: lehetséges, hogy minden visszafelé halad? A választ természetesen maguk a képek adják meg, tehát arra következtethetünk, hogy nem lehetséges. De ezek a munkák ékes bizonyítékai annak, hogy mi, „ebben az utazásban valahol mindig félúton vagyunk”. (Utazás mozgás nélkül, 2009.)

A képek közül az egyik legexpresszívebb és legdinamikusabb a Spirituális jazz (2009) című alkotás. Az akrillfestés lehetőségeit maximálisan kihasználva, a lendületes, kusza, de semmi esetre sem funkció nélküli vonalak egymásba fonódása, elmosódott fejkontúrok (az elme, az én megsokszorozódása, hiszen belső zenéről van szó), és az élénk színvilág a szemlélőt bevonja egy másik, csak belül létező világba…