bezár
 

gyerek

2010. 05. 31.
Kocsis Zoltán koncertje a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Sólyom László köztársasági elnök köszöntötte születésnapi koncertje után Kocsis Zoltán Kossuth-díjas zongoraművészt, a Nemzeti Filharmonikusok (NFZ) főzeneigazgatóját, hagyományos születésnapi koncertje után vasárnap este a Művészetek Palotájában.

prae.hu

Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, majd 1990 májusában a szervezet magyar egyesületének alapítója a 20 éves szervezetről elmondta Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás szonátaestje előtt, hogy az utóbbi évtizedben Romániában majdnem 1,4 milliárd forint értékben tárgyi adományokkal, önkéntes munkával segíthették a rászorulókat, Magyarországon ez idő alatt ennek négyszeresét költhették el műtétekre, élelmezésre, üdültetésre.

A hangverseny után Sólyom László köztársasági elnök köszöntötte Kocsis Zoltánt: "Fontos tudnunk, hogy kezdetben életmenő munkát végzett a szolgálat, bár ma is minden ötödik gyerek éhezik Magyarországon - tájékoztatott Edvi Péter. Fantasztikus, hogy e 20 év alatt a gyermekmentő tevékenysége mennyire kiszélesedett. Lenyűgöző például, hogy nemcsak a szokásos munkát végzik, hanem akciót indítottak, amely azt célozza, hogy a számítógépek veszélyeitől megóvják a gyermekeket. Hiszen ők sokkal jobban bánnak vele, de sokkal kiszolgáltatottabbak is."

Hozzátette, a gyermekmentő a jogszabályok módosításával kapcsolatos tervekkel is foglalkozik, egyebek között azzal, hogy könnyebb legyen adakozni. Majd a köztársasági elnök a koncert összeállításáról érdeklődött az ünnepelttől.

Kocsis Zoltán szavai szerint a Bartók II. szonátának mindenképpen kellett hangzania, mert ezzel a Bartók Új Sorozat CD következő felvételeinek egyikére készülnek. "Tökéletesség nincs - hangsúlyozta - mi is dolgozunk még az előadáson, de az elképzelésünket megközelítettük."

Végül a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesületének elnökeként Kövér László köszönte meg a Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás fellépését a gyermekek javára.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyar egyesületének gyökerei 1988-ig, a csegődi (Románia) árvaház megalakításáig nyúlnak vissza. Az 1989 karácsonyán ott tapasztaltak után először Hannoverben alakult meg Edvi Péter vezetésével a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, majd 1990 májusában a szervezet magyar egyesülete.

Kocsis Zoltán 1990-ben ajánlotta fel, hogy minden év május 30-án, a születésnapján koncertet ad a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat javára.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 20. számáról
Hová tűnt „a kortárs irodalmi termés legjava”?
Sugár Viktória és Kita Michihiro Pesti bérházak. Stílus, mintázat, fejlődés című könyvéről
Velencében láttuk Martin McDonagh Vadló Kilenc című filmjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés