gyerek
2010. 05. 31.
Muglik seprűháton: kviddics-mérkőzés New Yorkban
J.K. Rowling Harry Potter-sorozatában a kviddics nevű labdajáték a varázslóvilág messze legnépszerűbb sportja, amelyet varázslók és boszorkányok űznek seprűháton.
Megvalósult változata, amelyet varázserővel nem bíró, hétköznapi emberek, muglik játszanak, jóval földhöz ragadtabb ugyan, de nem kevésbé izgalmas. A Nemzetközi Kviddics Szövetség vasárnap nyilvános bemutatót tartott a New York-i Central Parkban, ahol az Egyesült Államok északkeleti államaiból érkezett iskolai csapatok mérték össze tudásukat.
Ezután a közönség soraiban lévő gyerekek is kipróbálhatták a játékot térdük közé szorított seprűvel kviddicsveteránok útmutatásai alapján. Egyikük, a 9 éves Jivan Galper elmondta: csak nézőnek jött a bemutatóra, de elég klassz dolognak találta ahhoz, hogy maga is beálljon játszani. A Mugli Kviddics 2005-ben indult hódító útjára a vermonti Middlebury Főiskoláról.

További írások a rovatból
Emlékest Janikovszky Éva születésének 100. évfordulója alkalmából
Más művészeti ágakról
Grzegorz Musiał Tamara a vulkán húga című könyvének bemutatójáról
Az előadás csak a jéghegy csúcsa, nézzük meg, mi van a víz alatt című beszélgetésről