Fesztiválhangulat, mi más, poros lábujjak. Megtaláljuk a sátrunkat, karunkon kék szalag, számom is van: 13674. Behajtunk kocsival, mi, kivételezettek, nem röhögnek, amikor az irodalmi sátrat keressük. Meglepődünk azon, hogy nem röhögnek. A sátorban szalma. Széna. Mindig keverem. A legközelebbi táborhelyen nyolcan nyolc sátrat verünk leendő vendégeinknek. A völgyben. Így hívják a helyet, napsütésben csak árnyék, esőben sármocsár. Süt a nap.

A civil zónában mellettünk a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön állít ki egy zárkát. Rendesen priccs és csíkos raböltözet. Ma már nem csíkos, hanem mákos a szövet, az is van ott egy üres fejű rabbabán. A fegyőrt érdekli az irodalom, Csáth Gézát akar, beül közénk, miután felajánl egy túralehetőséget a bv-be (büntetés-végrehajtási intézet).

Figyelünk másfelé is, sátorfelirat: No kamu! Tárlat hamis tárgyakból a hamisítás ellen. Nem kamu, tényleg. Belénk ivódik a lényeg.
Bűn, hamisság eddig. Wilfing Áron megment? Talán igen, „Halálos gázolás a zebrán”, „Élt 23 évet”. Egyesület viseli a nevét, a közlekedésbiztonságért és a toleranciáért. Pont szemben velünk mutatják be -- minden nap?, hányszor? --, mi történik ütközéskor, például az ölben tartott óriásmackóval. Autósülés, gyorsulás, repülő medve. Szegény. Hogy érzed magad?

Werk akadémia, szintén civilek, film, stílus, írás. Art coaching, enteriőrstylist, gasztro-werk, találd ki, mit jelent. Nekünk azt, hogy csákót kell hajtogatnunk. Papírból, rajta a szövegeinkkel. Holnap boldog-boldogtalan minket visel. Elvisel, ha akar. Adunk a werkeseknek is a mi szórólapunkból.

Még egy stábmegbeszélést tartunk, mielőtt visszavonulnánk. Plakátokat lyukasztgatni, további csákókat hajtogatni, projektorhoz leplet varrni. És összeválogatni még néhány verset -- meg még egyet-kettőt, hátha túl sokan lesznek az érdeklődők --, amivel holnap elkezdjük az első napot. Messziről mintha Ganxsta Zolee szólna.