film
2010. 11. 29.
A passzív csábító vs. Dracula özvegye
Nőtípusok a vámpírfilmekben vol.2
A vámpírfilmek egyik alapvető női karaktere mindig is a naiv, ártatlan fiatal lány volt, a másik pedig a buja, csábító démon. John Carpenter Vámpírokjában az utóbbira látunk tökéletes példát, míg Coppola Drakulájában mindkét karaktert használja. Az előző cikkben a buja démon és az ártatlan szűz tipusát vizsgáltuk.
A Vámpírok cselekményes, pörgő western-vámpírfilm, központi témája a vámpírvadászat mint foglalkozás, ennek a káros fajnak a kiirtása a világból. Felhasználja a Drakula-mítoszt, de átértelmezi, át is nevezi a mestervámpírt, és ahogy az a vámpírmitológiákban lenni szokott, magyarázatot keres a vámpírizmus jelenségére (itt most nem térek ki a hagyományos vámpíreredet témakörre, és Ann Rice vámpírkrónikáira sem, aki szintén egy újszerű magyarázatot ad a vámpírlét születésére). A Vámpírok hangulata, talán csak western jellege és az ebből következő képi megoldások miatt, Bigelow Near Darkjához hasonlítható, így nem olyan meglepő, hogy a főhősnők is hasonló karakterek.
A Vámpírok Katrinája már földi életében sem volt egy erkölcsös, ártatlan szűz, hiszen prostituáltként dolgozott. Vámpírrá válásában mindössze a véletlen játszik szerepet: nem lehet tudni, Valek mért nem öli meg inkább ahelyett, hogy vámpírrá teszi. Sajnos nem tudjuk meg, személyisége mennyire alakul át vámpírként, hiszen azelőtt nem ismertük. Katrina egészen a film végéig meglehetősen passzív szereplő marad: sodródik az eseményekkel, hagyja, hogy a vadászok megvédjék, felhasználják csaliként. Egyszer ugyan megpróbál elszökni, de ez sem sikerül; közben elveszik abban az örvényben, melynek során lassan, fokozatosan vámpírrá válik. Ez a tény különösebben nem zavarja: mintha el se hinné eleinte, azután pedig szinte végig önkívületben van, láthatóan rengeteget szenved a fájdalomtól. Ő még bírja a fényt, s bár nem tud ellenállni mestere vonzásának, hívásának, de amikor magánál van, tudja, hogy a vadászok oldalán áll. Nem beszédes figura, ebben hasonlít a westernhősökhöz. Mindenesetre nagyon vonzó, érzéki nő, és olyan elesettnek tűnik bajbajutott áldozatként, hogy egyáltalán nem meglepő, hogy Tony beleszeret. Ezzel pedig már kész is a klasszikus film noir-történet: az egyik főhős értékrendje teljesen megváltozik, motivációja is más lesz, többé már nem foglalkozásként, illetve elvből irt vámpírokat. Személyes célja, hogy megmentse Katrinát az átalakulástól. Hogy Katrina mit érez hősünk iránt, nem lehet tudni, illetve ő nem mondja. De első vámpírrohamában megharapja őt, majd magához térve rosszul lesz. Majd a film fináléjában, cselekvő karakterré válva is átharapja a férfi torkát. Hogy szándékosan hagyja-e életben, vagy véletlenül, elvakult ifjú vámpírként követi mesterét, nem tudhatjuk biztosan. De Tony, aki mindezt túlélte, a nagy leszámolás után mégis Katrinával akar elmenni. A vadászoknak nem sikerült kiirtaniuk a vámpírokat, hiszen ők ketten maguk még élnek, és vámpírrá váltak. Jack elengedi őket azzal a búcsúval, ha bárhol találkoznak, végez velük. De Tony mégis elmegy, megpróbálja megmenteni Katrinát, kilátástalanul, örökké menekülve. A nő és az iránta érzett szerelem végzetessé válik a számára. Hogy Katrina ehhez mit szól, nem tudjuk meg. Valamint azt sem, hogy valódi femme fatale-e, aki magába bolondítja a férfit, hogy az megvédje, és ezzel tökreteszi. Én nem hiszem. Inkább csak egy passzív, ijedt kis nőnek tartom őt, aki kiszakadt megszokott, poros, kisvárosi nyugodt életéből, hogy egy irreális szörnyként éljen tovább. Nem csoda, ha végig nem talál önmagára a történtben.
Katrina alakját első sorban a sötét filmek ihlethették, és nem a hagyományos vámpírfilmek. A női vámpír kliséjéhez talán még Neil Jordan Interjú a vámpírral című filmjének Claudiája is közelebb áll, pedig ő is rendhagyó jelenség. Egy kislány, szőke fürtös hajjal és óriási szemekkel. De velejéig gonosz, mint ahogy azt a vámpírokról feltételezni szokták. A vámpíroknak "nincs szívük". Claudiának sincs. Igazi cselszövő, képes lenne saját „apját” is megölni, nem tartja tiszteletben a törvényeket: ezért kell meghalnia. Katrina ehhez képest egy esendő, ijedt ember, aki valójában semmi rosszat nem követett el, prostituált mivolta nem számíthat akkora bűnnek, hogy halállal kelljen fizetnie érte. Ezért élheti túl a végső nagy leszámolást, és kaphat lehetőséget a menekülésre.
A vámpírfilmek örök nőfigurája, Mina Murray, az áldozat, a hősnő, aki megmenti szeretett férjét és másokat is a csapástól. Talán a legkidolgozottabb, legárnyaltabb Mina-karakterrel találkozunk Coppola filmjében, még akkor is, ha eléggé rendhagyó módon dolgozza fel a történetet. A film hősnője egyértelműen Mina, még akkor is, ha vele párhuzamosan sokszor jelen van Lucy figurája. Az expozícióból Lucyt egy látványosan szép, gazdag, körülrajongott, gondtalan lánynak ismerjük meg, akiért valósággal versenyeznek a kérők. Harsány, vidám lány, szeret flörtölni, kissé talán szabad szájú, de mindenesetre nagyon bájos lány. Coppola emellett bemutatja racionális, számító oldalát is. Érzékelteti, hogy nem véletlenül megy épp a lordhoz feleségül.Ezzel szemben Mina egy sokkal kevésbé kihívó, csendesebb, egyszerűbb lány, nem is olyan gazdag, és érte nincsenek is úgy oda a férfiak. Ez mintha kicsit zavarná, de ő már jegyben jár az ifjú Jonathan Harkerrel, és szerelmes belé (legalábbis ő azt hiszi). Hogy valójában ő sem kevésbé forróvérű, mint Lucy, csak erkölcsösebb nála, az kiderül abból, hogy a Káma Szútrát olvasgatja titokban. A két nőfigura közti különbség már a regényben is megvan, de Coppola ezt még inkább aláhúzza.
Mina hamar a pozitív pólussá válik, Lucy pedig a negatívvá. Lucy könnyűvérű, hagyja magát elcsábítani: elméjére hat a gróf hívása, öntudatlanul enged neki és lesz a szörny szeretője. Ha ez a film slasher lenne, nyilvánvaló lenne, miért kell meghalnia Lucynek. De így is tudjuk: nem ő az, aki a női értékeket képviseli ebben a filmben. Ezt a labirintusjelenet színszimbolikája is mutatja: Lucy vadító vörösben megy a szörnyhöz, Mina ártatlan, szűzies kékben utána. Amikor meglátja, mi történik, elborzad: de a szörny is. Mina előtt szégyelli magát, szégyelli ezt az alakját, szégyelli, amit tesz Lucyval. Lucy a párnáján hagyja a keresztjét, mikor kimegy a szobából, elveszíti a vallás védelmét: Minán sosem látni keresztet (talán azért, mert öngyilkosságával évszázadokkal ezelőtt elérte, hogy kitagadják vallásából?). Lucy enged a puszta szexuális vágy csábításának, ezért meg kell halnia. A promiszkuitív nő nem képviselheti az ideált. Ő az a nő, akit a valódi férfi (Dracula) felhasznál és eldob, nem törődik vele többé.Mina viszont az a nő, akiért semmi sem drága: érte megéri évszázadokat átutazni, érte érdemes szörnnyé válni, vele nem lehet pusztán vágyból, megalázóan szeretkezni, őt tisztelni kell. Mina a Nő, akiért érdemes küzdeni. Ő az élet egyetlen értelme, minden omegája és alfája, legalábbis Dracula számára. Ő nem cselekszik állatias ösztönökből: őt csak az igaz szerelme motiválja. Már első látásra megfogja valami a „Hercegben”, de hű marad adott szavához és kissé halvérű Jonathanjéhez mindaddig, míg meg nem érti a helyzetet. Aztán egész könnyen felfogja, kicsoda is ő a gróf számára, elfogadja szerelmét Draculával, túlteszi magát azon, hogy a férfi egy halott testbe zárt szörny, aki megölte legjobb barátnőjét. Mina szerelme legalább olyan erős, mint Draculáé. A gróf nem akarja szörnnyé tenni: Mina könyörög neki, hogy örökre vele maradhasson, élhesse az életét. S bár az üldözés jelenetben úgy tűnik, mintha ellene fordulna, a film végén, miután előbújik belőle a megfertőzött vámpír, már ráébred, mit kell tennie, hova tartozik. Azzal, hogy végül megöli a grófot, segít neki elnyerni az egyetlen feloldozást, hogy bűnei megbocsáttassanak és lelkét befogadja a túlvilág. Hogy vele, Minával mi történik ezután, az már nem derül ki a történetből. Kettejük szerelme lezárult ebben az életben, az öröklétben viszont tovább él.
Mina rendkívül férfias jellem. Nem külsejében (hiszen gyönyörű nő), hanem racionalitásában, okosságában, cselekedeteiben. Ráadásul a film során Mina naiv, vágyódó kislányból érett asszonnyá válik, valódi nővé. Érzelmileg nő fel, válik harcos hercegnővé, aki bármekkora önfeláldozásra képes a kedveséért. Akár még arra is, hogy megöli őt. Elizabeta az eredettörténetben nem tudta elviselni Dracula halálát: az öngyilkosságba menekült. Mina most maga öli meg szerelmét, hogy felszabadítsa bűnei alól, amiket valójában miatta követett el. Mina ebben a filmben végig Mina Murray marad, nem válik Mina Harkerré. A könyvben is vannak arra utalások, hogy házasságuk nem volt tökéletes, de ez a filmben még nyilvánvalóbb. Mina Draculát szereti. De ezzel nem követ el árulást: bár Jonathan narrálja a filmet, igaz szerelme ( és az expozíció) miatt mégis Dracula a valódi hős, nem egy gonosz szörny, hanem egy szerelmes, megkínzott férfi. Mina az övé, az ő szerelme: jól dönt, mikor őt választja. Mindig is hozzá tartozott, sosem Harkerhöz. Így a film végére Mina Murray nem Jonathan Harker felesége többé, hanem Dracula gróf özvegye.
Ez a két különböző jellemű nő két szintén különböző alapkaraktert testesít meg: Mina az örök nő, aki tisztaságával, igaz szerelmével hódít, akiért harcol a férfi. Katrina viszont az örök femme fatale. Bűnbe viszi a kedvesét, az igaz szerelem szóba sem kerül részéről. Mina aktív, Katrina inkább passzív figura. Mina megmenti kedvesét (igaz, hogy évszázadokkal ezelőtt közvetetten ő okozta vesztét, ez is azt bizonyítja, hogy ő Dracula létének egyetlen értelme), Katrina pedig bajba sodorja anélkül, hogy tudatosan bármi köze lenne az eseményekhez. Mina szerelme jó véget ér: feloldozza kedvesét, a film vége felfogható happy end-ként. Katrina örök menekülésre kényszeríti azt a férfit, aki beleszeretett. Mindkét nő végzetes: akaratukon kívül tudnak sorsokon uralkodni. És hogy melyik nő ideálisabb, veszélyesebb, kiért érdemes kockáztatni? Ez csak attól függ, ki rendezi a filmet, és milyen műfaj kliséihez alkalmazkodik, illetve milyen gondolatot kíván beleszőni meséjébe. Valójában ez egy teljesen lényegtelen kérdés: a nő, akár tiszta szerelmével, akár végzetes szenvedélyével, mindig is hatása alatt tartja a férfit.
A Vámpírok Katrinája már földi életében sem volt egy erkölcsös, ártatlan szűz, hiszen prostituáltként dolgozott. Vámpírrá válásában mindössze a véletlen játszik szerepet: nem lehet tudni, Valek mért nem öli meg inkább ahelyett, hogy vámpírrá teszi. Sajnos nem tudjuk meg, személyisége mennyire alakul át vámpírként, hiszen azelőtt nem ismertük. Katrina egészen a film végéig meglehetősen passzív szereplő marad: sodródik az eseményekkel, hagyja, hogy a vadászok megvédjék, felhasználják csaliként. Egyszer ugyan megpróbál elszökni, de ez sem sikerül; közben elveszik abban az örvényben, melynek során lassan, fokozatosan vámpírrá válik. Ez a tény különösebben nem zavarja: mintha el se hinné eleinte, azután pedig szinte végig önkívületben van, láthatóan rengeteget szenved a fájdalomtól. Ő még bírja a fényt, s bár nem tud ellenállni mestere vonzásának, hívásának, de amikor magánál van, tudja, hogy a vadászok oldalán áll. Nem beszédes figura, ebben hasonlít a westernhősökhöz. Mindenesetre nagyon vonzó, érzéki nő, és olyan elesettnek tűnik bajbajutott áldozatként, hogy egyáltalán nem meglepő, hogy Tony beleszeret. Ezzel pedig már kész is a klasszikus film noir-történet: az egyik főhős értékrendje teljesen megváltozik, motivációja is más lesz, többé már nem foglalkozásként, illetve elvből irt vámpírokat. Személyes célja, hogy megmentse Katrinát az átalakulástól. Hogy Katrina mit érez hősünk iránt, nem lehet tudni, illetve ő nem mondja. De első vámpírrohamában megharapja őt, majd magához térve rosszul lesz. Majd a film fináléjában, cselekvő karakterré válva is átharapja a férfi torkát. Hogy szándékosan hagyja-e életben, vagy véletlenül, elvakult ifjú vámpírként követi mesterét, nem tudhatjuk biztosan. De Tony, aki mindezt túlélte, a nagy leszámolás után mégis Katrinával akar elmenni. A vadászoknak nem sikerült kiirtaniuk a vámpírokat, hiszen ők ketten maguk még élnek, és vámpírrá váltak. Jack elengedi őket azzal a búcsúval, ha bárhol találkoznak, végez velük. De Tony mégis elmegy, megpróbálja megmenteni Katrinát, kilátástalanul, örökké menekülve. A nő és az iránta érzett szerelem végzetessé válik a számára. Hogy Katrina ehhez mit szól, nem tudjuk meg. Valamint azt sem, hogy valódi femme fatale-e, aki magába bolondítja a férfit, hogy az megvédje, és ezzel tökreteszi. Én nem hiszem. Inkább csak egy passzív, ijedt kis nőnek tartom őt, aki kiszakadt megszokott, poros, kisvárosi nyugodt életéből, hogy egy irreális szörnyként éljen tovább. Nem csoda, ha végig nem talál önmagára a történtben.
Katrina alakját első sorban a sötét filmek ihlethették, és nem a hagyományos vámpírfilmek. A női vámpír kliséjéhez talán még Neil Jordan Interjú a vámpírral című filmjének Claudiája is közelebb áll, pedig ő is rendhagyó jelenség. Egy kislány, szőke fürtös hajjal és óriási szemekkel. De velejéig gonosz, mint ahogy azt a vámpírokról feltételezni szokták. A vámpíroknak "nincs szívük". Claudiának sincs. Igazi cselszövő, képes lenne saját „apját” is megölni, nem tartja tiszteletben a törvényeket: ezért kell meghalnia. Katrina ehhez képest egy esendő, ijedt ember, aki valójában semmi rosszat nem követett el, prostituált mivolta nem számíthat akkora bűnnek, hogy halállal kelljen fizetnie érte. Ezért élheti túl a végső nagy leszámolást, és kaphat lehetőséget a menekülésre.
A vámpírfilmek örök nőfigurája, Mina Murray, az áldozat, a hősnő, aki megmenti szeretett férjét és másokat is a csapástól. Talán a legkidolgozottabb, legárnyaltabb Mina-karakterrel találkozunk Coppola filmjében, még akkor is, ha eléggé rendhagyó módon dolgozza fel a történetet. A film hősnője egyértelműen Mina, még akkor is, ha vele párhuzamosan sokszor jelen van Lucy figurája. Az expozícióból Lucyt egy látványosan szép, gazdag, körülrajongott, gondtalan lánynak ismerjük meg, akiért valósággal versenyeznek a kérők. Harsány, vidám lány, szeret flörtölni, kissé talán szabad szájú, de mindenesetre nagyon bájos lány. Coppola emellett bemutatja racionális, számító oldalát is. Érzékelteti, hogy nem véletlenül megy épp a lordhoz feleségül.Ezzel szemben Mina egy sokkal kevésbé kihívó, csendesebb, egyszerűbb lány, nem is olyan gazdag, és érte nincsenek is úgy oda a férfiak. Ez mintha kicsit zavarná, de ő már jegyben jár az ifjú Jonathan Harkerrel, és szerelmes belé (legalábbis ő azt hiszi). Hogy valójában ő sem kevésbé forróvérű, mint Lucy, csak erkölcsösebb nála, az kiderül abból, hogy a Káma Szútrát olvasgatja titokban. A két nőfigura közti különbség már a regényben is megvan, de Coppola ezt még inkább aláhúzza.
Mina hamar a pozitív pólussá válik, Lucy pedig a negatívvá. Lucy könnyűvérű, hagyja magát elcsábítani: elméjére hat a gróf hívása, öntudatlanul enged neki és lesz a szörny szeretője. Ha ez a film slasher lenne, nyilvánvaló lenne, miért kell meghalnia Lucynek. De így is tudjuk: nem ő az, aki a női értékeket képviseli ebben a filmben. Ezt a labirintusjelenet színszimbolikája is mutatja: Lucy vadító vörösben megy a szörnyhöz, Mina ártatlan, szűzies kékben utána. Amikor meglátja, mi történik, elborzad: de a szörny is. Mina előtt szégyelli magát, szégyelli ezt az alakját, szégyelli, amit tesz Lucyval. Lucy a párnáján hagyja a keresztjét, mikor kimegy a szobából, elveszíti a vallás védelmét: Minán sosem látni keresztet (talán azért, mert öngyilkosságával évszázadokkal ezelőtt elérte, hogy kitagadják vallásából?). Lucy enged a puszta szexuális vágy csábításának, ezért meg kell halnia. A promiszkuitív nő nem képviselheti az ideált. Ő az a nő, akit a valódi férfi (Dracula) felhasznál és eldob, nem törődik vele többé.Mina viszont az a nő, akiért semmi sem drága: érte megéri évszázadokat átutazni, érte érdemes szörnnyé válni, vele nem lehet pusztán vágyból, megalázóan szeretkezni, őt tisztelni kell. Mina a Nő, akiért érdemes küzdeni. Ő az élet egyetlen értelme, minden omegája és alfája, legalábbis Dracula számára. Ő nem cselekszik állatias ösztönökből: őt csak az igaz szerelme motiválja. Már első látásra megfogja valami a „Hercegben”, de hű marad adott szavához és kissé halvérű Jonathanjéhez mindaddig, míg meg nem érti a helyzetet. Aztán egész könnyen felfogja, kicsoda is ő a gróf számára, elfogadja szerelmét Draculával, túlteszi magát azon, hogy a férfi egy halott testbe zárt szörny, aki megölte legjobb barátnőjét. Mina szerelme legalább olyan erős, mint Draculáé. A gróf nem akarja szörnnyé tenni: Mina könyörög neki, hogy örökre vele maradhasson, élhesse az életét. S bár az üldözés jelenetben úgy tűnik, mintha ellene fordulna, a film végén, miután előbújik belőle a megfertőzött vámpír, már ráébred, mit kell tennie, hova tartozik. Azzal, hogy végül megöli a grófot, segít neki elnyerni az egyetlen feloldozást, hogy bűnei megbocsáttassanak és lelkét befogadja a túlvilág. Hogy vele, Minával mi történik ezután, az már nem derül ki a történetből. Kettejük szerelme lezárult ebben az életben, az öröklétben viszont tovább él.
Mina rendkívül férfias jellem. Nem külsejében (hiszen gyönyörű nő), hanem racionalitásában, okosságában, cselekedeteiben. Ráadásul a film során Mina naiv, vágyódó kislányból érett asszonnyá válik, valódi nővé. Érzelmileg nő fel, válik harcos hercegnővé, aki bármekkora önfeláldozásra képes a kedveséért. Akár még arra is, hogy megöli őt. Elizabeta az eredettörténetben nem tudta elviselni Dracula halálát: az öngyilkosságba menekült. Mina most maga öli meg szerelmét, hogy felszabadítsa bűnei alól, amiket valójában miatta követett el. Mina ebben a filmben végig Mina Murray marad, nem válik Mina Harkerré. A könyvben is vannak arra utalások, hogy házasságuk nem volt tökéletes, de ez a filmben még nyilvánvalóbb. Mina Draculát szereti. De ezzel nem követ el árulást: bár Jonathan narrálja a filmet, igaz szerelme ( és az expozíció) miatt mégis Dracula a valódi hős, nem egy gonosz szörny, hanem egy szerelmes, megkínzott férfi. Mina az övé, az ő szerelme: jól dönt, mikor őt választja. Mindig is hozzá tartozott, sosem Harkerhöz. Így a film végére Mina Murray nem Jonathan Harker felesége többé, hanem Dracula gróf özvegye.
Ez a két különböző jellemű nő két szintén különböző alapkaraktert testesít meg: Mina az örök nő, aki tisztaságával, igaz szerelmével hódít, akiért harcol a férfi. Katrina viszont az örök femme fatale. Bűnbe viszi a kedvesét, az igaz szerelem szóba sem kerül részéről. Mina aktív, Katrina inkább passzív figura. Mina megmenti kedvesét (igaz, hogy évszázadokkal ezelőtt közvetetten ő okozta vesztét, ez is azt bizonyítja, hogy ő Dracula létének egyetlen értelme), Katrina pedig bajba sodorja anélkül, hogy tudatosan bármi köze lenne az eseményekhez. Mina szerelme jó véget ér: feloldozza kedvesét, a film vége felfogható happy end-ként. Katrina örök menekülésre kényszeríti azt a férfit, aki beleszeretett. Mindkét nő végzetes: akaratukon kívül tudnak sorsokon uralkodni. És hogy melyik nő ideálisabb, veszélyesebb, kiért érdemes kockáztatni? Ez csak attól függ, ki rendezi a filmet, és milyen műfaj kliséihez alkalmazkodik, illetve milyen gondolatot kíván beleszőni meséjébe. Valójában ez egy teljesen lényegtelen kérdés: a nő, akár tiszta szerelmével, akár végzetes szenvedélyével, mindig is hatása alatt tartja a férfit.
Kapcsolódó cikkek
Szerzők
-- Sípos Anna --
További írások a rovatból
film
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
film
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
film
Interjú Dér Asiával a Nem halok meg című filmje kapcsán
Más művészeti ágakról
irodalom
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon