bezár
 

film

2010. 10. 27.
A buja démon és az ártatlan szűz
Nőtípusok a vámpírfilmekben vol.1.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A buja démon és az ártatlan szűz Amióta létezik vámpírfilm, azóta kapcsolódik össze ez a fogalom Dracula gróffal (nevezzük őt akár Nosferatunak, akár Orloch grófnak). Megjelenítése, ábrázolása „filmes karrierje” során sokat változott, fejlődött, de egy dolog nem változott: egy jó vámpírfilmben Dracula gróf mellett mindig lennie kell nőnek (lehetőleg minél erotikusabban, ledérebben ábrázolva).
Kezdetekben a vámpírfilmben valódi női karakterek csak az emberek között vannak. Dracula magányos „hős”: van udvartartása, vámpírnők kísérik, de ezek olyanok, mintha csak dekorációk lennének. Nincs személyiségük, mindössze attraktívak, jól mutatnak a gróf háta mögött, és a vérszíváson, a csábításon kívül más nem érdekli őket (még akkor sem, ha eredetileg emberek voltak: az örök Lucy-figura, mihelyt vámpírrá válik, elveszti személyiségét és egy lelketlen szörnnyé válik). A hangsúly mindig a „Minákon” van: ők az áldozatok, a hősnők. A filmtörténet során logikus, letisztult változások figyelhetők meg a női karakterek jellemében, személyiségében, alakjában, párhuzamosan változva a vámpír alakjával, személyiségével. A vámpírfilmek nőalakjai valahogy mindig mintha a kor nőideálját, vagy épp a negatív nőképet testesítenék meg. Ennek függvényében alakul végzetük is.

Murnau Nosferatuja az első filmtörténetben számon tartott vámpír (hiszen Lajthay Drakula halála című filmje, melyet 1921-ben mutattak be Bécsben, elveszett, és ezzel méltatlanul el is felejtkeztek elsőbbségéről). Nosferatu Murnaunál egy valódi szörnyeteg. Öreg, csúf, egy gótikus kastélyban lakik, embereket öl, és bár mai szemmel igen komikus látványt nyújt, a korabeli közönség valóban félhetett tőle. Nyoma sincs benne semmilyen természetfeletti hatalomnak, delejnek, mellyel hatást gyakorolhatna áldozataira. Csupán félelmet ébreszt bennük. Nyilvánvaló hát, hogy a hősnő is ilyen letisztult, minden erotikától mentes nő lesz, mint amilyen Ellen Hutter a filmben. Ő a tiszta, ártatlan, nő, aki végül önfeláldozásával menti meg szerelmét, Huttert.
ellen Hutter, Nosferatu legyőzője
A tíz évvel későbbi adaptációban, Tod Browning Draculájában már egy sokkal emberibb vámpírfigurát látunk. Lugosi itt egy megnyerő, vonzó arisztokratát alakít (komikus kiejtése és túlzó, a későbbi vámpírfilmekben szinte toposszá vált gesztusai ellenére is), nem csoda hát, hogy „párja”, az áldozat itt már egy elcsábított nő – bár nyílt szexuális vonzódásról itt még szó sincs. Az majd csak 1958-ban, a Horror of Dracula című Fisher-filmben jelenik meg. Christopher Lee egy szexuálisan abszolút vonzó, a nőket delejező grófot alakít, áldozata pedig valósággal „beleszeret”, mindenesetre teljesen a hatása alá kerül.
Dracula és kedvese
Harminc év alatt a vámpírfilm, a vámpírfigura kissé groteszk, ijesztő szörnyből természetfeletti vonzerővel bíró, mégis emberi csábítóvá vált, aki nem halálra rémíti, hanem elcsábítja és deflorálja a nőket. Emellett a női karakterek sem maradhattak ugyanolyanok. Az első női vámpíráldozat meglehetősen aktív figurává vált a film végére, hiszen ő hozta el a megoldást. Utódai viszont sokkal inkább passzív figurák, akik nem küzdenek sorsuk ellen, nem akarnak küzdeni, vagy mert nem tudnak szabadulni Drakula hatása alól, vagy mert lehetőségük sincs rá; ennek ellenére általában ők a cselekmény abszolút mozgatórugói, értük folyik a harc, a küzdelem. Előfordul, hogy a nők ilyenkor film noirosan bűnre csábító, romboló és erkölcstelen figurák, vagy esetleg épp passzivitásuk miatt kerülnek bajba és keverik bele a hőst is. Ez történik pl. Bigelow Near Dark című 1987-es filmjében is. Az akaratán kívül vámpírrá lett hős beleszeret egy vámpírlányba, és azon fáradozik, hogy megmentse magukat a vámpírléttől. És ezzel már át is tértünk egy másik kérdéskörre: mi történik, ha a nő áldozatból a támadóvá válik? Ha a nő a vámpír? A női vámpír alakja (és itt az önálló, női alakban megjelenő szörnyre, legendás rémre kell gondolni, nem a Draculát kísérő, elfojtott ösztönöket képviselő nőkre) legalább olyan régről ered, mint a férfié. Nem a mítoszokra, népi hiedelmekre, hanem az irodalmi gyökerekre vezethető vissza figurája.
részlet a Near Dark c. filmből
1783-ban Joseph Sheridan Le Fanu egy vérszívó, titokzatos arisztokrata hölgyről írt, több anagrammával élő, Carmilla című története az első, mely egy nőt mint vámpírt, vérszívó, delejező szörnyet jelenít meg. Csakúgy, mint Polidori A vámpírján, ezen is érződik a gótikus horrortörténetek hatása. És Le Fanu itt szintén egy olyan alakot teremt, amit többször viszontláthatunk filmek főalakjaként. De míg a férfivámpír kezdetekben teljesen embertelen szörny volt, addig a női vámpír személye sosem nélkülözte a szexualitást. Már a Carmilla is beszámol arról a furcsa vonzódásról, amit az áldozat érez a vámpír iránt. A vámpírnő külsejével kapcsolatban is mindig kiemelődik a vámpír fizikai szépsége, vonzó megjelenése.
Carmilla
A vámpírfilmekben a női vámpír figurája sokáig háttérbe szorult, főleg a Drakula-adaptációk kapcsán. A grófot mindig kísérik ugyan nők, de ők sokkal állatibb lényekként jelennek meg, mint „uruk”: nem érdekli őket más, csak saját vágyaik kielégítése, elsősorban a vérszívás, ami a vámpír lételeme. Ezzel szemben a gróf sokkal kidolgozottabb, szofisztikáltabb karakterként jelenik meg. Ekkoriban a hősnők áldozatként, a férfiak által elérendő célként jelennek meg: a vámpírnő mint karakter csak mellékszereplő, egyáltalán nem fontos a személyisége. Ugyanúgy hozzátartozik a gróf környezetéhez, mint a patkányok, a pókhálós, ódon kastély vagy a ködös éjszaka.
Csábító vámpírnők
A női vámpírokkal kapcsolatban mindig hangsúlyos a szexualitás. Először az 1931-es Browning-filmben jelennek meg a gróf mellett, és az ő külsejük egyáltalán nem ijesztő: inkább kihívó, és valami ösztönös vágy árad belőlük. Burkoltan femme fatale-hatású figurák. Larraz 1974-es Vampyres – Daughters of Dracula című filmjében a két vámpírnő úgy jelenik meg, mint vad és veszélyes nők, akik vérrel táplálkoznak, igénylik a szexualitást, és nemcsak az áldozataikkal folytatnak szexuális kapcsolatot, hanem egymással is. A női vámpírfigurát mindig kíséri egyfajta biszexualitás. A Vampyresben azonban nem vonzásuk, hanem vonzódásuk jellemző: ők akarják egymást és a férfit is. A férfi csak addig vonzódik hozzájuk, amíg meg nem tudja, hogy vámpírok. Utána már menekülne. A vámpírnők szexualitása, leszbikus irányultsága jelzés, utalás bűnös mivoltukra. A tisztátalan lények, és a normális szexualitástól eltérő hajlamok mindig is titokzatosak, izgatóak voltak a filmkészítők számára: legalább annyira, mint a vámpírok.
Vampyros lesbos
A női vámpír tehát mindig mint csábító, esetleg gyilkos jelent meg, aki behálózza áldozatotát, és ezzel tönkre is teszi. Igazi femme fatale figura. Coppola Dracula című művében a főhősnő egyértelműen Mina Murray, az „áldozat”, az emberi, tiszta nő. Carpenter Vámpírokjában viszont egy vámpírnő, aki ugyan saját akaratán kívül vált azzá, mégis magán viseli azokat a jegyeket, amik egy hagyományos vámpírnőt jellemeznek.
nyomtat

Szerzők

-- Sípos Anna --


További írások a rovatból

Joseph Kosinski: Top Gun: Maverick
Fazakas Péter: A játszma
Baranyi Gábor Benő: Zanox – Kockázatok és mellékhatások
Interjú Kis Hajnival a hatás kérdéseiről és a pszichológiai érzékenységről, valamint új filmprojektjének terveiről és a filmezésen kívüli ötleteiről

Más művészeti ágakról

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kovács Balázs válaszol
Első alkalommal adták át a Jerger Krisztina-díjat
A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kondor Ádám válaszol
Azok ott hangyák, de nem eladók


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés