bezár
 

színház

2011. 02. 14.
Kinek a története?
Prési-danses a Trafóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kinek a története? Magyarország soros elnöki posztja nemcsak kulináris politikai élvezetekkel kápráztatja el a magyar közönséget, de a hazai és nemzetközi színházi élet közelítése is céljai közé tartozik. Ennek a missziónak a januári budapesti állomása volt a Trafó Prési-danses című projektjében több izgalmas előadás bemutatása.
Január 26-án a Merlin színpadán a spanyol koreográfus Olga de Soto histoire(s) című darabját látjuk: formabontó módon tárul képzeletünk és nem szemünk elé Cocteau valamikori mimodrámája. A dokumentumszínház képernyőin és vásznain az 1946. június 26-i A Fiatalember és a Halál emlékképei elevenednek meg hiteles szemtanúk elbeszélésében. Aki emlékszik Kuroszava A vihar kapujában című, az emlékezet hitelességét több szempontból is megkérdőjelező filmjére, az jó eséllyel vélhet fölfedezni párhuzamokat a dokumentum-előadás és a film között.


A rendező ugyanis arra kérte az egykori nézőket, hogy több évtized távlatából elevenítsék fel, mit is láttak a színpadon. Az időben előre haladva – legalábbis abban a kronológiában, amelyet mi látunk a vásznakon, hiszen hamar kiderül, hogy a felvett anyagokat megvágták, és olykor meg is keverték – azonban nemcsak az emlékképek elevenednek meg, hanem az érzelmek is, az egykori erős emocionális hatás és az, ahogyan az előadás felidézése a riport pillanataiban hat. Így nemcsak az az én elevenedik meg, amelyik 1946-ban a Théâtre des Champs-Elysées soraiban nézte Nathalie Philippart és Jean Bebilée alakításában A Fiatalember és a Halált, hanem az is, amelyik a jelenből tekint vissza a múltba, valamikori önmagára immáron több dolgot is másképp látva.

Az emlékezetről való gondolkodás mentén tovább játszik velünk a rendező, hiszen azáltal, hogy a szemtanúk több évtized távlatából osztják meg közönségükkel a táncelőadás darabkáit, azok a nézők képzeletében egytől-egyig másképp állnak össze egységes egésszé, így mindenki létrehozhatja saját Cocteau -előadását.

A darab nagy részében valami furcsa izgalom és vágyakozás uralkodik rajtam: látni szeretném a táncosokat, a Merlin színpadára varázsolva vagy csak vásznon, holott az első perctől értjük a játékot, ezek a kérések nem kielégíthetők. Ez a szigor tartja életben a képzeletet, minden megszólaló után kicsit átformáljuk a magunkban kialakított képet. Egy bizonyos időn túl már nem is az a fontos, milyen volt a színpad, hol álltak a kellékek, milyen színűek voltak a jelmezek, hiszen a tanúk szemében, hangjában megjelennek az érzelmeik, árulkodnak kilétükről. Egyre személyesebbé válik így minden egyes beszélgetés, míg végül nevekkel és korokkal zárulnak. Közel hozva egy kicsit 1946 Párizsát, a beköszöntött béke hangulatát,  az egyéni sorsokat, melyek csak ritkán kapnak hangot a műalkotás után.

Szkéné színház

Olga de Sotot: histoir(s); forrás: www.trafo.hu

Salamon Eszter And then/És akkorja már címében is kérdéseket rejt. Első ránézésre azt hiszem – kissé értetlenkedve – a cím egyszerűen lefordítja az angolt magyarra, de az előadás elején összeáll a kép: egy kétnyelvű, magyar-angol darabról van szó, ahol a szövegrészek nem egymás fordításai, hanem kiegészítői, és a magyart ugyanúgy fordítják angolra, mint az angolt magyarra. Salamon Eszter története több történet, a fragmentumokat egy megegyező név, azaz Salamon Eszter neve mentén tudjuk összeilleszteni.

E darabkákat azonban a névegyezésen túl összeköti a világ különböző pontjain élő Salamon Eszterek származása, elégedetlensége, hogy a világ nem alkalmazkodik jobban gyönyörű álmaikhoz, szüleik, nagy- vagy dédszüleik története, a múltból felderengő Auschwitz képe s az összes széttartó erő mégis egy mederbe sodorja végül őket, amelyben egymásra találnak. Ez az egymásra találás a darab kiindulópontja, innen indul mindegyik Salamon Eszter kalandozni saját múltjában, saját életének történetében.

E tekintetben áll párhuzamban Olga de Soto dokuszínházával: mindkettőben az elbeszélő és az elbeszélt én közti távolság válik hangsúlyossá, amely miatt egészen másképp idézik a szereplők önmagukat életük egy olyan korszakából, amelyben még nem tudták, hogy tagjai eme (sors)közösségnek. Mindkét előadás embereket hoz össze, az utóbbi esetben a világ különböző pontjairól, s helyez valamilyen rendezőelv alapján egymás mellé.

Salamon Eszter: And then; forrás: www.trafo.hu

Olga de Soto színházának hófehérségét csak a vásznak szélei törik meg. A kivetített képek helye és mérete folyamatosan változik, olykor a gépek, olykor a szereplők által stabilizáltak vagy előre-hátra mozgók. Különbözőképpen elevenednek meg így előttünk a riportsorozat képei, ahogyan a tanúk sem tudnak azonosan beszámolni a valamikori előadásról.

A különbözőség nyomvonalán haladva a Salamon Eszterek történetei közül az első kiemelkedő: Eszter egy cég HR osztályán dolgozik, belépésének története különösen sokat mondó. Becsukott szemmel arra kérték az új munkatársakat, hogy mutassanak észak felé, s amikor kinyitották a szemüket, látták, hogy mindannyian különböző irányba nyújtották a kezüket. Majd levetítettek nekik egy hasonló szituációt, amelyben a több tucat ember mind egy irányba állt és mutatott. A cég terve és jövőképe ugyanez volt, tucatembert csinálni. A világ Salamon Eszterei azonban bebizonyítják: a közösség, az egység nem mesterséges úton keletkezik, a motivációnak ettől erősebbnek kell lennie.

Nem mindennapi az Magyarországon, hogy politikai döntések és folyamatok ilyen jótékony hatással lennének a művészetre. A soros elnökség következtében a Trafó projektjének sikerült három ország kultúráját kissé közelebb hozni egymáshoz, átjárást biztosítani nemzetek, színházról vallott felfogások, nyelvek és emberek között. Általánosságban bátran mondhatjuk a jövőre nézve bízva a további kedvező európai hatásokban: kíváncsian várjuk a folytatást.

Prési-danses

Olga de Soto: histoire(s)

Koncepció, rendezés, koreográfia, videó, kép és hang: Olga de Soto


Szereplők: Cyril Accorsi és Olga de Soto

A dokumentumfilmben nyilatkoznak (a megjelenés sorrendjében): Micheline Hesse, Suzanne Batbedat, Robert Genin, Brigitte Evellin, Julien Pley, Françoise Olivaux, Olivier Merlin és Frédéric Stern

Zene: Johann Sebastian Bach (zongoradarabok)
Előadó: Angela Hewitt, zongora
Díszlet: Thibault Vancraenenbroeck
Világítás: Henri-Emmanuel Doublier
Fénytechnika: Geni Diez / Sarah Scouarnec

Salamon Eszter: And then/És akkor


Koreográfus: Eszter Salamon
Szereplők: Aude Lachaise, Salamon Eszter, Bojana Cvejic
 

Koncepció és dramaturg: Eszter Salamon and Bojana Cvejic
Operatőr/Vágó: Minze Tummescheit
Vágóasszisztens: Arne Hector
Fénytervező: Sylvi
e Garot
Hangtervező: Peter Lenaerts, Peter Conelly
Zene: Peter Lenaerts/‘aisikl


2011. január 26-31.
Trafó Kortárs Művészetek Háza, Merlin Színház

Az előadássorozat az Európai Unió 2010. január 1. és 2011. június 30. közötti időszakának soros elnökségét adó tagországok közötti kulturális együttműködésének gondolatából született.

nyomtat

Szerzők

-- Antal Nikolett --


További írások a rovatból

Desiré Central Station 2022 – No Filter
Médeia a Barabás Villában
színház

Budaörsi Szentivánéji álom a Városmajorban
Widder Kristóf és Tóth Réka Ágnes darabja Szentendrén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés