film
2011. 03. 21.
Térhatással sem klausztrofób
Alister Grierson - Sanctum 3D
Az aktuális, vízzel elárasztott barlangrendszerben játszódó látványos túlélőfilm egy újabb nagy kérdőjel a háromdimenziós technika erőltetett alkalmazása kapcsán. Hiába reklámozzák a filmet James Cameron nevével, a Sanctum 3D nem a Pandorán forgott.
A film története semmivel sem komplikáltabb, mint bármelyik (olcsóbb) katasztrófafilmé. Adva van egy egzotikus helyszín, Pápua Új-Guinea gigantikus barlangrendszere, és adva vannak az annak felkutatására életüket feltevő barlangászok. Az esős évszak a vártnál előbb köszönt be, így szereplőink a föld alatt rekednek; egyetlen esélyük a túlélésre pedig az, ha megtalálják az alagútrendszer tenger alatti kijáratát.
A filmbeli jelenetek izgalmát már az elveszi, hogy az első képen a tengerben lebegő fiatal főszereplőt látjuk; innentől nem kérdéses, hogy a keresett kijárat létezik-e, illetve az sem, hogy a csapat melyik tagjának sikerül megtalálnia.
A dramaturgiai fiaskót, valamint egyéb következetlenségeket és a közhelyeket (csak egy maradhat élve; apa-fiú konfliktus és annak feloldása; barátai ellen forduló csapattag, stb.) a látvány, a térhatású vizuális élmény hivatott ellensúlyozni. A Sanctum 3D azonban e téren sem váltja be a reményeket. A fiatal és szkeptikus Josh mondja a filmben: „hatalmas munkával sikerül felfedeznem ezt a követ, ami pont úgy néz ki, mint bármelyik másik, több mérföldes körzetben”. A mi szemünk is hozzászokik a földalatti, vízzel elárasztott tárnák és végtelen mészkőfalak látványához, és egy idő után a 3D-s technika nem tud újat mutatni. A legsikerültebb felvételek mind a film elején találhatóak: a helikopterből fotózott végtelen dzsungel és a gigantikus víznyelőre emlékeztető barlangbejárat képébe könnyű beleszédülni – ezekért hálásak lehetünk az alkotóknak és az új technikának.
A film ellenben végig 3D-s, és ez a felületes családi drámához kapcsolódó párbeszédeknél igencsak erőltetett. A térérzet ilyenkor csak az ansnitteknél és kistotáloknál érvényesül; ha történetesen csak egy szereplő van a közelképen, nyugodtan le is vehetjük a szemüvegünket. Pedig páratlan lehetőségek is rejlenek a párbeszédes, akciónélküli részek háromdimenziós szerkesztésében. Megfelelő odafigyeléssel akár a vita résztvevőjének is érezhetnénk magunkat, filmünkben azonban sokszor annyira hidegen hagy a konfliktus, mintha csak egy vasárnap délutáni tévéfilmet néznénk. Ez a gyenge forgatókönyvnek és a többnyire csapnivaló színészi játéknak "köszönhető". A Sanctum 3D ausztrál-amerikai koprodukció, a színészek is majdnem mind másodvonalbeli ausztrál aktorok, egyetlen ismertebb név közöttük Richard Roxburgh-é (Moulin Rouge!). A rendező Alister Grierson (aki eddig rövidfilmeken kívül egyetlen, hozzánk el nem jutott világháborús drámát jegyez) nem is nagyon figyel oda rájuk, őt érezhetően a barlangászok rémálmait szépen sorban felvonultató haláljelenetek érdeklik. Ezek többnyire hatásosak is, viszont az összekötő részeket, ahol a karaktereket kellene jobban megismernünk, mind hazavágja a helyi ifjúsági magazin „szépfiú” rovatából filmbe emelt Rhys Wakefield vagy Ioan Gruffudd (A fantasztikus négyes) erőlködése.
A Sanctum 3D mindenestül a hangosfilm feltalálásnak idejére emlékeztet. Akkor az úgy nevezett talkie-k szaporodtak el, azok a könnyű kis filmecskék, ahol minden egyes fordulat az asztal melletti társalgásnál dőlt el. Jelen pillanatban a háromdimenziós megoldásokat erőltetik, olyan jeleneteknél is, amelyek hagyományos eljárással sem feltétlenül gyengébbek. Ezért pedig nem éri meg kifizetni a jóval drágább jegyet.
És hogy kerül a képbe James Cameron? A mozikasszák királya mindig is élénk érdeklődést mutatott a víz alatti felvételek iránt. Ha ehhez még hozzávesszük Michelle Rodriguez legutóbbi nyilatkozatát is, miszerint az Avatar második része a tenger mélyén fog játszódni, már nem is olyan érthetetlen, hogy (igaz, csak producerként) nevét adta ehhez a közepes mozihoz. A víz animálása immár korántsem lehetetlen, viszont a Sanctum 3D csupasz barlangfalaitól azért a későbbiekben többet várunk.
Sanctum 3D (Sanctum)
Színes, feliratos, ausztrál-amerikai katasztrófafilm, 108 perc, 2011.
Rendező: Alister Grierson
Forgatókönyvírók: John Garvin és Andrew Wight
Szereplők: Richard Roxburgh, Ioan Gruffudd, Rhys Wakefield, Alice Parkinson és Dan Wykllie
Hazai bemutató: 2011 március 17.
Forgalmazó: Budapest Film
A filmbeli jelenetek izgalmát már az elveszi, hogy az első képen a tengerben lebegő fiatal főszereplőt látjuk; innentől nem kérdéses, hogy a keresett kijárat létezik-e, illetve az sem, hogy a csapat melyik tagjának sikerül megtalálnia.
A dramaturgiai fiaskót, valamint egyéb következetlenségeket és a közhelyeket (csak egy maradhat élve; apa-fiú konfliktus és annak feloldása; barátai ellen forduló csapattag, stb.) a látvány, a térhatású vizuális élmény hivatott ellensúlyozni. A Sanctum 3D azonban e téren sem váltja be a reményeket. A fiatal és szkeptikus Josh mondja a filmben: „hatalmas munkával sikerül felfedeznem ezt a követ, ami pont úgy néz ki, mint bármelyik másik, több mérföldes körzetben”. A mi szemünk is hozzászokik a földalatti, vízzel elárasztott tárnák és végtelen mészkőfalak látványához, és egy idő után a 3D-s technika nem tud újat mutatni. A legsikerültebb felvételek mind a film elején találhatóak: a helikopterből fotózott végtelen dzsungel és a gigantikus víznyelőre emlékeztető barlangbejárat képébe könnyű beleszédülni – ezekért hálásak lehetünk az alkotóknak és az új technikának.
A film ellenben végig 3D-s, és ez a felületes családi drámához kapcsolódó párbeszédeknél igencsak erőltetett. A térérzet ilyenkor csak az ansnitteknél és kistotáloknál érvényesül; ha történetesen csak egy szereplő van a közelképen, nyugodtan le is vehetjük a szemüvegünket. Pedig páratlan lehetőségek is rejlenek a párbeszédes, akciónélküli részek háromdimenziós szerkesztésében. Megfelelő odafigyeléssel akár a vita résztvevőjének is érezhetnénk magunkat, filmünkben azonban sokszor annyira hidegen hagy a konfliktus, mintha csak egy vasárnap délutáni tévéfilmet néznénk. Ez a gyenge forgatókönyvnek és a többnyire csapnivaló színészi játéknak "köszönhető". A Sanctum 3D ausztrál-amerikai koprodukció, a színészek is majdnem mind másodvonalbeli ausztrál aktorok, egyetlen ismertebb név közöttük Richard Roxburgh-é (Moulin Rouge!). A rendező Alister Grierson (aki eddig rövidfilmeken kívül egyetlen, hozzánk el nem jutott világháborús drámát jegyez) nem is nagyon figyel oda rájuk, őt érezhetően a barlangászok rémálmait szépen sorban felvonultató haláljelenetek érdeklik. Ezek többnyire hatásosak is, viszont az összekötő részeket, ahol a karaktereket kellene jobban megismernünk, mind hazavágja a helyi ifjúsági magazin „szépfiú” rovatából filmbe emelt Rhys Wakefield vagy Ioan Gruffudd (A fantasztikus négyes) erőlködése.
A Sanctum 3D mindenestül a hangosfilm feltalálásnak idejére emlékeztet. Akkor az úgy nevezett talkie-k szaporodtak el, azok a könnyű kis filmecskék, ahol minden egyes fordulat az asztal melletti társalgásnál dőlt el. Jelen pillanatban a háromdimenziós megoldásokat erőltetik, olyan jeleneteknél is, amelyek hagyományos eljárással sem feltétlenül gyengébbek. Ezért pedig nem éri meg kifizetni a jóval drágább jegyet.
És hogy kerül a képbe James Cameron? A mozikasszák királya mindig is élénk érdeklődést mutatott a víz alatti felvételek iránt. Ha ehhez még hozzávesszük Michelle Rodriguez legutóbbi nyilatkozatát is, miszerint az Avatar második része a tenger mélyén fog játszódni, már nem is olyan érthetetlen, hogy (igaz, csak producerként) nevét adta ehhez a közepes mozihoz. A víz animálása immár korántsem lehetetlen, viszont a Sanctum 3D csupasz barlangfalaitól azért a későbbiekben többet várunk.
Sanctum 3D (Sanctum)
Színes, feliratos, ausztrál-amerikai katasztrófafilm, 108 perc, 2011.
Rendező: Alister Grierson
Forgatókönyvírók: John Garvin és Andrew Wight
Szereplők: Richard Roxburgh, Ioan Gruffudd, Rhys Wakefield, Alice Parkinson és Dan Wykllie
Hazai bemutató: 2011 március 17.
Forgalmazó: Budapest Film
Szerzők
-- Baráth József --
További írások a rovatból
film
Mehran Tamadon: Ahol nincs isten & Legrosszabb ellenségem
film
Az Arcok visszapillantóban és a Kiáltvány a gyerekekért a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon
Más művészeti ágakról
irodalom
Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023.
