irodalom
2011. 04. 14.
Meg kell csodálnunk egymásban, amiben különbözünk
Barak László - Mila Haugová Szépírók Tavaszi Fesztiválja Petőfi Irodalmi Múzeum Ápr. 10. 16:00
A Szépírók Fesztiváljának vasárnapi kezdőprogramja, a Barak László-Mila Haugová beszélgetés több vonatkozásában is igen érdekesnek ígérkezett – valamiért mégis meglehetősen kevés érdeklődőt vonzott. Kár érte, nagyon jó volt.
Délután 16:00-kor alig 10-15 ember lézengett csak a Petőfi Irodalmi Múzeumban, úgy tűnt, a vasárnapi ebéd elnyomhatta a kultúra iránti érdeklődést a közönség nagy részében. Félretéve a viccet, igen sajnálatosnak találtam a résztvevők alacsony létszámát, lévén ez az esemény épp attól ígérkezett érdekesnek, hogy Mila Haugová költő, műfordító a (számomra) kevésbé ismerős szereplői közé tartozott a rendezvénysorozatnak.
A beszélgetést, amely pár perc „várakozás” után végül is elkezdődött, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész vezette. Bevezetőjében az egynyelvűség-többnyelvűség, illetve az egy kultúra - több kultúra párhuzamaival mutatta be az est két szereplőjét. Rögtön kiderült, hogy mindketten többnyelvű, több kultúrájú közeg szülöttei: Barak László szlovákiai magyarként, Mila Haugová szlovák édesapja és magyar édesanyja révén. Az is világos lett, hogy miért Mila Haugová lett Barak meghívottja, elmondták ugyanis, hogy ismeretségük, sőt, barátságuk lassan két évtizede tart.
A beszélgetés, természetesen, elsősorban a személyes emlékekről szólt. Mila Haugová költő a magyar irodalom régi – és elhivatott – szlovák nyelvű tolmácsa. Vegyes házasságból származó gyerekként született, rálátása volt tehát mindkét népre és kultúrára, amelyek hasonlósága kapcsán a legszebb mondata talán az volt, hogy „meg kell csodálnunk egymásban, amiben különbözünk”.
Barak László költő, publicista, Muzslán született és saját bevallása szerint csak a katonaságnál tanult meg ténylegesen szlovákul, mivel mindaddig főleg magyar nyelvű közegben élt. A csehszlovákiai rendszerváltásban vállalt szerepéről igen keveset mondott, az azonban kiderült, hogy Milától eltérően, a közéleti szerepvállalás nem idegen tőle. Bár azt hiszem, nagyon fontos volt, amit hozzá tett, „volt egy időszak, amikor az értelmiségieknek kellett csinálni a politikát, mert nem volt más”.
Mila Haugová magyarul megjelent kötete kapcsán került szóba, hogy ezekben az eredetileg is magyar nyelven íródott szövegekben melyik nemzet irodalmi hagyományaira épített inkább, nevezetesen, hogy szükségszerű-e a magyar nyelvű megszólaláshoz a magyar irodalomra reflektálnia. Az ő álláspontja az volt, hogy szlovák nyelvű költőként is T.S. Eliot, Ezra Pound, Jako Kral, Ivan Krasko valamint József Attila és Ady Endre nyomain haladva ír, a nyelv mint közvetítő közeg tehát ebből a szempontból nem volt számára vízválasztó. Megtudhattuk azonban, hogy érdekes módon épp szlovák nyelvű édesapja halála után készült el a magyar kötet, mintha csak a trauma hatására „elvesztette volna” a másik nyelvet.
A személyes szférán túl a két nemzet kulturális kapcsolatairól is szó esett. Mivel a szlovák-magyar viszony témája politikailag - finom szólva is – gyakran túlterhelt, üdítő érzés volt a két fellépő beszélgetésének nyugodt, normális, bensőségesen baráti hangnemét hallani. Kiderült, hogy közvetlenül a rendszerváltás előtt összeállt egy antológia a XX. század magyar költészetéből szlovák nyelven, mely nagyrészt épp a Petrit, Pilinszky-t, Nemes Nagy Ágnest is fordító Mila Haugová munkája volt, a megváltozó piac miatt azonban már nem jelenhetett meg – ugyanis mindenki az addig elérhetetlen nyugati szerzőket. kereste. Barak László ekkor „hivatalosan” megígérte, hogy a Nap Kiadó figyelmébe ajánlja a kéziratban heverő antológiát – mert ahogy azt elmondta, nagy szükség lenne a két nemzet értelmiségének közeledésére, és egyre több olyan gesztusra, mint ez az antológia is lehet.
Jelen sorok írójának még eszébe jutott, hogy ezzel maximálisan egyetért, és őt egy magyar nyelvű szlovák költészeti antológia is érdekelné – ezután, mivel a beszélgetés végéhez értünk, becsukta a noteszét, Dömötör László felolvasására várva.
.jpg)
Fotó: Bach Máté
A beszélgetés, természetesen, elsősorban a személyes emlékekről szólt. Mila Haugová költő a magyar irodalom régi – és elhivatott – szlovák nyelvű tolmácsa. Vegyes házasságból származó gyerekként született, rálátása volt tehát mindkét népre és kultúrára, amelyek hasonlósága kapcsán a legszebb mondata talán az volt, hogy „meg kell csodálnunk egymásban, amiben különbözünk”.
Mila Haugová magyarul megjelent kötete kapcsán került szóba, hogy ezekben az eredetileg is magyar nyelven íródott szövegekben melyik nemzet irodalmi hagyományaira épített inkább, nevezetesen, hogy szükségszerű-e a magyar nyelvű megszólaláshoz a magyar irodalomra reflektálnia. Az ő álláspontja az volt, hogy szlovák nyelvű költőként is T.S. Eliot, Ezra Pound, Jako Kral, Ivan Krasko valamint József Attila és Ady Endre nyomain haladva ír, a nyelv mint közvetítő közeg tehát ebből a szempontból nem volt számára vízválasztó. Megtudhattuk azonban, hogy érdekes módon épp szlovák nyelvű édesapja halála után készült el a magyar kötet, mintha csak a trauma hatására „elvesztette volna” a másik nyelvet.
Jelen sorok írójának még eszébe jutott, hogy ezzel maximálisan egyetért, és őt egy magyar nyelvű szlovák költészeti antológia is érdekelné – ezután, mivel a beszélgetés végéhez értünk, becsukta a noteszét, Dömötör László felolvasására várva.
Fotó: Bach Máté
Szerzők
-- Simon Márton --
További írások a rovatból
irodalom
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Más művészeti ágakról
art&design
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban
