Per Olov Enquist svéd író az alábbiak szerint válaszolt a kérdésekre.

- Esterházy Péterhez hasonlóan más magyar írókat, így Nádas Pétert, Kertész Imrét, Konrád Györgyöt is ismerem, műveiket svédre fordították. Összevetve más országokkal, például Németországgal, az Önök országának ismertsége Svédországban igen jól alakul, nincs okuk panaszra. Esterházyval tartom a kapcsolatot – tekintettel, hogy találkoztunk a korábbi Könyvfesztiválon –, az írószervezeten, a Pen Clubon és a kiadón keresztül is.
 

- Strindberg igazi nemzeti írónk, ellentmondásos figura volt. Nem csak színdarabokat írt, sőt személyiségének jelentősége a svéd prózaírás alapjainak lefektetésében nyilvánvaló. Sokat foglalkozott politikai témákkal, így a feminizmussal. Nem annyira konzervatív gondolkodó, mint amilyennek tekintették, korát messze meghaladta például nő-férfi egyenjogúságának kérdésében. Ugyan elkövetett ostobaságokat is, de ezt a dinamikus, vad zsenit úgy szeretjük, ahogy van.

- Az Egy másik élet című regényemben a színdarabok rendezésével kapcsolatban írtam, hogy az író megjelenése a színrevitel közepette olyan, mint amikor az ideges versenyló előtt egy nyuszit futtatnak. Ez az aranyos, ismerős, ártalmatlan nyuszi az író.

- Ugyanezen regényemmel kapcsolatban: az első 50-60 oldalt E/1-ben írtam, de úgy éreztem, hogy nem tudok őszinte lenni, ideges lettem, mintha csak tapogatóznék. Újrakezdtem E/3-ban, ránéztem a főalakra, aki én vagyok, erről csak tisztességesen, becsületesen csak igazat lehet és kell írni.

- A cím egy másik, megváltozott, új élet: az alkoholizmusból való kigyógyulás utáni időszakom, az 1990 február 6-át követő élet. Amikor az ember akkora bajba keveredik, mint én az ivással, nem felsőbb hatalmakhoz fordul, hanem fel kell állni. Meg akarsz-e halni vagy tovább élsz – ez a mi döntésünk, nem felső hatalmak kérdése.
 

- A gyerekkorról, ifjúságról, karrierről írni nehéz, annál sokkal könnyebb volt az utolsó harmad, mely kevesebb mit 4 hét alatt készült el, semmit nem változtattam rajta. Boldog voltam és megkönnyebbült, de fájdalmas is volt.

- Az otthonom 20 év külföldi tartózkodás után Stockholm közelében egy gyönyörű kis sziget. Egyértelműen ott van az otthonom.

- Ami '89-ben történt, nem hiszem, hogy bárki is el tudta volna képzelni előre. A berlini fal leomlása, a vasfüggöny megszűnése egycsapásra következett be. Előtte öt évvel Lettországban és Észtországban dolgoztam, ahol mély gazdasági válság volt, a boltokban semmit nem lehetett kapni, a polcok üresen tátongtak. Ez volt az egyetlen incidens, ami vészcsengőként jelzett a fejemben, hogy baj van. A jövő pedig? A volt szovjet szabad államok, a volt KGST-országok az EU tagjai már, és bár kritikusan nézem az EU-t, látom az új társadalomhoz nyitott utat. A fiatalok most a Nyugat helyett Prágába, Budapestre, Berlinbe mennek, utaznak, és ez jó irány nekik.

- Egyházon kívüli vallásos környezetben nőttem fel, erről szól a Lévi útja című írásom, 5-6 ilyen közösség volt a svéd társadalomban. Az első könyv a Biblia az életemben, az Ószövetség tele van vérrel, izgalommal. Nem fordultam el drámai módon a vallástól azóta sem. A Biblia újabb fordítását olvasom, érdekelnek a vallási kérdések. És igen, akár pokolra is juthatok, én már megtapasztaltam a poklot az alkoholizmusban, nem tudok ennél mélyebbet elképzelni.
 

 

- A sport része az életemnek, teniszezem hetente egyszer, utálok futni. Megpróbálok aktív életet élni, ami mára már nem a magasugrás, hanem inkább a labdajátékok, a foci.

- A Három Barlang Hegye című könyvemet természetesen az unokáimnak írtam, karácsonyra szerettem volna nekik adni egy mesét. Nem akartam kiadni, de a kiadóm azonnal lecsapott rá, 26 nyelvre fordították le, szeretem ezt a könyvet. Soha nem a bal kezemmel írok a gyerekeknek, hanem pontosan úgy, még komolyabban, mint felnőtteknek. A történet az öt unokámról szól, de én is megjelenek benne.
 

- Hogy olvasok-e más meséket az unokáimnak, nagyon kényes kérdés. Nem tudom, hogy kell gyerekkönyvet írni, magamnak is kevés könyvem volt, csak Malacka kalandjai, ezt faltam. Amikor '46-ban megjelentek svédül a fontos könyvek, már túl idős voltam hozzájuk. Nem ismerem a gyerekirodalmat. Úgy írok nekik, ahogy mindig is írtam: legyen izgalmas, érdekes, nincs összehasonlítási alapom, nem olvasok gyakran az unokáimnak, akik szeretik a könyveimet, és dicsekszenek velük: nézd, én vagyok a főhős, nézd, itt a nevem.
 

- Az európai identitásról szólva midig tagadták az elmúlt ezer évben, hogy lenne. Mások vagyunk, mi svédek, de most egymás könyveit olvassuk, kis nyelvek ismerik meg egymást. Egyre inkább tetszik nekem ez a fajta közösség.
 

- A munkámat úgy végzem, ha van ötletem, írok, amikor nem írok, régen ittam helyette, most sétálok, kávézom. Aztán megint írok, jó pár cigarettát elszívok, írok, abbahagyom, teniszezek, olvasok, kedves vagyok a feleségemhez. Reggel, délelőtt kell dolgozni.

- A legionáriusok nem bátor könyv volt, csak kíváncsi voltam az élő mesére, a Baltikum elárulására fiatalon, ambiciózusan. Sokat mentem utána, sokat járkáltam, kutattam, mi van ezekkel az emberekkel, nem vagy normális, mondták, úgysem fogod megtudni az igazságot. Valóban, még mindig maradt nyitott kérdés, de most is pont úgy írnám meg, mint akkor.
 

- Könyvek, melyekre büszke vagyok? A mostani, az Egy másik életet, örülök, hogy megírtam. És a Némó kapitány könyvtárára, mert akkor jöttem rá, hogy tudok írni, nem ittam el teljesen az eszem. Ez a könyv megmentette az életemet. Az első két regényemet elég gyatrának tartom, mégis, ma is el tudok fogadni mindent, amit eddig írtam.
 

- Az e-book-kal kapcsolatban: megpóbáltam megtanulni a technikát, de túl konzervatív vagyok. A zsebkönyv a legnagyobb találmány szerintem. A e-book-ról tehát nincs markáns véleményem, régen volt, túl műszakinak, túl drágának tartottam, de mostanában ezzel kapcsolatban inkább csendben maradok.

És innentől tényleg csendben, mert elfogytak a kérdések.