bezár
 

irodalom

2011. 05. 12.
A sajtó ifjú titánjai
A 18. Országos Ifjúsági Sajtófesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A megnyitót követő percekben a látogató hiába keresett ülőhelyet, már nem talált. Teltházzal indult az idei sajtófesztivál a Millenáris Parkban, amelyet immáron tizennyolcadik alkalommal rendeztek meg. Kecskés István, a DUE médiahálózatnak elnöke megjegyezte, hogy soha nem látott érdeklődés fogadta a rendezvényt, melyen közel 500 fiatal sajtós képviseltette magát.
Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke érdekes statisztikai adatokkal folytatta a megnyitót. Véleménye szerint „sok a rossz minta, s a jelen szomorú”. Több okból is. Egyrészt egy nemrégiben készült nem reprezentatív felmérés alapján, mely 200 újságíró bevonásával történt, a kérdésre, hogy a sajtó betölti-e a feladatát, és elégedettek-e a sajtómunkások a munkájukkal, mindössze 7% válaszolt igennel. 186 újságíró alulfizetettnek érzi magát s véleményük szerint a mai sajtó felhígult, a benne dolgozó emberek többsége felkészületlen s nem egyszer korrupt vagy korrumpálható. A felnövekvő nemzedéken múlik, hogy tudnak-e ezen változtatni.  „Sikeres médiás úgy lehet valaki, ha megfelelő ismeret birtokában van, intelligens, képzett, s nem ferdíti el a valóságot” - tette hozzá Szalai. Másrészt azt is megjegyezte, hogy sokan otthon dolgoznak, nem egyszer jól hangzó fiktív történeteket találnak ki, nem próbálják ki magukat műhelyekben, szerkesztőségekben. Őszintén beszélt arról, hogy mára a média mint lehetséges életpálya az elértéktelenedés felé közeledik. Beszédét egy jótanáccsal zárta, miszerint „a sorsát mindenki saját maga tartja a kezében.”



Schmitt Pál, köztársasági elnök üzenetét Cservák Csaba, az államfő hivatalának vezetője olvasta fel, melyben a tanárok fontosságára hívja fel a figyelmet. A hivatalos díjátadó után mindenki kipróbálhatta magát különböző területeken, mint például hírfelolvasás, internetes nyomozás, képaláírás szerkesztés. Az érdeklődők átlagéletkora megközelítőleg 16-18 év között mozgott, így számukra hasznos információk hangzottak el a „Hogyan legyünk tudatos médiafelhasználók?” program keretében.



A nagyobbaknak Vujity Tvrtko mesélt kalandjairól, céljairól. Mivel igen sziporkázó emberről van szó, a poénok sem maradtak el. Ám komolyabb oldalát is megismerhettük. „Soha ne hazudj!”- ezt az örök érvényű törvényt követi riportjai során s erre buzdította a jelenlevőket is. A közvetlen találkozó során megtudhattunk kulisszatitkokat észak-koreai útjáról vagy a csernobili beszámoló hátteréről. Tvrtko hozzáteszi azt is, hogy sohasem beszél a fenyegetésről és a veszélyről, amely körülveszi ilyen alkalmakkor, ugyanis elvonná a figyelmet a hírről, és ő maga kerülne a középpontba. Azt a szarvashibát, hogy önmagát helyezi előtérbe, egyetlen médiában dolgozó sem követheti el pályafutása során. Riportjait tudatosan építi fel kapcsolatai révén – mert ez is kell egy jó sajtósnak -, s egy-egy történet háttérmunkái hónapokig, akár évekig is elhúzódnak. Az előkészületeket azért kell körültekintően megterveznie, mert nem akar a saját riportja hősi halottjává válni. Háromgyerekes édesapaként valóban mérlegelni kell a veszélyeket. Jó tanácsokban ő sem szűkölködött s két fontosabb üzenetet is megfogalmazott: „Ha nincs álmotok, nincs miért felkelnetek” s „Fontosabb a célhoz vezető út, mint a cél.”

Családias környezetben, példaképekkel körülvéve telt ez a nap, mely valamit elindított az emberekben, amit úgy is neveztetnék, hogy: merj hinni önmagadban!

Díjazottak listája az alábbi linken érhető el: www.due.hu/index.php


nyomtat

Szerzők

-- Keczán E. Mariann --


További írások a rovatból

Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
irodalom

Az Élet és Irodalom Könyvtolmácsok című beszélgetéssorozatának első alkalma
Weber Kristóf Keringő című regényének bemutatója
irodalom

Vaktérkép

Más művészeti ágakról

Wagner kincse 2. – 1. alkalom, Márton László előadása A Nibelung-énekről
Csáki László: Kék Pelikan
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés