film
2011. 06. 08.
Kolorádó Kid Japánban – Beszélgetés Vágvölgyi B. Andrással
A 9. EU Filmnapokon Japánban 22 ország 23 filmjét tekintheti meg a japán közönség. Magyarországot Vágvölgyi B. András Kolorádó Kid című filmje képviseli. A rendezővel egy szombat délután, Kamakurában – itt élt a kilencvenes évek végén, Tokyo Underground című könyve írása idején –, a kedvenc kifőzdéjében beszélgettem
PRAE.HU: Mikor jártál utoljára ebben a kifőzdében?
Tizenhárom-tizennégy éve. Akkor is ugyanígy nézett ki, még a tulaj is ugyanő volt. Volt egy barátom, aki szintén itt, Tokióban élt, és ő nagyon szerette ezt a helyet. Többször jött le hozzám Tokióból Kamakurába. Nálam akkor volt hely, ha fellengzősen akarok fogalmazni, volt vendégszobám. Olyankor itt elsörözgettünk, nagyon kellemes „lokális” élet folyt itt, japán motorosbanda-tagok, dél-afrikai szörfösök jártak ide, mert ugyebár a Csendes-óceán partján vagyunk. Az ember azt érezhette, hogy itthon van.
PRAE.HU: A Kolorádó Kid filmed itteni vetítésére jöttél ki újra Japánba. Milyen a fogadtatása?
Sokan érdeklődnek a film iránt. Azt még nem lehet tudni, hogy milyen a tömegek visszhangja, de például Hirano Kyoko, aki a New York-i Japan Society filmigazgatója, már érdeklődött iránta. És az itteni Francia Intézet igazgatója is megnézte a díszbemutatón, az Intézet filmrészleg-vezetője is azt ígérte, hogy részt vesz a következő vetítésen. Régi mániám a filmes Adachi Masao, aki szintén megigérte, hogy el fog jönni (és el is jött). Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a volt témavezetőm, Donald Richie nem lehet itt. Ő most 86-87 éves lehet, és nagyon beteg. Majd eljuttatok hozzá egy DVD-t, remélem, meg fogja nézni.
Tizenhárom-tizennégy éve. Akkor is ugyanígy nézett ki, még a tulaj is ugyanő volt. Volt egy barátom, aki szintén itt, Tokióban élt, és ő nagyon szerette ezt a helyet. Többször jött le hozzám Tokióból Kamakurába. Nálam akkor volt hely, ha fellengzősen akarok fogalmazni, volt vendégszobám. Olyankor itt elsörözgettünk, nagyon kellemes „lokális” élet folyt itt, japán motorosbanda-tagok, dél-afrikai szörfösök jártak ide, mert ugyebár a Csendes-óceán partján vagyunk. Az ember azt érezhette, hogy itthon van.
PRAE.HU: A Kolorádó Kid filmed itteni vetítésére jöttél ki újra Japánba. Milyen a fogadtatása?
Sokan érdeklődnek a film iránt. Azt még nem lehet tudni, hogy milyen a tömegek visszhangja, de például Hirano Kyoko, aki a New York-i Japan Society filmigazgatója, már érdeklődött iránta. És az itteni Francia Intézet igazgatója is megnézte a díszbemutatón, az Intézet filmrészleg-vezetője is azt ígérte, hogy részt vesz a következő vetítésen. Régi mániám a filmes Adachi Masao, aki szintén megigérte, hogy el fog jönni (és el is jött). Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a volt témavezetőm, Donald Richie nem lehet itt. Ő most 86-87 éves lehet, és nagyon beteg. Majd eljuttatok hozzá egy DVD-t, remélem, meg fogja nézni.
A vetítés után a Filmközpont előtt
PRAE.HU: Lesz a filmnek több vetítése is Japánban?
Lesz két nyilvános vetítés Tokióban és kettő Hiroshimában, a filmfesztivál keretében. Nagyon szeretném, ha lenne japán forgalmazója. Összeismerkedtem jó pár fontos filmessel, majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle.
PRAE.HU: Van japán vonatkozás a Kolorádó Kidben?
Ebben a filmben nagyon sok az utalás, amiket nem tartok öncélúnak, mert azt hiszem, hogy jelenleg a referencialitás a „Zeitgeist,” a korszellem. A posztmodern vagy a poszt-posztmodern film inkább filmekből építkezik, mint a valóságból. Legalábbis mindenképpen filmekből is építkezik.
Amikor az angol újságíró, Noël Free szerepére kerestem szereplőt, akkor angol zenészek is szóba jöttek – legtovább a Nick Cave-vel jutottunk -, de többek között David Bowie is. David Bowie kapcsán jött az az ötlet, hogy amikor a film elején az újságíró behajt az országba, azt mondja: egy burmai japán háborús fogolytáborban volt. Ez az egyik japán vonatkozás, hiszen ő volt a főszereplője Oshima Nagisa Boldog karácsonyt Mr. Lawrence című filmjének, amely egyébként egy másik nagyon fontos japán filmes, Kitano Takeshi filmszínészi indulása is.
Egy másik japán vonatkozás, amit nagyon szerettem volna, de sajnos nem jött össze gyakorlati okok miatt, az az, hogy Otomo Yoshihide egy zenéjét felhasználjuk a filmhez. Otomo japán free-jazzer, akinek van egy Otomo Yoshihide Plays Standards című lemeze. Az Ó, azok a szép napok című dalnak is van egy átirata a lemezen, de egy teljesen dekonstruált free-jazzes verzió. Idő kell, mire az ember ráismer, de nagyon jól megcsinálták. Tudni kell, hogy Otomo Yoshihide készítitette Adachi Masao újabb filmjének a zenéjét, már csak ezért is szerettem volna megnyerni őt. A filmnek arra az adott pontjára mindenképpen egy nagyon szétesett zenét akartam. Ezt végül is mással írattam meg, ami elég jó lett, de azt hiszem, hogy Otomo Yoshihide még jobb lett volna.
A harmadik japán vonatkozás a leszámolás-jelenet és annak zenéje, amit sokan furcsálltak Magyarországon. Japánban viszont úgy tűnik, tetszik az embereknek, ráadásul egy regionális utalásnak is tekintik. Ez a bosszújelenet a virágüzletben, a film végén. Arra kértem az operatőrt, hogy úgy világítsa be a helyszínt, mint ahogy a 70-es évekbeli hongkongi akciófilmeknél szokták. És az ennél a jelenetnél szereplő zenével kapcsolatban ismerni kell az előzményeket. Az egyik előző filmem, ami egy egészestés hongkongi témájú dokomentumfilm volt, 1998-ban készült el, és Hongkong 1997-es átadása-átvétele kapcsán egy helyi kaszkadőrről szólt. Azt mondogattam akkoriban, hogy ez az esemény a 19. század utolsó és a 21. század első fontos történése. Tehát az utolsó hagyományos, nagy gyarmatbirodalom végső elenyészése, illetve Kína feljövetele, „a Tang-kor reggele“. (A Tang-kor volt az az időszak a világtörténelemben, mikor Kína számított a legfejlettebb országnak globálisan.) Engem a hongkongi filmek nagyon vonzottak akkoriban – a hongokngiak nagyon „mozisták.” Ott például éjjel háromkor is kezdődik mozielőadás. Egyszer kiváncsiságból be is ültem egy éjszakai vetítésre, és érdekes volt látni, hogy telefonálnak, esznek a film alatt, meg ki-bejárkálnak közben – egy abszolút együttélés a filmmel, úgy moziznak, ahogy mások tévéznek. A tábornok megbízatása című tradicionális kínai zene számomra az archetipikus kung-fu filmzene volt. Ez a zene jó ötletnek tűnt, mert a film szereti a furcsát, a groteszket, a hagyományostól való eltérést. Arra gondoltam, hogy ha egy japán zenésszel szétszedetek egy hongkongi filmzenét, majd megkérem, hogy rakja össze újra, akkor az egy kicsit meg lesz csavarva. DJ Krash (Ishii Hideaki), aki egy igen híres japán zenész, megcsinálta a zenét félig, már itthon DJ Palotai (Palotai Zsolt) barátommal fejeztük be. Ez lett a 98-as dokumentumfilmem zenéje, és mivel így megvoltak a zene jogai, úgy gondoltam, hogy a Kolorádó Kid leszámolós jelenetében is jól fog mutatni. Sokan értetlenkedtek rajta, de azt hiszem, az idő engem fog igazolni.
PRAE.HU: Van japán vonatkozás a Kolorádó Kidben?
Ebben a filmben nagyon sok az utalás, amiket nem tartok öncélúnak, mert azt hiszem, hogy jelenleg a referencialitás a „Zeitgeist,” a korszellem. A posztmodern vagy a poszt-posztmodern film inkább filmekből építkezik, mint a valóságból. Legalábbis mindenképpen filmekből is építkezik.
Amikor az angol újságíró, Noël Free szerepére kerestem szereplőt, akkor angol zenészek is szóba jöttek – legtovább a Nick Cave-vel jutottunk -, de többek között David Bowie is. David Bowie kapcsán jött az az ötlet, hogy amikor a film elején az újságíró behajt az országba, azt mondja: egy burmai japán háborús fogolytáborban volt. Ez az egyik japán vonatkozás, hiszen ő volt a főszereplője Oshima Nagisa Boldog karácsonyt Mr. Lawrence című filmjének, amely egyébként egy másik nagyon fontos japán filmes, Kitano Takeshi filmszínészi indulása is.
Egy másik japán vonatkozás, amit nagyon szerettem volna, de sajnos nem jött össze gyakorlati okok miatt, az az, hogy Otomo Yoshihide egy zenéjét felhasználjuk a filmhez. Otomo japán free-jazzer, akinek van egy Otomo Yoshihide Plays Standards című lemeze. Az Ó, azok a szép napok című dalnak is van egy átirata a lemezen, de egy teljesen dekonstruált free-jazzes verzió. Idő kell, mire az ember ráismer, de nagyon jól megcsinálták. Tudni kell, hogy Otomo Yoshihide készítitette Adachi Masao újabb filmjének a zenéjét, már csak ezért is szerettem volna megnyerni őt. A filmnek arra az adott pontjára mindenképpen egy nagyon szétesett zenét akartam. Ezt végül is mással írattam meg, ami elég jó lett, de azt hiszem, hogy Otomo Yoshihide még jobb lett volna.
A harmadik japán vonatkozás a leszámolás-jelenet és annak zenéje, amit sokan furcsálltak Magyarországon. Japánban viszont úgy tűnik, tetszik az embereknek, ráadásul egy regionális utalásnak is tekintik. Ez a bosszújelenet a virágüzletben, a film végén. Arra kértem az operatőrt, hogy úgy világítsa be a helyszínt, mint ahogy a 70-es évekbeli hongkongi akciófilmeknél szokták. És az ennél a jelenetnél szereplő zenével kapcsolatban ismerni kell az előzményeket. Az egyik előző filmem, ami egy egészestés hongkongi témájú dokomentumfilm volt, 1998-ban készült el, és Hongkong 1997-es átadása-átvétele kapcsán egy helyi kaszkadőrről szólt. Azt mondogattam akkoriban, hogy ez az esemény a 19. század utolsó és a 21. század első fontos történése. Tehát az utolsó hagyományos, nagy gyarmatbirodalom végső elenyészése, illetve Kína feljövetele, „a Tang-kor reggele“. (A Tang-kor volt az az időszak a világtörténelemben, mikor Kína számított a legfejlettebb országnak globálisan.) Engem a hongkongi filmek nagyon vonzottak akkoriban – a hongokngiak nagyon „mozisták.” Ott például éjjel háromkor is kezdődik mozielőadás. Egyszer kiváncsiságból be is ültem egy éjszakai vetítésre, és érdekes volt látni, hogy telefonálnak, esznek a film alatt, meg ki-bejárkálnak közben – egy abszolút együttélés a filmmel, úgy moziznak, ahogy mások tévéznek. A tábornok megbízatása című tradicionális kínai zene számomra az archetipikus kung-fu filmzene volt. Ez a zene jó ötletnek tűnt, mert a film szereti a furcsát, a groteszket, a hagyományostól való eltérést. Arra gondoltam, hogy ha egy japán zenésszel szétszedetek egy hongkongi filmzenét, majd megkérem, hogy rakja össze újra, akkor az egy kicsit meg lesz csavarva. DJ Krash (Ishii Hideaki), aki egy igen híres japán zenész, megcsinálta a zenét félig, már itthon DJ Palotai (Palotai Zsolt) barátommal fejeztük be. Ez lett a 98-as dokumentumfilmem zenéje, és mivel így megvoltak a zene jogai, úgy gondoltam, hogy a Kolorádó Kid leszámolós jelenetében is jól fog mutatni. Sokan értetlenkedtek rajta, de azt hiszem, az idő engem fog igazolni.
A régi szakáccsal a volt törzshelyén
PRAE.HU: Vannak új, Japánnal kapcsolatos filmterveid?
Készítek egy zenés dokumentumfilmet Csihar Attiláról, aki a Tormentor együttesben kezdett, én a Korogból ismerem, az olasz Aborym és az amerikai Sunn O))) együtteseknek is tagja. Ő a norvég Mayhem énekese, ami a feketemetál műfajának meghatározó, műfajalapító formációja, és régen nagyon botrányos együttes volt. Már egy éve dolgozunk egy dokumentumfilmen, valamennyit forgattunk Magyarországon, valamennyi támogatást is kaptunk hozzá, és egy nagyobb skandináv produkciónak szeretnénk ezt kialakítani, amihez az is hozzátartozik, hogy Magyarországon és Norvégián kívül máshol is szeretnénk forgatni. A Mayhemnek nagy a japán rajongó tábora, ezért japán feketemetálosokkal is forgattam. Ez egy dokumentumfilm, tehát nem egy nagy stábot kell elképzelni, hanem engem egy HD-kamerával.
A Csendes-óceánnál
Kamakurában egy buddhista templomban
EU Film Days
2011. május 27. – június 19.
Nemzeti Filmközpont, Tokió
Kolorádó Kid
2011. május 26. – fesztivál megnyitó, zártkörű vetítés
2011. június 5.
2011. június 8.
További vetítések:
2011. június 16., Hirosima
2011. június 18., Hirosima
A képeket Mátrai Titanilla készítette.
Szerzők
-- Mátrai Titanilla --
