A Dunakanyar Ir(T)ás szegletében, kerek erdő közepében

Amikor megérkezem, Csapody Kinga a tábor programját ragasztgatja a faliújságra. Minden perc be van osztva, szemináriumok, előadások, reggelik, ebédek, vacsorák, túra, tábortűz és gála. A lepakolás után cikáznak az új nevek és arcok, sétálunk a környéken, gyönyörködünk a flórában és faunában, jobb dolgunk nincs. A létszám lassan összeáll, mindenki gazdagodik egy Ir(T)ás sapkával, és a mentorok is bemutatkoznak: Bíró-Balogh Tamás, a Kosztolányi-fanatikus irodalomtörténész, Csapody Kinga tanár, író, jelenleg táborszervező, Jenei László kritikus, szerkesztő, az Ir(T)ás ideje alatt hét bölcsészlány mentora, valamint Szabó Tibor Benjámin író, szerkesztő, néha „papucs orrán pamutbojt”.

Feladatokat kapunk, barátkozunk a szövegekkel, nézzük súlyra és oldalszámra, a feladat szövegalkotás három kulcsszóval (Nagyvillám VESSZŐ irtás VESSZŐ tábor) a határidő pedig a szombat esti gála, ahol a szakmai zsűri előtt mutathatjuk be a szövegeket. De van még idő!

Csengő helyett kutyaugatás és madárfütty jelzi, hogy idő van, BBT Kosztolányiról beszél, tanterem híján a szabad ég alatt. A faasztalon felállítva sorakozik az új kritikai kiadás, köztük a kilencszáztizenhat oldalas Édes Anna. Súlyos. A szűkre szabott másfél órában csak néhány dologra jut idő a hatalmas életműből, kitérünk a dedikációkra, könyvekről és gyűjtőkről beszélgetünk, és valahogy szóba kerül Fifi néni (Dr. Radnóti Miklósné), egy zanzásított körkép a Nyugatról, majd vissza Kosztolányihoz, ahonnan elhangzik néhány levélrészlet, és rájövünk a sorok mögött megbúvó lényegre, Ők is olyanok voltak, mint mi.

Vacsora, a viaszkosvászon terítőn meleg étel. Az éterben wifi.

Este Jenei Laci kérdezi Varró Danit színházi fordításairól, gyermekversekről, az esetleges konkurenciáról, példányszámokról, megosztja műhelytitkait, kérésre felolvas, és emlékezetből szavalja fiatalkori zsengéit, a Nyuszika eposz sorait. A beszélgetés után szabad a rablás, sorra születnek a szignók, a közös képek, amit az esti kötetlen és néhol mámoros beszélgetés tesz emlékezetessé. Összecsendülnek az üres üvegek, a csikkek az asztalra kerülnek, a táborozók pedig ágyba, alszik a vigyor is a szánkon már.

A kótyagos másnap kávéval teával és rengeteg vízzel indul, Dani Aranyos pólóban, de nem tud sokáig maradni, ránk meg a vár vár. Ebédig. Délután a határon túli magyar irodalom a téma, kánonképző szerzők kerülnek szóba: Grendel, Talamon Alfonz, Farnbauer Gábor. Az előadás azzal zárul, vannak megkerülhetetlen művek a szlovákiai magyar irodalomban. Olvasni, olvasni, olvasni!

Este Háy János nyűgözi le a teremben összegyűlteket. A beszélgetés pörög, a súlyos gondolatokat visszaverik a falak, sajnálom, hogy nincs nálam diktafon, minden mondatra figyelni kell, az alkotás pezsdítő filozófiájáról esik szó. A lelkesedés ad ritmust, folyik a sztorizgatás a színházas élményekről, mi meg egy emberként sodródunk Háy ars poeticájával. Estére senki nem fárad el, sokáig dübörög a metál.

Reggel harc a bogarakkal és a pállott szagú levegővel a szobában, hosszú sorban állás a fürdőszoba előtt, nem lesz ez így jó. Csíp a reggel, de a látvány kárpótol, a Börzsöny vonulataiban pihennek a felhők.

„Rettenetes üres, fehér papír”

Amire írni kell! Ahogy haladunk előre az éjszakák egyre csendesebbek, a közös munkán meg érződik a határidő nyomása. Csoportunk Jenei Lacival az élen Nagy Ildikó Noémi Eggyétörve című szövegének sarkalatos pontjain merengünk, pedzegetjük hogy mitől működik egy szöveg, mi a hitelesség kulcsa. Kemény dió. Gálára írt szöveg mennyisége egyelőre: egy sor.

BBT csapata hangosan felnevet, folyik a munka ott is. Kinga felolvas, alakulnak a szövegek, fejben összeáll az, ami később a papírra kerül, mert a hosszú asztalnál mindig ül valaki, és egy lap fölé görnyedve ír, javít. Tibor csapata elvonult a kíváncsi szemek elől, nagy titokban folyik a műhelymunka.

Annak ellenére, hogy a fáradtság a negyedik napon szinte már tapintható volt – a reggeli lapos pislogások, és gyorsan fogyó presszókávék – a tábor ideje alatt egyszer sem akadt olyan nap, vagy program, amit erőltetettnek éreztem volna. A repertoárba bekerül egy művészettörténeti előadás à la Géczi János, aki az érdeklődők előtt megnyitotta a reneszánsz képi ábrázolás mögöttes dimenzióit, olyan vaskos irodalomra hivatkozva, mint Erwin Panofsky ikonográfiája. Asszociációs játékot játszottunk, szagolgattuk a kiosztott növényeket, és próbáltuk beazonosítani őket. A képen mindennek informatív jellege van, kapcsolódik valami máshoz ugyanúgy, ahogyan az irodalom is.

Az Üveghegyen innen és túl, Aaron Blumm mutatja be a Biciklizéseink Török Zolival című kötetét, a táborozók nagy örömére néhány verset meg is oszt velünk. Like!

Már egy hete csak a Grecsóra gondolunk, várjuk az estét. Ő még vacsora előtt érkezik, nincs sok ideje szusszanni, sok a kérdés, a megvitatandó téma. BBT kérdez, gördülékenyen megy a beszélgetés, Grecsó mesél Szegvárról, a Pletykaanyu első kiadása keltette botrányról és a szálkáról, amit csak nemrég sikerült kihúzni, de a seb még sokáig gyógyulni fog. A napot gitárszó búcsúztatja, mindenki énekel, de az én egyik fülem már a párnába temetkezik, és lassan összemosódnak a hangok.

A következő nap a szemináriumi munka jegyében zajlik, szövegtestünkhöz újabb részeket párosítunk, megy az ötletelés, alakulunk. Délután Jenei Laci a folyóiratokat mutatja be, és azt a fontos kérdést feszegeti, vajon van-e jövője a nyomtatott sajtónak, a probléma pro kontra érvek alapján kerül közelebb hozzánk. Este több vendég is csatlakozik a táborozókhoz, Garaczi László és felesége, Nagy Ildikó Noémi, valamint Balázs Imre József. Garaczi egy lemur három kötetnyire duzzadt vallomásait mutatja be, Nini pedig a nyelvi identitás működésbe lépéséről beszél, és a kétnyelvűség néha áldott, néha áldatlan állapotába avat be.

A pénteki napot Balázs Imre József kezdi, előadás az erdélyi magyar irodalomról különböző folyóiratokon keresztül. Keresi a kapcsolatot a közönséggel, egy nagy rakás Korunk folyóiratot helyez az asztalra, vigyünk, amennyit csak szeretnénk. Zárásként felolvas a könyvéből, a gyermekversek múzsái, társszerzői két kislánya.

Este Cserna-Szabó András és Karafiáth Orsi a vendégünk, a beszélgetés a göncölszekér alatt zajlik, a hang rosszul terjed a hátsó sorokba, nehéz figyelni. A Sárkányfűről nem tudunk meg többet, talán csak annyit, hogy nem volt nemzedékképző szerepe, nem egy Nyugat szintű lap, Cserna-Szabó előbb csak hárít mindent, majd feldobja a labdát, hogy ilyen alapon a táborlakókról is beszélhetnek úgy, mint az első Ir(T)ás nemzedék tagjairól. Ki tudja? Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy a változás, akárhogy is nevezzük (Sárkányfű, Ir(T)ás) attól még valami egészen újat hoz. Karafiáth Orsi hosszasan mesél készülő kötetéről és az anya-ciklus egy darabját osztja meg velünk, amit feszült csend kísér.

A gép forog, az alkotó pihen

A gála napján SzTB egy izgalmas és informatív prezentációt tart a különböző elektronikus sajtókról, webcímeket mutogat, hova érdemes szöveget küldenie egy pályakezdőnek, mire kell vigyázni. Előkerülnek a tollak és a papírok, mindenki jegyzetel.

A tábor visszavonul, megkezdődtek az utolsó simítások a kész (rosszabb esetben félkész) szövegeken, a zsűri is lassan befut, elsőnek a Fiatal Írok Szövetségének négyfős delegációja, majd Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke, valamint Kéri Piroska és Bárdos Deák Ági. Mindenki olvas, van aki a lámpalázzal küzd, mások magabiztosan bele sem pillantanak a szövegbe. A sorrend kisorsolása után BBT csapata kezd, erős nyitás nemi aktussal, kasztrációval, erőszakkal, a kalocsai női börtön miliőjével kooperálnak, több regisztert megszólaltatva, egy képzeletbeli alak (HHZ) köré fonják a szálakat.

Minden szentnek maga felé hajlik a keze alapon csak annyit fűznék Jenei Laci csoportjának munkájához, hogy hú, de jók voltunk!

SzTB csapatát besorolni egy konkrét műfajba igen problematikus lenne, a mese mellett született még egy héroszokról szóló eposz, egy asszociációs vers, az ő erősségük nem a csapatmunkában, hanem sokkal inkább az egyéni szövegalkotásban nyilvánul meg.

Kinga mentoráltjai több szöveggel is készültek, hallhattunk Varró Dani parafrázisokat, ügyes limerickeket, pohárverseket, darázséneket. Vájtfülű csemege.

Az igyekezetet és a jó szövegeket jutalmazták is a tábortűznél, a hosszú értékelés után mindenki átvehetett minimum egy, maximum négy könyvet, egy Pim-es vászontáskát. Vége az izgalomnak, csillapodnak a kedélyek, sokan visszavonulnak csomagolni a másnapi útra. Későn van a takarodó, a tábortűz sem lobog, csak gyengén izzik a parázs, aludj el szépen kis Balázs.

Jövőre veled ugyanitt

Ígéretekkel búcsúzunk egymástól - "tartjuk a kapcsolatot", "átküldjük a táborban készült fényképeket", és "nem szakad meg a barátság". Mentorainktól lendületet kaptunk, és egy mail címet, amire mindig mehetnek a szövegek, minél több annál jobb alapon. Az Ir(T)ás pedig egy út lehetőségét kínálta fel, a kapuk kinyíltak, és az már csak rajtunk áll, melyiken lépünk be.

Fotók: Csapody Kinga és Szabó Tibor Benjámin