A korai Tudósok avantgárdos, funkys, jazzes, punkos totál kárját nem lehet elképzelni, nem is érdemes, mert bármit is mondtak előzetesen róla, bármennyire is anyázzák, kevés ahhoz képest, amit hallani lehet ezen a lemezen. Utána több hetes rehabilitációs kúrára kell menekülni Kongóba vagy Svájcba. Esetleg Zobnaticára az Atom bár nevű kocsmába, ahol éjfél után két deci relaxációs lógecit szolgálnak fel a kamionsofőröknek.



Főleg a horrorisztikus groteszk, Ne fűrészeld a lábamat című népdalocska kegyes hangjai váltanak ki ilyen hatást. Vágyat ébresztenek arra, hogy kikapcsoljuk a ház áramellátását.

Hasonlóan érezte magát az egyik barátom, aki egy időben teázni járt hozzám, szinte minden héten, ugyanazon a napon látogatott meg, ugyanabban az órában. Egyszer felraktam neki a Tudósok CD-jét. A pedáns, nyugalmat szerető barátom megváltozott a Ne fűrészeld a lábamat hallatán: kiguvadt a szeme, leesett az álla, remegett a teáscsésze a kezében, s ami a legfurább: merevedése lett. Azóta sem látogatott meg többé.

Ekkor tisztázódott bennem, hogy a Tudósok zenéje, akárha egy archaikus torzó istenség szférás sikolya lenne. De nem Apollóé, miként azt Rilke szerette volna, hanem egy ősdisznóé. A Ne aggyad az agyad! elejétől végig az archaikus disznó visítását idézi meg. Azt a pillanatot, mielőtt még az Úr, féltékenyen a disznó okosságára, mert bizony okos állat a disznó, szóval, mielőtt még az Úr diszkóba űzte volna a démonokat.

S ami még fontos ezzel a disznóval kapcsolatban: jellegzetesen középzárt e-vel visít. Főleg a Szorít a cipő című internacionáléban, mely örök bölcsességet fogalmaz és oszt meg a hallgatósággal: ha szorít a cipő, az nem jó, ha nem szorít a cipő, az végtelenül jó. Éppen ennek figyelembe vételére int a minimalista trash-metál ballada, a címadó Ne aggyad az agyad!, mely cintányérra, hordóra, s torzított húrokra íródott.

A Tudósok ekkor alapvetően Bada Dadából és drMáriásból állt, Kovács Benedek gitárjátékával és Walter Hollinetz tenor saxofonjával kiegészülve. S miként azt nem is rejtik véka alá, „pénzt, pinát, pálinkát” kavarcsoltak össze a lehengerlő lemezükhöz. Ráadásul még egy sláger is fölfért a korongra: a legendás Apa kocsit hajt című nóta.

Hatása az irodalomban is mérhető: érdemes elolvasni Aaron Blumm 2006-os Csáth kocsit hajt című rövidprózás kötetét hozzá. Nincs is olyan Tudósok koncert, hogy valaki szétkábelezett aggyal ne követelje ezt a nemzeti himnuszt, pedig a lemez már a címével figyelmezteti: óvja az agyát, s csak utána csipkedje széjjel.


Költészet, tudomány, ősdisznó-kacaj ’93-ból. Ekkor már nem létezett többé Jugoszlávia, ahonnan ez a mozarti wunderzenekar származott.

Fontos kiemelni, hogy a Tudósok összművészeti napalmjához hozzátartozik még a képzőművészet is, amiből a jelenlegi CD hoz pár anyagot: a borítón drMáriás Puh’arc, a tálcán pedig Bada Dada A Bokszoló című képe látható, a szövegkönyvben további alkotásokat láthatunk a párostól, illetve rövid leírást a lemez és a zenekar történetéről.

Hogy miért éppen az van a borítón, s a tálcán? A Puh’arc filológiai pontossággal megmutatja és bebizonyítja, miként mosható ki az emberi agy. A Bokszoló pedig gyerekrajzos egyszerűséggel radikálisan jelzi, hogy érdemes visszaütni, mielőtt még kiöklöznék a szorzótáblát a fejünkből.

Az album először kazettában öltött testet a Bahia kiadónál. A reinkarnáció Bárdos Deák Ágnes és Keleti Tamás által szerkesztett Underground sorozatban jelent meg az 1G Recordsnál, 2009-ben.

Azt állítja a krónika, hogy a Tudósok idén lett 25 éves, ennek örömére megvásárolható egy interjúkönyv drMáriással Nem élhetek Milošević nélkül címmel, illetve itt a zenekar új albuma is (Bocs, megölhetlek?).

Mielőtt azonban még belekezdenénk az újdonságok kóstolgatásába, hallgassunk bele a zenekar kezdeteibe. Az élmény garantáltan olyan lesz, mintha motorfűrésszel próbálnánk nyiratkozni. És sikerrel fogunk járni.

Aztán új frizurával már gyakorlott tudósokként forgathatjuk a zenekar korábbiakhoz képest könnyedebb, ám továbbra is üde és elevenbe markoló műalkotásait.