bezár
 

film

2011. 09. 14.
Öld meg Winterst! - dögös brit versenyfilm a Jameson CineFesten
Daniel Barber: Harry Brown
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Öld meg Winterst! - dögös brit versenyfilm a Jameson CineFesten Csaknem 40 évvel a kultikussá vált Get Carter után Michael Caine újfent visszazökkent a Britföldön játszódó gengszterfilmek terepére, aztán annak rendje és módja szerint újra is definiálta kicsit az akkori „lazaság császára”-imázst. Az idén kétéves Harry Brown a 8. Jameson CineFest versenyprogramjában szerepel.
Daniel Barber 2009-ben bemutatott elsőfilmjében a címbéli, egykor tengerészgyalogosként szolgált, ám napjainkra megkeseredetté, magányossá vált idős férfi napjaiba pillanthatunk bele. Brown számára az aktivitás a helyi ivóban történő sörözésben és a nyugalmas sakkozásban merül ki, az élethez pusztán egyetlen ember, a szintén hajlott korú Leonard Atwell (a Harry Potter-filmek gondnokaként ismert David Bradley) köti. Főhősünk nemrég vesztette el feleségét: ebben közrejátszott, hogy a lakóövezetüket rettegésben tartó huligánok miatt kerülőutat kellett tennie, és amikor a kórházba ért a nejéhez, már túl késő volt. Harry rezignált mélabúval tengődik, még akkor sem jön ki igazán a béketűrésből, amikor jóbarátja bajonettet szorongatva, tehetetlenül dühöng a fiatalok randalírozása és fenyegetései miatt, de amikor Leonard másnap gyilkosság áldozata lesz, és a rendőrség nem tehet semmit, az öreg veterán kénytelen lesz fegyvert ragadni.



Látszólag hihetetlenül sablonos, B-kategóriás revansfilmbe illő dramaturgia vázolódik fel, de szerencsére foltokban sem mutatkozik meg, hogy Barber járatlan volna a történet komolyra, drámaira hangolásában, attól pedig végképp nem kell tartani, hogy az idén 78 éves Caine pocsékul, röhejesen festene a szerepben. Annál is inkább alaptalanok ezek a félelmek, mert az újonc rendező kreatívan csavar egy nagyot a vezető színészére rakódott nehézfiú-szerepkörön. „Ezt ne kérdezd tőlem, Len!” – mondja valamikor a film elején Harry, utalva a zabolátlan külvilágra, és ezzel a kérdéssel az alkotók világosan tudatják, hogy deheroizálásról, egyfajta hattyúdalról van szó.

A Harry Brown címszereplője ugyanis évtizedekkel ezelőtt gyakran megfordult a csatatéren, de mára egyszerűen távol áll tőle mindenféle erőszak, teljesen kizárta napjaiból a szörnyűségeket. Ez a cselekménymotívum távolról mintha a 40 évvel ezelőtt készült Mike Hodges-gengszternoir/Ted Lewis-regényadaptáció, az Öld meg Cartert! hősére és az őt játszó aktorra, illetve Harry Brown figurájára és az őt szintén eljátszó, a 2000-es évekre megvénült színész életkorára reflektálna, vagyis gyakorlatilag felmerül a kérdés, mi lenne, ha Jack Carter ma is Angliában mozogna, túl a hetedik ikszen. A direktor ebben a rangban számol le a régi hérosz-képpel, filmjének vitathatatlan erénye pedig többek között az, hogy sikerül hitelesen ábrázolni: az időskorú harcosnak egyszerűen nincs más választása, fel kell vennie a kesztyűt, hiába betegeskedik, hiába lehetnének az opponensei az ő unokái, és hiába teherbíróbbak nála. Olyasmit kell tennie, ami már nem is létezik számára, újra idomulni kénytelen ahhoz az életmódhoz, amit ő határozottan ellenez. Ilyen értelemben a rendező műfajilag egy thriller premisszáját mutatja fel (a tetőpont otthonául szolgáló csehó-jelenet bőven kiszolgálja a suspense szerelemeseit), azaz ettől a ponttól az válik hangsúlyossá, vajon Brown képes-e lerongyolódott öregúrból tettrekész, erős puskássá lényegülni, és megállítani a vadállatias ifjoncokat, képes lesz-e cselekvő hőssé alakulni.



Az ügyesen vezényelt főhősábrázoláson kívül a Harry Brown másik legnagyobb pozitívuma, hogy kifogástalanul belesimul a fiatalkori bűnözéssel (angolul: juvenile deliquency) foglalkozó angol filmek sorába, jószerivel társadalomkritikaként is tud érvényesülni. Hozhatunk példát a szerzői darabok közül is A hosszútávfutó magányosságától a Mechanikus narancson át az alig 20 éves Tim Roth főszereplésével készült Alan Clarke-tévédrámáig, a Made in Britainig, sőt a Shane Meadows nevével fémjelzett Ez itt Angliáig, jelen kritikánk tárgya sokkal inkább a problémát zsánerfilm-köntösben artikuláló mozikhoz áll közelebb, úgymint az Eden Lake című horror vagy a friss, Attack the Block (Idegen arcok, szintén a 8. Jameson CineFest versenyfilmje) című dél-londoni gettógyerekeket szerepeltető inváziós sci-fi vígjáték. (Az avatottabbaknak a Skins című televíziós széria is beugorhat.)

Természetesen a Harry Brown műfajilag thriller, mégis félreismerhetetlenül elénk tárul a gondolatkör, amikor a karcos beállításokon rögzített beavatási rituálé, a motorfutammal egybekötött anyagyilkosság láthatók vagy éppen a főszereplő kétségbeesett zokogását megörökítő képsorok peregnek. Barber zsenijét dicséri az is, hogy bár a film ezen vetülete abszolút releváns, a forgatag közepébe egy majdnem 80 éves hőst helyez, és sosem hagyja, hogy az öreg Brownról elterelődjön a figyelem. (Ez a perspektíva még a Sztanyiszlov Govoruhin rendezésében készült, kevéssé ismert Vorosilov mesterlövésze című orosz munkát is felidézheti.)  


Caine ugyanis minden percben teljesen hiteles, legyen szó arról a pillanatról, amikor ráeszmél, hogy szeretett asszonya nincs többé az élők sorában, kerüljön említésre az, amikor halálos nyugalommal meséli el legdermesztőbb háborús élményét a haslövésbe lassan belehaló, vadkendert termesztő rosszembernek, vagy terelődjön akár a téma a folyómenti üldözésre, ami az idős katonát sem kíméli, bizonyítván, hogy az alkotók mindvégig realistán szemlélik őt, nem engednek a túlzásoknak. A brit színészlegenda mellett a nyomozónőt alakító Emily Mortimer (Match Point, Viharsziget) és a csapost megformáló Liam Cunningham (Lidércfény, Éhség) is helytállnak, viszont, akik még náluk is erősebb performanszt tesznek le az asztalra, azok a Noel Winterst játszó és a szárnyai alatt romboló fiatalok. Közülük is kitűnik Ben Drew, a Plan B művésznéven is futó színész-rapper. A Winters-sarjat folytonos trágárkodásai, amoralitása, provincializmusa, határokat nem ismerő brutalitása egyszerre emelik autentikus bandavezérré, ugyanakkor a színész pontos alakítása révén a néző az ujjait ropogtatva várja, mikor ereszt belé golyót Harry Brown, de ugyanez a „bajtársait” életre keltő színészekről is elmondható (Szóba ejthető a már említett Skins-széria Cookját alakító Jack O’Connell, aki itt Marty néven ér csúfos véget). Ha pedig már szóba kerültek a fiatalok, fontos leírni, hogy Barber hibátlanul verbuválta mindegyiküket, jól láthatóan egyenesen a legsötétebb zugokból – ezzel mintha a brit újhullám dühös fiai kapnának jóval elfajzottabb tulajdonságokat.


A Harry Brown összes kockájáról csak úgy árad a vadság, legalább annyira, mint a főszereplő melankóliája, Barber okos vigilante-filmje pedig ugyanolyan csemege a mögöttes tartalomra szomjazó közönségnek, mint a műfajok tradícióit előszeretettel habzsoló rétegnek.

Harry Brown
Színes, feliratos, brit thriller, 2009, 103 perc
18 éven aluliak számára nem ajánlott!
Rendezte: Daniel Barber
Írta: Gary Young
Zene: Martin Phipps, Ruth Barrett, Pete Tong, Paul Rogers
Operatőr: Martin Ruhe
Vágó: Joe Walker
Szereplők: Michael Caine (Harry), Emily Mortimer (Frampton), Ben Drew (Noel), Liam Cunningha
m (Sid), Charlie Creed Miles (Hicock)

A Harry Brown hazai premierje a 8. Jameson CineFest hivatalos versenyprogramjában lesz:
Szeptember 22., csütörtök, 22:00 – Premier, Uránia terem

A Vertigo Média forgalmazásában kerül a film a hazai mozikba 2011. október 6-án.

www.cinefest.hu


Kapcsolódó cikkek


nyomtat

Szerzők

-- Szabó Ádám --


További írások a rovatból

Cantu Mari Go című könyvének bemutatója
Tiszeker Dániel & Lévai Balázs: Nyugati nyaralás
Grosan Cristina: Hétköznapi kudarcok

Más művészeti ágakról

Sándor L. István: A Katona és kora. Az indulás irányai
Jakob Bro/Joe Lovano: Once Around The Room – A tribute to Paul Motian
Beszélgetés Hermann Zoltánnal, a KRE gyermek-és ifjúsági irodalom szak vezető oktatójával
Erdélyi költők zenés irodalmi estje a Kis Présházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés