A három ciklusból álló kötet versei néhány fiktív vagy valódi emlékből építkeznek, főként feltehetően egy átélt megrázó szakításból, egy rokon halálából, valamint egy gyermekkori testi-lelki betegségből. A kötetkompozíció is a címmel való játék: túlmutat a mesterséges pótlóeszközök testi vonatkozásain, és a lélek csonkaságára is hangsúlyt helyez. A már említett nyers, morbid képek is egy károsodott, deformálódott lelkivilágot jelenítenek meg. Ugyanakkor ezek a képek olyan igaziak, mint az emberi test, amiről sokszor szó van. Bár a valóságos képek a kötet fő jellemzői, ezeket némi absztrakcióval szükséges ellensúlyozni. Olyan pusztán képzeletbeli képekkel, mint a négy birsalmagerezdre hullott árnyék (Szünet), vagy a „kétféle kékben oldódik a test” (A kiszorított víz súlya).

Mindegyik ciklus bevezetője egy Wikipédia-meghatározás, ami a szerzőnő életkorát (26) tekintve nem szokatlan, hiszen ő is annak a generációnak a tagja, amelynek természetes közege a számítógép és az internet. Az első ciklus verseiben is meghatározó kellék a mobiltelefon (Fénykép egy mobilon), a cédé (Bad Disc), de rögtön ez utóbbi vers mellett áll a Kazetta című alkotás, a hagyományos filmes technikára emlékezvén. Ezen kívül a Nyomkövető című nyitó költeményben a címben megjelölt eszköz metaforaként működik.

Az első ciklus egyértelműen egy szakítás élményét dolgozza fel, az utána következő önkeresés, újraértékelés időszakát. A Ködfelszakadás címet viselő szakasz bevezető idézete ennek fényében nemcsak az olvasót segíti a megértésben, hanem a ciklus metaforikus leírásává is válik. Ez a rész leginkább ráhangolja az olvasót Ughy Szabina stílusára, a hagyománykövető formák és szerkezetek, valamint a domináns képek használatára.

A következő ciklusban (Bomlási sorok) megnő a versek terjedelme, komolyabbá válik a hangvétel. Itt régebbre tekint vissza a versek alanya, főleg a gyermekkorára vagy annál is régebbre, olyan időkre, amikre olyan módon emlékezik, ahogyan a nyitóversben áll: „bár még nem olvastam sehol, / lassan emlékezni kezdtem rá.” Az Öreg tükör című alkotás egy egész életutat tükröz vissza, a Csehszlovákia című versben pedig csupán egy porcelán őrzi a múlt hagyatékát. Ebben a szakaszban kezdenek kiszabadulni a nyers leírások, a valóságos, ugyanakkor durva képek, például olyanok, mint „csöpögő bőre kampóra húzva, / füstölgő húsa a havon” (Péntek). Szintén ebben a versben felmerül a vallásos és világi szemléletmód vívódása egy súlyos beteg haldokló esetén: „Elalvás előtt imádkoztam, halj meg, / legyen könnyű az érkezés, / de van, hogy Istenhez ésszel, / szavakkal szólni / nem lehet.” A továbbiakban más költeményekben is felfedezhető ez a kettősség, például az Elalvás előtt, valamint az Isten nevei című művekben.

Végül elérkezünk a kötet címadó ciklusához, a Külső protézishez. Már a megszokottá vált Wikipédia-bevezető is felkelti a figyelmet a nem verseskötetbe illő, tényszerű idézettel. A Távoli részletek 1. egy mozzanatból kibomló gondolat terméke – hasonlóan a Bomlási sorokban az Ahol vagyok és az Egy másik erdő című versek tematikájához – itt azonban nem egy idézeten mereng el a vers alanya, hanem egy olyan természetes dolog etikai hátterén, mint a tojásfeltörés. E felütés után megkezdődik egy olyan verssorozat, amelyet a kötet záróverse felől értelmezve érthetünk meg leginkább. A Távoli részletek 2. című én-elbeszélése a lírai alany gyermekkori daganatáról szól. Ez a történet folytatódik a Harmadik személyben című versben. A repedt tükör motívuma és a harmadik személyű elbeszélő hangsúlyozása a betegség feldolgozásának egy állapotát jelenítheti meg. A Fürdetés című műben több elem is utal a betegségre, valamint hogy a vers elbeszélője „nem bírta tovább és megkérdezte, / haltak-e már meg itt gyerekek”, világosabbá teszi már első olvasásra is, hogy ez a költemény az előzőek folytatása. Az ezután következő Angyal utca értelmezéskörét is kitágítja, amennyiben ezeket a verseket egy történetnek tulajdonítjuk. Az említett műben ugyanis a szemlélő háttérbe szorul a szemlélt tárgyhoz képest, így keveset tudunk meg róla, ha önmagában áll a vers előttünk. Az Altatás filozofikus hangvétele után az Ólomköpeny című versben ismét utalás történik a versek összefüggő jellegére. A bőr titkai és A sebek után című művek különösen szoros kapcsolatban vannak, párbeszédben állnak egymással. Végül a Pára című záróvers az, ami összefoglalja a Külső protézis ciklusban, valamint az azonos című kötetben található folyamatokat: a testi-lelki betegség elleni küzdést, a megértést, valamint a belenyugvást. Miközben azt olvassuk: „a test nem felejt”, a kötet már rávezetett minket arra, hogy akiben megszületett ez a gondolat, annál a lélek is emlékezik mindenre.

Nem hiányozhatnak a kötetből a művészeti allúziók, olyan elődök nyomai fedezhetők fel a versekben, mint Kollár Árpád, Balla D. Károly, Kemény István vagy Győrffy Ákos. A képiség nemcsak eszközként, hanem tartalomként is megjelenik a kötetben, az Átmeneti megoldás című versben egy Dalí-kép fomájában, a már említett Kazetta című alkotásban az amatőr filmes mozgóképeként, valamint az Öreg tükör című mű is toposzként ott áll ezen művek sorában.

A kötet darabjai több ponton is kapcsolódnak egymáshoz. Ez egyfelől dicsérendő, hiszen a kötetkompozíciót erősíti, másfelől azonban rávilágít, hogy vannak olyan versek, amelyek kiszakítva környezetükből veszítenének hatásukból. Bizonyos költemények azonban biztosan megállnak önmagukban is. A Nyomkövető, a Bad Disc, a Csehszlovákia, az Öreg tükör, a Harmadik személyben és a Pára című versek kiemelkedően jók a kötetben, ami tartalmukban is megjelenő harmónia, rend megfelelő mennyiségű és megfelelő ponton történő megtörésének köszönhető. A borító képén is látható víz a kötet darabjaiban is sokszor felbukkan, de még nem érezni jelentőségének okát Ughy Szabina költészetében.