bezár
 

art&design

2011. 12. 05.
Képzőművészeti koncepciók = építészeti utópiák
Yona Friedman: Architecture without building (A nemépítés gyakorlata)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Képzőművészeti koncepciók = építészeti utópiák Van olyan kiállítás, ahol adott szemszögből nézve minden munka csak terv, más szemszögből viszont képként kezelt dokumentum. A budapesti születésű Yona Friedman (1923) olyan párizsi építész, akinek tervei egy kiállítótérben látszólag csak képzőművészeti alkotások.
 A „mobil társadalom” számára egyelőre csak művészi szinten értékelhető terveket hoz létre. Nem alkuszik, így nem érvényesül, nem enged, így neki sem engednek saját szakmájában. Megvalósítatlanul megvalósítható munkái tér helyett papírt hódítanak és talaj helyett gondolati síkon nyernek értelmet. A kortárs művészet felkarolja, majd új megvilágításba helyezi azokat – az egyébként számunkra is tovább gondolható – rajzokat, melyek lényege pont az, hogy a fogyasztó (ez esetben a néző) a saját igényeihez alakíthassa őket. Az igazi önzetlenség, önmagunk feladása. Yona Friedman elnyomja magában saját konkrét ötleteit és tervek helyett inkább csak szándékai vannak, mely olyan rugalmasságot ad munkásságának, hogy a változó közösségek érdekeit szolgálhassa. A művészet ezzel szemben sokak szerint önmegvalósítás, önkifejezés. Most mégis, a Ludwigban művészi szinten történik az építész önmegtagadó munkáinak értelmezése.
Yona Friedman: Potsdamer Platz, 2003 Kollázs, 10,5 x 14,7 cm ©Yona Friedman. A művész és a kamel mennour, Paris jóvoltából
Nehéz eldönteni, hogy mivel foglakozik Friedman, könnyebb inkább azt meghatározni, hogy mivel nem. Nem épít, nem tervez, csak ötleteket hagy, rajzokat arról, amire a világnak (szerinte) szüksége van. Mi Friedman? Mi Friedman, és miért a Ludwigban? Mit ér a terv kivitelezés nélkül, és mit ér a tervező kivitelezett tervei nélkül? – Végig ezen gondolkoztam, miközben nehezen elképzelhető elképzeléseit szemléltem a falakon, keretekben. Elveivel olyan utat követ, mely munkáinak gyakorlati értékét minimálisra csökkenti. Világunk pozitív hozzáállásának reményén függ összes tervének realitása. Tény ugyanakkor, hogy minden elképzelése tér- és környezetkímélő, szabadságot adva és új lehetőségeket foglalva magában.

Friedman olyan általános nehézséget akar leküzdeni, amit a változások hoznak, és a változást kívánó helyzetek. A világ folytonosan felülíródik; az igények és a szükségletek időről-időre új értelmet kapnak. Nehéz lépést tartani, alkalmazkodni az új dolgokhoz és eközben megtartani, értelmet adni a réginek. Az apróbb használati tárgyak könnyen cserélhetők, formálhatók, hordozhatók, de Friedman olyan nagy tömegek cserélhetőségét, formálhatóságát, hordozhatóságát szerette volna gyakorlatiassá tenni, mint például a lakóépületeké vagy a hidaké, melyek mindeddig időtálló és állandó térelemekként voltak jelen életünkben.
Yona Friedman: Ville spatiale, 1959-1960 Rajz, tinta és akvarell papíron Fotó: François Lauginie Collection FRAC Centre, Orléans
Rengeteg romos, elhagyott, kihasználatlan épület mutatja, hogy Friedman az elképzeléseivel nem fiktív problémát akar megoldani. Térkímélő projektjei a nem beépíthető talajokra vagy a már beépített területekre lettek kigondolva. Sajátos koncepciója, hogy mindenki saját hipotézist építhet fel az övére. Az egyébként kivitelezhető „űr városai” nem teljesen elfogadhatóak a szakma szemében (néhány Friedman-féle „korszakalkotót” kivéve), így tervei elméleti síkon megrekednek, és megmaradnak egy szűk csoport utópiájának. Könnyű skiccei és szabad kézzel felrajzolt teljes várostervei olyan hatást keltenek bennem, mintha készítőjük mindezen elutasításoknak is elejét venné azzal, hogy időt és energiát takarít meg a tervezéssel.

Van olyan hely, ahol egy Yona Friedmanhoz hasonló tervező egyszerű, de nem mindennapi elképzelései már megvalósultak. Brasília (azaz Brazíliaváros) egy olyan egyedülálló, fiatal főváros, melynek tervezője egyetlen személy, és minden 50 éven felüli lakos, akit meglátunk, biztos, hogy nem ott született. Brazíliában 1956-ban építészeket, mérnököket és várostervezőket kértek fel arra, hogy készítsék el az új főváros tervrajzát. A pályázat győztese végül bizonyos Lucio Costa várostervező lett. Costa pályázata csupán néhány tervrajzból és egy kevés oldalból állt, de a kis boríték egy egész várost tartalmazott. Magyarázatul hozzáfűzte, hogy „ha nem megfelelő a terv, akkor könnyen meglehet majd semmisíteni, és én sem vesztegettem a magam, vagy mások idejét.” A bírálóbizottság azonban „világosnak, lényegre törőnek, valamint alapjában véve egyszerűnek” ítélte Costa tervét, hiszen a város úthálózata egy egyszerű repülőgép alakját adta ki. Brasília az első és egyetlen olyan XX. századi város a világon, amelyet az UNESCO felvett a Világörökség Jegyzékbe és ennek egyik oka az, hogy egyetlen olyan várostervet sem valósítottak még meg annyira hűen, mint Costa tervét. A város azt is elmondhatja magáról, hogy egy lakosra több zöldterület jut, mint a világ bármely más fővárosában. Mindezeket olvasva talán minden ember hirtelen kedvet kap ahhoz, hogy a Yona Friedmanhez és a Costához hasonló tervezők gondolkodását kövesse vagy támogassa.
Yona Friedman: Ville spatiale, 1959-1960 Rajz, tinta és akvarell papíron Fotó: Francois Lauginie Collection FRAC Centre, Orléans
De mindig létezik olyan ellenérv, mely a legvonzóbb ötleteket is kevésbé használhatónak láttatja, és nem mindig ok nélkül. Visszatérve Brasíliához, az országban lévők többsége nem engedhette meg magának, hogy kibérelje azokat a drága lakásokat, amelyeket az új fővárosban felépítettek. A megtervezett város számos lakásában nem laknak, viszont több millióan telepedtek le a tervek nélkül kiépült, úgynevezett bolygóvárosokban. Bár a városterv egyenlőségre törekedett, de a kereseti különbségek a lakosságot teljesen különálló városokra osztották. A lakosság előre nem látott, robbanásszerű növekedése, illetve a rétegek közötti korlátok előmozdították a bűnözést és más társadalmi-gazdasági gondokat, amelyek minden városban megvannak.

Mindezek a példák rámutatnak arra, hogy a jól elrendezett utcák és az újítást tükröző építészet nyilvánvalóan nem elég ahhoz, hogy megváltoztassa az emberek életmódját és viselkedését.

Yona Friedman olyan építész, akinek tervei egy kiállítótérben látszólag csak képzőművészeti alkotások. És ez talán így is marad. Mert bármennyire is ragaszkodunk az a vélt vagy valós „legjobb megoldás”-hoz, nem mindig érvényesíthető gyakorlatban az elmélet.

<iframe width="420" height="243" src="http://www.youtube.com/embed/LUT7NMygAFE" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>

Yona Friedman üzenete a kiállítás kapcsán


Yona FriedmanArchitecture without building (A nemépítés gyakorlata) című kiállítása 2012. február 5-ig tekinthető meg Budapesten, a Ludwig Múzeumban.

nyomtat

Szerzők

-- Erdős Mária Éva --


További írások a rovatból

art&design

Recenzió Neogrády-Kiss Barnabás Solitude című fotókönyvéről
art&design

Beszámoló a Derkósok bemutatkozó tárlatának sajtóbejárásáról a Műcsarnokban

Más művészeti ágakról

Szlovák est a Tiszatáj szerkesztőségében
Vaktérkép
Péterfy Gergely – Nagy Ervin: Robotmese. Lampion Könyvek, 2022
Fazakas Péter: A játszma


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés