bezár
 

art&design

2011. 12. 28.
Dermesztően gyermeteg kiállítás a bécsi Kunsthistorisches Museumban
Wintermärchen – von Bruegel bis Beuys (Téli rege Bruegeltől Joseph Beuysig)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dermesztően gyermeteg kiállítás a bécsi Kunsthistorisches Museumban A speciálisan adventre időzített tárlat a tél tematizálására épül. Wintermärchen – von Bruegel bis Beuys – tiszta sor, hangzatos kis alliteráció, gondolhatták a Kunsthistorisches Museum (KHM) marketingesei, és hogy ha már a bejárat előtt nagyban zajlik a karácsonyi vásár (a Christkindlmarkt néven futó vizuális-olfaktorikus-gasztronómiai giccsparádé), akkor ők is meglepik a közönséget egy szezonális esztétikai attrakcióval.
Mielőtt belépnénk a termekbe, egy „mindent bele” alapon összemontírozott, hatalmas képes-szöveges panel fogad, azon egy gimnazista töritankönyvekre emlékeztető időegyenes: a kezdet kezdetén idősebb Pieter Bruegel-, a legvégén pedig egy Anselm Kiefer-festmény 2011-es dátummal. A kiállított anyag szervező eleme a hó, a fagy, a téli táj és a téli fíling minden formában, halmazállapotban, olvadási, ragyogási és tükröződési stádiumban. A felhozatal pedig rendkívül tarka és vegyes, így aztán igazán mindenki találhat valami kedvére valót: megcsodálható Windischgrätz herceg aranyozott téli szánja, de ugyanúgy örülhetnek a falikárpit-rajongók is, és a porcelán-mütyürök szerelmesei sem fognak csalódni. Van tehát minden, kisplasztika, festett kalendárium és középkori óráskönyv, ragyogó, leheletfinoman megfestett miniatúrákkal, éppen egy téli hónapnál fellapozva, továbbá kisebb-nagyobb bronzszobrok és egy szentimentális, halott-haldokló bóbitás madárkákat ábrázoló kompozíció is.
A Windischgraetz hercegi család szánkója (Phaeton-szánkó) © Wien, Kunsthistorisches Museum
Amúgy egészen elegánsan meg van oldva, ahogy a tárlat az állandó gyűjtemény termeibe illeszkedik: igy aztán több „otthoni darab”, jórészt olyan sztárobjektum, mint például id. Pieter Bruegel Vadászok a hóban című műve is, megszokott helyükön maradhatott. Sőt itt látható a Téli táj korcsolyázókkal és madárcsapdával című mérföldkő jelentőségű(nek beállított) kép is – amelyet a nagy elsők, a legek kategóriájában is emlegethetünk, hiszen a téli táj ezen a képen bukkan fel először (majdnem) teljesen autonóm, önmagának való módon, mindenféle vallási vagy aktuálpolitikai tematika nélkül. A jól ismert Bruegelek egyébként önmagukban is egy nagyszerű csoportot alkotnak. Minden szeletükre jut egy-két beszédes és szellemes epizód, vizuális csavar, poén és anekdota, öröm nézni, ahogy a sok filigrán kis figura belakja a precízen megfestett fagyos flamand tájakat.
Id. Pieter Bruegel: Vadászok a hóban, 1565 © Wien, Kunsthistorisches Museum
A mindent átjáró tél pedig hol mint allegória, hol mint hangulatos zsánerkép jelenik meg, esetleg egy vidám paraszt-mulatság, bővérű lakomaábrázolás kereteként, vagy éppen a böjt és az elmúlás szimbólumaként. De nem maradhat el egy-két mitologikus megközelítés sem: Pieter Paul Rubens festményén például a felgerjedt Boreast láthatjuk, a csípős északi szél megtestesítőjét, amint éppen magához ragadja Oreithyiát, vágyai asszonyát, a fodrozódó testű sápatag nimfát.

Közben, a sokféle ingerhatással küszködve, már arra is gyanakodni kezdek, hogy a következő teremben majd kancsók, poharak, míves porcelánedények fogadnak, annak ürügyén, hogy ezeket a cuccokat valamikor mind télen használták (téli ruhák, téli étkészletek, téli bútorok). De szerencsére ennyire azért nem meredek az egész. Sőt, jön helyette egy remek kis impresszioniosta-frakció, jónéhány elsőrangú tájkép, főleg Monet, Pisarro és Sisley alkotásai, behavazott rétek, mezők, udvarok, téli szalmakazlak. Jórészt a párizsi d´Orsay Múzeum kincsei, delikatesz, csillogó, testes paszták, szinte csuklómozdulatból megfestett, mégis rafináltan precíz hangulat-beszámolók. Luxusos levezetésképpen még egy-egy Gauguintől és Van Gogh-tól származó téli etűdöt is látunk.

De van itt Golgota-ábrázolás és keresztrefeszítés is, havas tájban, aztán Arcimboldo híres trükkös és szemtornáztató tél-megszemélyesítése következik. Gustav Courbet-től két darab kecsesen szökkenő őzikét látunk; nem túl jellemző és nem is túl erős kép, talán maga Corubet sem lenne rá igazán büszke. Viszont, valljuk be, remekül illik a válogatásba. Caspar David Friedrich is bekerült a csapatba, bár nem is a híres, kultikus jégtábla-roncsai révén: itt látható képe egy roskatag, lombja vesztett tölgyfát ábrázol, amely szinte az egész képsíkot kitölti, s még ha nem is éppen a mester fő műve: a monolitikusan, magányosan ácsorgó fából csak úgy árad az észak-német világfájdalom, a transzcendencia és a szubtilis elvágyódás.
Gustave Courbet: Őzvadászat Franche-Comté-ban, 1866 © Charlottenlund, Ordrupgaard, Copenhagen, Fotó: Pernille Klemp
Aztán megcsodálhatjuk a politikai propaganda-művészet egyik korai remekművét, Jacques-Louis David bravúrosan emelkedetté stilizált Napóleon-képét is (pontosabban annak egyik változatát, ugyanis a festményből annak idején píár-megfontolásokból több példány is készült) – az erőtől duzzadó császárt látjuk (itt még főkonzuli rangban) ágaskodó paripáján, kőkeményen a műélvezők szemébe nézve, amint átkel az Alpok csúcsain, hatalmas elszántsággal, telis-tele maszkulin energiákkal, akárcsak annak idején Hannibál. A háttérben szürkésfehér sziklás csúcsok. A hadműveletre 1800 nyarán került sor, viszont az itt látható verzióban éppen egy téliessé stilizált környezet bontakozik ki – vagyis íme, máris megvan az apropó, máris remekül bepasszintható a sorozatba.

Végezetül pedig egy kisebb adag modern válogatás zárja a sort, világosan szemléltetve, hogy a téli évszak a huszadik században is igencsak virulens és aktuális művészeti téma tud lenni. A kísérő szövegben a kurátori csapat hat mondatban próbálja felvázolni, hogy mi mindenen áll és bukik a modern művészet. Nem kis vállalkozás: Duchampig nyúlnak vissza, piszoár, palackszárító, stb. Amit pedig látok, az Joseph Beuys szánkó-objektje (Schlitten, 1969), nagyon is izgalmas munka, gyorsan beazonosítható és mégis enigmatikus, ráadásul megvan benne minden, ami a Beuys-mítoszhoz kell: filcgöngyöleg, elemlámpa, egy öklömnyi, madzagra fűzött zsírdarab. Mint egy mitikus-misztikus túlélőcsomag, mint egy hátrahagyott expedíciós készlet. Aztán, ha az ember egy kicsit figyelmesebben odahunyorít, észreveszi, hogy a nagy mű egy bécsi műkereskedő (a Galerie Philipp Konzett) tulajdona, a kommentárban pedig tudtunkra adják, hogy a 20. század egyik központi vizuális ikonjáról van szó (azt viszont, hogy az objekt csupán egy 50 darabos sokszorosított széria egyik darabja, csakis az tudja meg, aki külön utána nyomoz az egésznek).
Joseph Beuys: Szánkó © Wien, Sammlung Philipp Konzett & VG-Bild-Kunst, Bonn 2011 / Fotó: Erich Tarmann
A mellette díszelgő termetes Anselm Kiefer-festmény (A.E.I.O.U., 2011), olyan friss alkotás, hogy még szinte meg sem száradt rajta a firnisz. Gyönyörű darab, és már csak ezért sem válik javára, hogy a sok gusztusos félabsztrakt repedésből, hoportyagból és leheletfinom-szürkés-fehér faktúrából – itt és most legalább is – egy adventi illusztráció válik (ezen az alapon egyébként Kiefer munkáinak kilencven százalékára rá lehetne fogni, hogy téli/télies dekoráció). S ha kell, a KHM vérprofi grafikusai még egy-két photoshopos szűrővel is rásegítenek: az ízlésesen megtervezett, ingyenes kis leporellón már alaposan kifehéredett a kép. Amúgy ez a festmény is osztrák érdekeket szolgál, jelenleg a salzburgi Galerie Thaddaeus Ropac ingósága. A „Beuys-ikon” mellett tehát ismét egy nem éppen szimpatikus, mégis kifejezetten ügyes példa arra, hogy miként tuningolhatjuk fel egy-egy műtárgy piaci értékét. Az biztos, hogy minden műkereskedőnek jól esik, ha friss portékáját ideig-óráig Bruegelek, Rubensek, Van Goghok között futtatják. A nagyon is esetlegesnek, gyérnek és elfogultak tűnő modern részlegben ott szerepel még egy remek, de igencsak elárvult Malevics, továbbá két-három, erősen bécsies mellékízű helyi modernista.
Kazimir Malevics: Falusi reggel hóvihar után, 1912 © Solomon R. Guggenheim Museum, New York
A tárlatot mániákus hórajongóknak, óvodás-kisiskolás gyerekcsoportoknak és kultúrtörténeti kutatásokat végző, műkedvelő meteorológusoknak is melegen ajánlom. Minden rossz viccet félretéve, egy sor igazán érdekes, izgalmas és amúgy ritkán látható művet kap a látogató. A képek többségével önmagában semmi baj nem lenne (bár a biedermeier-szekció picit vérszegény hegyes-völgyes tájai talán kimaradhattak volna). Csak kár az elhibázott, lebutított, gyermekded és túlságosan is nagy léptékűre vett koncepcióért. Hogy végül is egy ilyen turistaszagú terv apropóján egy kalap alá vették Pieter Bruegelt és Joseph Beuysot, Malevicset és a barokkosan cirkalmas falikárpitokat.
Michael Powolny: A négy évszak, 1907 k. © Wien, MAK / Georg Mayer / © VBK, Wien 2011
Végül, ha az ember kilép a múzeum főkapuján, hirtelen rázúdul a folytatás, de most már szigorúan profán, nem muzeális keretek között: egy egész csili-vili karácsonyi vásár. Középen Mária Terézia trónol bronzba öntve, a standok és sátrak közé ékelődve, imperátori gesztusa egy nyájas osztogató kézmozdulattá szelídül. Mintha csak azt akarná finoman jelezni, hogy mulassatok, fogyasszatok, kedves alattvalóim, osztrák, magyar, cseh és szlovák forraltbor-turisták. Én a KHM kurátora helyében még egy fokkal interdiszciplinárisabbá dagasztottam volna ezt az egész téli mesés sztorit, és mintegy utolsó összművészeti gesztusként a Maria-Theresien Platz sátras kavalkádját is művészetté emeltem volna. Merthogy valahol ez az event is a télről szól, illetve rólunk, emberekről, a multikulti társadalomról, képi élményekről és benyomásokról – aktuálisabb pedig, ugye, nem is lehetne.


A Wintermärchen – von Bruegel bis Beuys megtekinthető Bécsben, a Kunsthistorisches Museumban 2012 január 8-ig.
nyomtat

Szerzők

-- Csanda Máté --


További írások a rovatból

art&design

Tudósítás Pierre Vasarely könyvbemutatójáról a PesText-en
art&design

Lak Róbert kiállításmegnyitójáról az ISBN könyv+galériában
art&design

Kis Présház, 2022. szeptember 18., 20 óra
art&design

Háttérinterjú Deák Erikával, a Deák Erika Galéria alapítójával a hazai művészeti képzésről, a pályakezdők lehetőségeiről és arról, hogy mit jelent galeristának lenni

Más művészeti ágakról

Foci, vers, próza, gyerekirodalom
Ugrin Julianna és Vizkelety Márton: A döntés
Beszélgetés Sándor L. István könyvéről, Ács Jánosról, Máté Gáborral


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés