Egy előadás úgy van rendezve, hogy a közönséget (is) szolgálja, ne (csak) a témát és ne (csak) a résztvevőket. Irodalmi esten ezt elérni sokszor – és leginkább a fellépők és szervezők önhibáján kívül, hiszen nem színészek vagy rendezők – nehéz. Ez az est most üdítően jól volt összetéve, okosan, ahogy egy barátom (K>) mondaná röviden. Persze az előadásjelleget a helyszín (Pinceszínház) és rögtön a felütés, Tóth Krisztina Színpad című verse is támogatta 2012. február másodikán a Szépírók Társasága A könyv utóélete sorozatában megtartott esten.

"Legfőbb díszlet: a nyelv."

Az ars poetica-szerű kezdés után, a drámai vonalon továbbhaladva egy néhány hete megjelent (ÉS, 2012. 01. 20.) éles társadalombírálat következett, a Bánk, magában című vers.

"Hazám, hazám, te ellenőr.
Ruhádon ott a karszalag,
és félterpeszben állsz."

Erre reflektálva olvassa fel az egyik vendég, Müller Péter Sziámi Költött pátoszka című, a Hazának címzett verses levelét.

"Édes Hazám!

Üzenem, hogy lazán
elhúztam innen
végleg a toszba"

Roman Opalka a Détail-sorozat munkája közben (forrás).

Tóth Krisztina és Müller Péter Sziámi barátsága a Porhó című versig nyúlik vissza, erre figyelt fel a Sziget társalapítója, ugyanis egy félkész József Attila-parafrázis nála is volt akkoriban talonban. Barátságuk annyira elmélyült azóta, hogy Müller Péter Sziámi csak neki mutatja meg szövegeit, ahogy Tóth Krisztina is rendre kikéri az ő tanácsát írásairól. Az olvasóknak azonban fontosabb lehet, hogy az évek megérleltek egy közös gyerekkötetet, amelyet most készítenek Kicsi, nagy, közepes címmel hangoskönyv formátumban.

 Részlet Opalka Détail című sorozatából (forrás).

Következett Tóth Krisztina 2011 decemberében a Jelenkornál megjelent Ez milyen mozi? című kegyetlen novellája [mikor máskor, mint a 43. Filmszemle nyitónapján], amely jellegéből adódóan érzelmi hullámvasútra ülteti fel a közönséget.

"az író a színtiszta valóságot írta meg, ahogy szinte mindig, hol évekkel megelőzve, hol utólag rögzítve a történteket"

Épp ez, a valóságot eléggé metsző jelleg ad töltést az írásnak. A meglehetősen kiábrándító novella hangulatát Müller Péter Sziámi Bocs című régi versének, dalszövegének (a Tapasztalat 1995-ös albumáról) elszavalásával próbálja megtörni, egyúttal szépen továbbépíteni a jó és a rossz viszonyának – az est során eléggé megerősödő – klasszikus problematikáját a refrénnel:

"Mert van törvény, és az mérvadó:
Hogy él a gonosz és él a jó"

De a történetek sosem tiszták, az életbe mindig belepiszkít valami – dalolja Müller Péter Sziámi és a másik vendég, Takáts Eszter kórusa [mert dráma ez, előadás]:

"Légy a zümmögés
Légy a légy a falon, ablakon
Levesben, ravatalon"

Darabos Enikő – aki valóban moderálta az estet, finom, észrevétlen mozdulatokkal – ezen a ponton kezdett mélyebb beszélgetésbe a költőnővel a Pixel szövegtestéről. A kritikus kérdésére, hogy miért mindig a testet veszi elő, újra és újra kísérletet téve a pontos megírására, a következő választ kapjuk:

"Sok minden nem a testtel, hanem a lélekkel történik, de a test által mutatható meg. A testen, mint matérián keresztül válik érzékelhetővé, hogy mi történik azzal a személlyel. A legvilágosabban, hosszú körülírás nélkül a test sebeivel, öregedésével, sérüléseivel mutatható meg maga a történet, anélkül, hogy nagyon-nagyon sokat kellene mesélni."

Majd megtudjuk a Pixel egyik meghatározó fejezetének, a térd történetének, mely mintegy az egész regény (ha regény) példázata, történeti alapjait. Ebben a művész a Művet használt teafilterekből teszi össze lassan, egész élete során, mely metafora gyökerei Lévai Nóra textilművész 90-es évekbeli teafilter installációjához (a könyv borítója is ennek felhasználásával készült) valamint Opalka Détail című festménysorozatához és ezzel összefüggő önarckép fotósorozatához vezetnek. (Opalka 1995-ben állított ki a Szépművészetiben, és egyedül az erről készült fotó illusztrálja hivatalos honlapján az összes kiállítását.)

Opalka-kiállítása a Szépművészeti Múzeumban, Budapest, 1995. (forrás).

"Függetlenül attól, hogy egy rövid, akár könnyedebbnek szánt tárcanovella, vagy egy hosszabb elbeszélés, nekem mindig nagyon mélyen közöm van hozzá. De nem a saját életemet írom, viszont semmi olyat nem tudnék megírni, amit ne gondolnék a saját életem szempontjából meghatározóan fontosnak."

A többször forszírozott ráfogásra, miszerint a főgonosz a könyvben maga a valóság, az elbeszélő, Tóth Krisztina úgy válaszol, hogy ami megvalósult a könyvből, az egy sokkal optimistább verzió.

"Tény, hogy mindig hagysz pár magot
Panorámás kisablakot
Azon nézzen jövő felé
Aki mégse fulladt belé"

Ismétli – Tóth Krisztina Hosszúalvó című, 2009-es verse után – Müller Péter Sziámi Kisablak című fohásza háromszor is. Majd jött két párkapcsolati beszámoló, a Turista (Holmi, 2011/május) és Takáts Eszter Sanzonja. Takáts Eszterben sokszor mintha Cseh Tamás tükröződne, hasonló lelkületű mozdulatok, ahogy tartja a gitárt, ahogy a mikrofonba szól, vagy ott a sajátos, mégis példaképére emlékeztető távolba nézés azzal a nehezen meghatározható mosollyal. És még ha rá is játszik erre az analógiára, ez nem imitáció, annál mélyebbről jön. Végül az estet Tóth Krisztina egy szilveszteri szöveggel, az Inferno letterarióval zárja, amelyben nem Dante Vergiliusával, hanem a Paul Virilio filozófussal szállunk le a pokolba. Végül Müller Péter Sziámi és Takáts Eszter kórusa, finom utalással a Színjáték szerkezetére, az Oktáv és terccel tesz pontot erre a napra.

Részlet Opalka önarcképsorozatából, Yvon Lambert Galéria, Párizs, Passages című kiállítás, 2010. szeptember 4 – Október 9 (forrás).

Mindannyian átéltük már olyan helyzetet, mikor nevetve hittük, hogy jól, vidáman és könnyedén szórakoztunk. Utólag viszont át kellett értékelnünk élményünket, ahogy ez az előadás is otthon érte utol az embert. Mert néhány "méter közelségből az ember csak pixeleket […] lát, távolabbról azonban mindez egyetlen (t)estté mosódik össze."

 ***

Távirati megjegyzések:

1. Nézők: 75 és még néhány fő, álltak az ajtóban is.
2. Hangosítás: a beszélgetéshez nagyjából jó volt, a zenéléshez kevésbé.
3. Fények: a fellépőket fókuszba helyező néhány lámpa többet ért volna, mint ez a "van is fény, meg nincs is" pupillapróbáló megoldás.
4. Plakát: valami volt…

Mindentől függetlenül a szervezés jó volt, a helyszín szép, az est kitűnő. A nézők elégedetten távoztak a másfél órás előadásról.