PRAE.HU: Idén negyedszerre jelentkezett a fesztivál. Tavaly az Örökmozgó Filmmúzeum mozija adott otthont az akkor még két napos, beszélgetésekkel körített, de zenei programokat nélkülöző eseménynek. Idén három naposra duzzadt a dokumaraton, az esték pedig buliba fordultak át a Toldi moziban. Elmesélnétek az ELTE TáTK filmfesztiváljának rövid történetét? Hogyan jött az ötlet, és milyen utat jártatok be a most hétvégén lezajlott, pezsgő hangulatú belvárosi fesztiválig?

Tóth György: Négy éve a Kino moziba szerveztünk először fesztivált az ELTE Társadalomtudományi Karának. Akkor még egy nagyobb, toborzó kampány részeként jelent meg az esemény, hogy megmutassa a fiataloknak, a társadalomtudomány sokszínű, és nemcsak akadémikus módon lehet a témához nyúlni. Míg a nagyteremben néhány játékfilm ment, addig az akkorra már a filmklubjával dokufilmes körökben elismertséget szerzett Szabolcsot arra kértük, a kisterembe hozzon pár aktuális magyar filmet, és szervezzen beszélgetést a rendezőkkel. Most ott tartunk, hogy március első hétvégéjén közel 4000-en jöttek el a Toldiba, mindezt minimális marketinggel, alulról építkezve. Ehhez persze az kellett, hogy a TáTK is beleszeressen a programba, meg az is, hogy egyre több ember számára legyenek vonzóak a dokumentumfilmek.

T.Gy.: Szabi ismeri a hazai filmes mezőnyt, és követi a nemzetközi fesztiválok programját. Ő dobja fel az ötleteket, aztán közösen döntünk, esetleg megkérdezünk másokat is. Érdekes, hogy az idei év egyik slágerét, a kisteremből a nagyba átkerült, majd másnap újra leadott Happyt hosszú tárgyalások után az utolsó napokban rendeltük meg, mert Szabolcs szerint illeszkedett a programba, én pedig, akinek a "költségvetési fegyelem" betartása is a feladatom, totál ellene voltam. Végül nem lett igazam...

Szirony Szabolcs: Fontos, hogy legyen íve a programnak, műfajilag legyen sokszínű és frissek legyenek a filmek. A 24 filmből 16-ot nálunk láthatott először a közönség. Mivel úgynevezett panorámafesztivál vagyunk, azokat a filmeket vesszük meg, amelyek tényleg tetszenek, nemcsak társadalmi érzékenységükben, de filmes alkotásként is átugorják a lécet. Idén az is fontos volt, hogy olyan friss nagyágyúkat is elhozzunk, amelyek magához a dokuműfajhoz is kedvet csinálnak, népszerűsítik azt. Én gyakorlatilag nem nézek mást, mint dokumentumfilmeket, ezzel nyilván nincs így mindenki, de szeretném, ha másoknak is akkora élményt tudna nyújtani egy-egy alkotás a moziban, mint nekem.

T.Gy.: A Facebookon úgy hirdettük magunkat, mint Budapest legvagányabb dokumentumfilm-fesztiválja, és ez az idei program ismeretében meg is állja a helyét.



PRAE.HU: Mit gondoltok, milyen közönséget szólítotok meg, és milyen információkat kívántok átadni nekik - akár a filmek, akár a beszélgetések segítségével? Mennyire tartjátok fontosnak, hogy a magyar társadalom számára is akut problémákat ragadjatok meg? Melyek ezek a feszítő kérdések? Mennyiben szeretnétek globális horizontúra terjeszteni ki a társadalmi-gazdasági jelenségekről folyó beszédet?

T.Gy.: Azt tudjuk, hogy a fiatal, nyitott, társadalmilag érzékeny közönséget célozzuk meg, olyanokat, akik nem félnek szembenézni néhány kényelmetlen kérdéssel. A közönség ismeretében ez teljesül is, és idén a beszélgetések is komoly érdeklődéssel zajlottak, a korábbinál intenzívebb párbeszéd alakult ki a teljes két nap alatt. Az azonban nemcsak rajtunk múlik, hogy mekkora szerepet kapnak a programban a hazai témák és filmek. Ismert, hogy források hiányában egyre nehezebb helyzetben van a magyar dokumentumfilmezés, bár egy-két műhely tartja magát, és továbbra is minőségi munkákkal rukkol elő. Idén arra ügyeltünk, hogy a súlyos vagy épp humoros egyéni sorstörténetek mellett az olyan globális kihívások is teret kapjanak, mint a kínai gazdasági növekedés, az afrikai polgárháborúk és a nyugati csúcstechnológiai gyártók kapcsolata, vagy a menekültek kérdése, és ezekhez beszélgetéseket is szerveztünk. Úgy véljük, ezek a kérdések a magyarokat, csakúgy, mint minden a világ szerencsésebb, északi vagy nyugati felén élő embert ugyanúgy érintik.

Sz. Sz.: Az igazából mindegy is, hogy ki jön el, inkább az számít, hogy aki eljön, az mit csinál itt. Tehát megnéz egy kiszemelt filmet, majd hazamegy, vagy itt marad egy másikra is, beül egy beszélgetésre és még egy sört is megiszik az esti buliban valakivel... Arra törekedtünk idén, hogy ez a több mint két nap kerek egész legyen, teljesen birtokba vegyük a teret, és közösséget formáljunk erre a hétvégére.


T.Gy.: Aki szervezett már ekkora eseményt, az tudja, hogy megoldásra váró problémák, azonnali döntési helyzetek szép számmal vannak, de csak azt tudom mondani, hogy legközelebb is a hatalmas érdeklődés legyen a legnagyobb gondunk. Azt tudjuk, hogy kb. 3600 ember jutott be filmekre, és nagyon kevesen voltak, akik egyáltalán nem jártak sikerrel. Akár a személyes, akár a közösségi média visszhangot nézem, az elismerő hangok voltak fölényben. A jövőre nézve: a felsorolt ötletek mindegyike felmerült már, és biztosan élni is fogunk ezekkel a jövőben, de ez részben pénzkérdés is. Egy hosszabb esemény, ahol egy-egy filmet többször is bemutatunk, értelemszerűen többe kerül. Azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy a jövőben még korábban kezdjük meg a szervezést, és intenzívebbé váljon a szponzorszerzés.

Sz. Sz.: Bár tudtuk, hogy az Örökmozgót kinőttük, nem gondoltuk, hogy ekkorát ugrunk, és 6-7-szer akkora tömegre számíthatunk, mint legutóbb. Úgy látszik, a többéves építkezés bejött, és a korábbiaknál célzottabb promóció is megtette a hatását. Az biztos, hogy a jegyek kiadásán lehetett volna javítani, de most is az volt a célunk, hogy maximálisan kihasználjuk a szűkös helyeket, és kevesen maradjanak le.


PRAE.HU: Azoknak, akik lemaradtak egy-egy kiválasztott filmről, mit tudtok mondani, hogyan tudják pótolni ezeket? Létrehoztok esetleg egy kutatható filmarchívumot, vagy tudtok ajánlani bármilyen módot, ahogyan ezek a filmek megtekinthetőek utólagosan is?

Sz.Sz.: Évek óta szervezzük a Csók a sötétben filmklubot, amely jelenleg budapesti Trapézban fut vasárnap esténként. Itt láthatóak lesznek azok a filmek, amelyek vetítési jogát nem egyetlen alkalomra vásároltuk meg. Egyébként a Facebookon (facebook.com/haerteniakarodavilagot) közöljük, ha valami, valahol elérhetővé válik. Nem könnyű intézményi és anyagi háttér nélkül egy komoly archívumot működtetni, ráadásul a vetített filmek jelentős része a slágerfilmek, a fesztiválsikerek közül jött, ezek gyakran igen drágák még egy-egy vetítésre is. Eddig is az volt a célunk, hogy a dokumentumműfajnak közönséget építsünk, ehhez mi azzal tudunk a leginkább hozzájárulni, ha évről-évre egy jó válogatást hozunk össze. Ha valaki itthon szeretne egy-egy konkrét alkotást megkeresni, akkor ajánlom a DocuArt és a Verzió Fesztivál archívumát, ott több esetben elérhetőek a korábban vetített filmek is.

PRAE.HU: Volt-e személyes kedvencetek a programban? Melyik film, és miért? 

T.Gy.: Nekem a Bombay Beach, és nagyon sajnálom, hogy végül be kellett áldoznunk, és egy csere folytán a kisterembe került.

Sz.Sz.: Erre kérdésre én nem tudok válaszolni, mind a 24-et nagyon szeretem valamiért, nyilván okkal kerültek a programba.



PRAE.HU: Szerintetek mi a szerepe a dokumentumfilmeknek a szaktudományokban, a filmművészetben, a közéletben, az oktatásban?

Sz.Sz.: Az biztos, hogy a dokuműfaj fejleszti az empátiás készséget, de sok türelem és koncentráció kell hozzá. Biztos, hogy megvan az az életkor, amikor érdemes ezzel elkezdeni foglalkozni, de szerintem az oktatásban a jelenleginél jóval több teret kaphatna mind a filmek nézése, mind az alkotás folyamata. Van itthon is néhány projekt - így a nálunk is rendszeresen szereplő Ruszkai Nóriék vagy a Bódis Kriszta kísérletei - ahol ez jól is tud működni.

PRAE.HU: Hogyan lehetne biztosítani, hogy a jó doksik láthatóvá, ismertté váljanak a hazai közönség számára?

T. Gy.: Több, nagyobb, nemzetközi hírű fesztivál kellene itthonra, úgy néz ki, hogy lenne is erre érdeklődés a közönség részéről. Nem ártana valamiféle összefogás sem a nagyobb intézmények és események között, végül az is sokat segítene, ha az üzleti élet, a piaci szereplők is látnának ebben fantáziát. Az egyik nyugati forgalmazó katalógusa úgy fogalmaz, hogy "documentaries are cool" (a doku menő), mi minden eszközzel ezt igyekezzük bebizonyítani.

PRAE.HU: Kik dolgoztak ezen a három napon, és kik voltak a támogatóitok? Mire számíthatunk jövőre?

Sz.Sz.: Bár a szervezőmunka oroszlánrészét ketten végezzük, évek óta azonos háttérarcok, fordítók, videótechnikusok, grafikusok segítik a munkánkat, idén őket még jó pár önkéntes egészítette ki, akiknek nem győzzük ezúton is megköszönni a munkát, nagyon jó csapatmunka volt, nagyon jó volt velük dolgozni!

T.Gy.: Arra törekszünk, hogy a támogatók terén stabil kapcsolatokat építsünk ki a követségekkel, kulturális intézetekkel. Az idei főtámogató ENSZ menekültügyi szervezete (UNHCR), és a Dán Királyi Nagykövetség is visszatérő partnerünk. Azon még dolgoznunk kell, hogy az üzlet életből is az eddigieknél több támogatót szerezzünk, mert, ez talán a válság hatása, de magunk is meglepődtünk, milyen lassan reagálnak, pedig itt aztán elérhették volna egy teljes hétvégére Budapest hipszterközönségét.

Képek forrása: http://www.facebook.com/haerteniakarodavilagot