Elhatároztam, igyekszem megkímélni a nyájas olvasót a Titanic ideje alatt évről-évre visszatérő újságírói modorosságoktól, de sajnálom, mégsem tudom. Ezek ugyebár részint a hajózással (Matrózok, irány a mozi! Mindenki a fedélzetre, stb.), másfelől az éppen 100 éve elsüllyedt luxushajóval kapcsolatos tréfás szóvirágokban merülnek ki (A Titanic kikötött, etc.), így el is terveztem, kerülöm majd ezeket, de nincs mit tennem, le kell írnom egyet! A Titanic ismét befutott!

 A hajó, aminek semmi köze a fesztiválhoz

 

Ezt olyan értelemben tette, hogy rengeteg filmkedvelőt vonz, főleg a vetített filmcsemegék miatt, és fájó ezt egy vitriolos tollú firkásznak leírnia, de jogosan. Úgy viselkedik, ahogy egy befutott sztárnak is kell. Vonzza a nézőket. A mustra tavaly nagykorú lett, de zsenge frissességét továbbra is őrzi.

 

Egyetlen helyen (na meg majd a cikk negyedik pontjában) köthetek bele a Titanic-ba, az pedig a magyar film kérdésköre. Ugyanis a februári, 43. Magyar "fapados" Filmszemle miatt a szervezők magukra vállalták, hogy a külföldi filmek mustrálása mellett a Szemle egykori funkcióját is átveszik, vagyis megmérettetésül szolgálnak a honi filmiparnak is, de ez nem igazán látszik meg. A programban korábban is elvétve szerepelt magyar alkotás, és ez most sincs másképp. Az idei eseményre már rövidfilmekkel is lehetett ugyan pályázni, amelyek kísérőfilmként csatlakoznak majd a nagyjátékfilmekhez, ám ezek közül egyetlen egy magyar, Kerékgyártó Yvonne Facebook-Molotovja lelhető fel. Mellette további három hazai filmet/projectet lehet csupán felfedezni. Az egyik Jelinkó Márton, aki rögvest kilóg a sorból, hiszen Tartozás című, első nagyjátékfilmjének világpremierjére ugyan Budapesten került sor, de ő maga Finnországban él, filmje is finn stábbal készült, finn nyelven, finn színészekkel. Jelen van a két évvel ezelőtti Filmszemlén díjat nyert Itt vagyok című kisfilm alkotópárosa, Szimler Bálint és Rév Marcell, akik most a “havonta jelentkező blogszerű projektként" leírható, jelenleg 42 percesre összegyúrt installációjukkal, a kodály methoddal képviselik a honi szcénát. Az utolsó versenyző Vandad Kashefi, aki Szimlerékhez hasonlóan szintén egy újgenerációs zenei projektet készített. Az a:normal sessions-ben a zene és a film egyedi módon találkozik, élő zenei videoklipek formájában, olyan előadókkal, mint Harcsa Veronika, Lajkó Félix, vagy Palya Bea. Hogy miért csak ennyi a magyar produkció, annak konklúziót mindenki vonja le saját maga, már csak azért is, mert a problémaként felróható hazai finanszírozás megszűnése és a magyar filmipar közti összefüggések taglalása nem ennek a cikknek a tisztje. Legyen elég annyi, hogy nehéz helyzetben voltak a programszervezők, hiszen ha nincs miből válogatni, nehéz a megszokott nívót tartani. (Pedig azért ezekben a szegényes időkben is akad egy-két ígéretes magyar darab, ami bekerülhetett volna a válogatásba, pláne a rövidfilmek között…)

 

Erre aztán igazán nem lehetett panasz korábban sem, és az idei évben sem. Az, aki kíváncsi más, egzotikusnak tűnő országok alkotóira, annak egyértelműen a Titanicon a helye! Érkeztek filmek szerte a világból, a legnépesebb tábor természetesen Európából (Ausztria, Szerbia, Franciaország, Norvégia, Svédország, Spanyolország, Dánia, Norvégia, Izland, Finnország, Oroszország, Izrael, Németország, Anglia, Írország, Belgium, Lengyelország, Olaszország). De akad itt film az amerikai kontinensről (USA, Brazília, Argentína, Mexikó), és magától értetődően Ázsiából (Japán, Dél-Korea, Irán, Thaiföld) is. De aki úgy gondolja, megnézne egy jó kis kolumbiai koprodukciót (Esperando el Tsunami), az is jöjjön el.






A valódi 3. pont: hangulat

Mivel a Titanic-nak már van egy jól bejáratott forgatókönyve, nem vállal vele zsákbamacskát szinte senki, aki kicsit is nyitott a távol-keleti filmek merész formanyelvű, sokszor véres világára, a helyüket a moziban is megálló koncertfilmekre, vagy az európai filmipart felfrissítő skandináv krimikre. Ha valaki nemcsak a filmélményért ül vászon elé, biztosan talál hasonszőrű embereket, akikkel beszélgethet mozi után, például megbotránkozása tárgyáról. Én legalábbis mindig találok ilyeneket.