bezár
 

zene

2012. 05. 26.
Ipari utóhúsvét
Industrial Boom - Reboot fesztivál, Barba Negra Music Club, 2012. 04.27-30.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ipari utóhúsvét Az Industrial Boom hiánypótló fesztivál: az egyetlen olyan hazai rendezvénysorozat, ahol ipari elektronikus és darkwave előadók adják a felhozatalt. A Reboot alcímű rendezvény – mely a sorban már a második minifesztivál – három tematikus napja lényegében a színtér legjelentősebb előadóit hozta el – az amúgy kalózos témájú – Barba Negra Music Clubba. Németországban ez Balaton Sound nagyságú rendezvény lenne – nálunk kicsit másképp alakult. Merítés következik a kis magyar WGT eseményeiből.
Az Industrial Boom célközönsége az ipari elektro hazai keménymagja: a Soundhoz képest kis közönség gyűlt össze, azonban a Barba Negra Music Clubot életteli, zsibongó agórává varázsolták. Mintha a rendezvény a kis magyar WGT lett volna.

Nagy péntek

A fesztivál egy a többinél jóval kísérletibb nappal kezdett, ami lényegében olyan máshová be nem sorolható ritmikus zajzenéket, kemény ipari (industrial) előadásokat jelentett, melyek során a befogadót nyers, csupasz elektronikus elemekkel bombázták az előadók. A produkciók esztétikai programja így foglalható össze: lenyűgözés mindennapi képi panelek zenei megvalósításával.



Ez a magyar First Aid 4 Soulsnál egy katonai pszichiátriai klinika képiségének zenei megidézésével történt, ami ugyanannyira hatásos volt, mint az előadó megannyi jól sikerült koncertje, bár hozzá kell tennünk, ebben a műfajban a megidézést csak akkor lehet elrontani, ha a kivetített képek és a felszerelés rosszul van összehangolva.

Ugyanezt mondhatjuk el a kanadai Decoded Feedbackről is - bár elég klisésen egy távoli, civilizáció utáni civilizációról próbál hűvös megállapításokat közölni - ami meglehetősen meggyőző koncertet adott. Akik ismerik és szeretik a kiborgos filmek műfaját, vagy szeretnek kemény űrzenét hallgatni, azok nagyon élvezték a koncertet.
 

 
A Neon Judgement a nyugati ős-new wave egyik nagy öregje, ilyen minőségében pedig egészen más kategória, mint a nap többi előadója. Talán azért játszott a Project Pitchforkkal egy napon, mert másokkal, például a szintipopos Front 242-val vagy a Depeche Mode-dal ellentétben sokkal egyneműbb, rituálisabb zenét játszik. Persze, ebben az apró zsánerben lényegében minden 20 évnél idősebb előadó műfajalapítónak számít, azonban érdemes megjegyeznünk, hogy a Neon Judgementet technikai értelemben különösen nagy tisztelet övezi. Nem céloz meg ódai mélységeket vagy himnikus magasságokat, így olyan, mintha a Depeche Mode hangszettjét átlagolnánk, és ezt kevernénk össze a rockosra hangolt gitárral és gépdob-kopogással. Mindez azonban 80’-as évek elején olyannyira újszerű hangzást jelentett, hogy egyes források szerint a befordulós underground elektronikát (annak későbbi harciasabb előadóit, így a második nap EBM zenéjét is) ők ihlették.

A nap legpopulárisabb előadója, a Project Pitchfork fesztiválminőségben teljesített. Ha valami csoda folytán sikerülne visszautaznunk a népvándorlás előtti Ázsiába, én biztosan az együttest vinném el sámánomnak. Az előadás mágikusan ritmikus volt, a közönség pedig láthatóan extatikus révületben úszott, bár földszellem megidézés helyett azt hiszem inkább gépszellem idézés történt. Hogy ez hogyan nézett ki? A következő biblikus szösszenet mindent elárul az előadó zenéhez való viszonyáról:



Elektrosabbát

A legígéretesebb programot a szombati háborús elektro nap kínálta. A Black Head Agency izgalmas, pulzáló előadókat szervezett, a legnagyobbak közül: a dán Klutae, a svéd Spetsnaz és a belga Front 242 a nagy nyugati elektronikus fesztiválok legünnepeltebb együttesei, ráadásul az EBM három korszakának legerősebb képviselői.



A Front 242 az első ipari elektronikus előadók egyike: a Depeche Mode elektronikus variánsaként indult, később azonban műfajalapítóként vált ismertté. Miközben témái, motívumai és közönsége is a 80’-as évek végéről való, s ezért egzotikus lehet egy mai, elektronikán szocializálódott rajongó számára. A műfajalapítói kultuszszerep és ez a zenei zárvány státusz az, ami miatt a Front 242 kritikája lényegében értelmét veszti: az együttes a műfaj szimbóluma (és nem mellesleg legismertebb előadója), vagyis innentől fogva igazából lényegtelen, hol mit hibáztak el vagy mennyire játszottak laposan – a Front 242 minden minőségében ugyanaz a szimbólum. A zenekar persze formatisztán, a védjegyévé vált intenzív adogató, kopogó táncpadgyilkos stílusban vezette le a koncertet. A koncert legemlékezetesebb része mégis a felvezető volt, amiben egy magyar vonóskvartett segítette a zenekart. Bár számomra érthetetlenül nagy szakadék tátongott a felvezető és maga a koncert között, a különleges kezdés beazonosíthatóvá tette a fellépést.

 
A nap legélesebb kontrasztját a kőkori EBM hagyományok modern megidézésének ikonikus alakja, a Spetsnaz hozta. Az együttes szertelenül militáns zenét játszik, az ösztönök által vezérelt szuperkatona képét szimulálja. Ezért rendelt a produkcióhoz vagány kommandós imázst, és ezért emlékeztet a zenéjük még mindig a 90’-es évek nagy akciófilmjeire. A Spetsnaz harci elektro, a ragadozók zenéje: az előadás géppuskaként recsegett-ropogott. Ez a nyersség természetes ellentéte a Front 242 absztrakt világának, hiszen nem épít olyan elvont fogalmakra, mint a repülés élménye, illetve a Front 242-vel ellentétben nem is tudnánk elképzelni hozzá Corbijin-klippet. A koncert egyértelmű tétje a harci ösztönök kiélése volt.



A Klutae lényegében a két szélsőség közötti átmenet: a megkövült Front 242 és az elitosztagot játszó Spetsnaz között a játékelméletek esztétikáját testesíti meg. Egy ismert könnyűzenei szám (hogy melyik, sajnos nem maradt meg, de olyan, amire amúgy rasztahajú latinók szoktak rázni) EBM-re átírt beköszöntőjével indítottak, és ennek megfelelően végigbohóckodták a koncertet. A Klutae előadása laza, játékos szelemű, bevált panelek izgalmas kombinációiból állt össze. A zene nem sugároz annyi stresszt mint a Spetsnazé, a befogadó nem fog beleveszni mint a Front 242-ba. Elvárások nélküli zene, az ember azt veszi ki belőle, amihez épp kedve van. A kedv adott volt, a kivétel pedig megtörtént.

Virág vasárnap

Az Úr napját a szervezők – tán keresztényi alázatból – egy pihenős-lazulós nappal ünnepelték meg. Ezért hívták Budapestre a Clan of Xymoxot, ami az elektrogót zenék egyetlen igazán vegytiszta képviselője. Lehet nem túl szerencsés ilyen együtteseknél célokról beszélni, de a zene megtapintható lényege a nagy, beleveszős érzelmek, a romantikus festőiség és a himnikus túlcsordultság bemutatása. Tiszta vokál idézi meg a szerelem, a magány, a halál vagy a születés élményeit – szecessziós kontrasztokkal és természetesen rengeteg gótikus giccsel. Élőben ez még a bekezdés által sugalltál is sokkal érvágósabb volt. Nem tudom, ma mennyire számít cikinek a gót zene, nem tudom azt sem, vannak-e még igazi gót zenekarok. Eltűnni azonban semmiképp sem tűnt el a szubkultúra, hiszen a Clan of Xymox a végletek zenéjét játszotta a végletek közönségének. (Igaz, ez már rég nem a 90’-es évek hardcore érfelvágós-wicca gothic vonulata.)

 
Az In Strict Confidence is ezt a spiritualista élet-halál és egyéb nagy létkérdések témáját idézte meg. Jóval ritmusorientáltabb és kevésbé lírai előadó, mint a Xymox, ezért tán hálásabb volt a közönség is. Kérdéseket nem tesz fel, inkább szigorú megállapításokat közöl a Nagy Kérdésről. Ez persze nem annyira hatásos, mint a Covenant szenvedésekel teli episztemológiai vitája a színpadon, ám annyira jó választásnak bizonyultak a Xymox ellentétéül, hogy már csak ezért is érdemes volt meghallgatni őket.



Dallam és légkör szempontjából a lassúságával hódító Diary of Dreams bizonyult a legsötétebb előadónak. Az előadás különlegességét a klasszikus hangzásúvá átcsomagolt hangszerek és a filmdrámás megoldások adták, ami valljuk be, egy ipari gót rendezvényen inkább álmosító. Két fárasztóan intenzív nap után, köldöknézegetés helyett, a hallgató kimondottan pihentetve érezhette magát a koncert alatt.

Fín?

Egyes pletykák szerint a rendezvény így, ilyen formájában olyannyira veszteséges, hogy nem éri meg megtartani Budapesten. Csak reméljük, hogy ez a szóbeszéd nem igaz, és jövőre, jobb reklámmal és márkanévvel ismét részt vehetünk rajta. Nem hiszem, hogy lényegesebb nagyobb közönség toborozható egy ilyen extrém rendezvényre, ám látva más, hasonlóan elszigetelt műfajok hazai sikerét, bízok abban, hogy sikerül. Elszántságból, szerelemből, a szervezés kockázataival számolva ilyen különleges előadókat Magyarországra hozni hatalmas teljesítmény, amiért köszönet illeti a Black Head Agency-t. Az Industrial Boom igazi hiánypótló rendezvény.
---

A képeket Német Attila készítette.

Részletes program:

2012.04.27. Mechanix Day

First Aid 4 Souls
Decoded Feedback
The Neon Judgement
Haujobb
32 Crash
Project Pitchfork
Eskil Simonsson Dj set (Covenant)

2012.04.28. Electronic Body Day

Escalator
Absolute Body Control
Klutae
Spetsnaz
Front 242
The Juggernauts

2012.04.29. Dark Side Day

The Arch
Sonar
Dance or Die
Clan of Xymox
In Strict Confidence
Diary of Dreams
 
nyomtat

Szerzők

-- Sárosi Ádám --


További írások a rovatból

A Prae körkérdése zeneszerzőkhöz: Kecskés D. Balázs válaszol
Gondolatok Simon Márton költő, és iamyank felolvasó koncertje kapcsán
Mayhem-koncert + Mortiis, Exodikon a Barba Negrában, 2022. április 29.
Darvas Ferenc és Várady Szabolcs szerzői lemezéről

Más művészeti ágakról

Interjú az idei Év Gyerekkönyve Díj egyik HUBBY különdíjasával, Pacskovszky Zsolttal
Neked már megvan a heti Praedád?
Zoltán Gábor: Levegőt venni, Kalligram Kiadó, Budapest, 2022


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés