bezár
 

irodalom

2012. 05. 29.
Új helyszínen a győri Könyvhét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új helyszínre, a város nemrégiben megújult központi terére költözik idén a győri Könyvhét - mondta el az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón Somogyi Tivadar alpolgármester (Fidesz-KDNP).

prae.hu

A város "meg akarta adni a módját" a rendezvénynek, amelynek kétmilliós szervezési költségeit is fedezi, ezért kínálták fel a Széchenyi teret e célra - közölte a politikus.

A sajtótájékoztatón elhangzott: ez a megoldás lehetőséget kínál arra, hogy rossz időben az érdeklődőknek csak pár száz métert kelljen megtenniük a Széchenyi téri mobilszínpadtól a Xántus János Múzeumig vagy az Esterházy-palotáig, ahol eső esetén a programokat megtarthatják.

A Széchenyi téri színpadon munkanapokon délutánonként, szombaton pedig már délelőtt is gyerekprogramok várják a legkisebbeket.
Horváth Sándor Domonkos, a szervezésben résztvevő Galgóczi Erzsébet Városi Könyvtár és Közösségi Tér igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: azt tapasztalják, hogy a válság ellenére körülbelül ugyanannyi - mintegy 25 - kiállító vesz részt az eseményen, mint az előző Könyvhéten.

"A válság alapvetően a keresletet érinti; tavaly is ezt éreztük" - tette hozzá, megemlítve: a nézelődő továbbra is sok, ám jellemzően azok a terjesztők érnek el sikereket, akik mernek jelentősebb kedvezményeket adni.

Az eseményen elhangzott: a győri Könyvhét programja már jövő szerdán, egy nappal a hivatalos megnyitó előtt kezdetét veszi; ekkor Szakonyi Károly Kossuth-díjas íróval beszélgethetnek az érdeklődők a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban. Másnap a 75 éves Baranyi Ferenc Kossuth-díjas költő lesz egy hasonló rendezvény vendége a Xántus János Múzeumban. Szintén öt órakor kezdődik csütörtökön Dinnyés József előadóestje, amelynek az Esterházy-palota ad otthont.

Pénteken délután négy órakor a megyei levéltár több kiadványát mutatják be a Xántus János Múzeumban. Ezek egyike Magyaróvár tanácsának 1581-82-es törvénykezési jegyzőkönyveit mutatja be, míg egy másik a Kisalföld múltjába enged bepillantást, egy harmadik pedig Csorna 1956-os történetéhez fűz újabb adalékokat.

Péntek este öt órakor Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas íróval találkozhat a közönség az Esterházy-palotában, ahol egy órával később Móser Zoltán Alámerült Atlantiszom című munkáját mutatják be.

Szombat délelőtt 11 órakor az Esterházy-palotában Schäffer Erzsébet A szőlővirág illata című kötetét mutatják be, míg a Xántus János Múzeumban ugyanekkor Devecseri Zoltán Zsindelyszárnyakon, délután háromkor Sinkó Mária Időutazás nagyapámmal, négykor pedig Barsi Ernő A Bükk-hegység és környéke gyermekjáték-dalai, mondókái című munkájával ismerkedhet meg a közönség.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Az Alföld 2026. augusztusi számáról
irodalom

Bicskei Gabriella Barátnőim, Hágár című könyvének bemutatójáról
Összművészeti est Csáth Gézáról
irodalom

Az Élet és Irodalom LXX. évfolyamának 29. számáról

Más művészeti ágakról

építészet

Az építészeti nyilvánosság szerkezetének torzításáról
film

A jugoszláv filmművészet legendás alakja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés