PRAE.HU: Mire jók az irodalmi fesztiválok? Született valaha olyan műve, amire egy ilyen eseményen kapott ihletet?

Az ilyen események összehozzák az embereket és a történeteket. Minden ország hajlamos bezárkózni a maga kicsinyes előítéleteibe, gondjaiba, álmaiba, és azon a kis ablakon át nézni a világot. Egy ilyen fesztivál (az interjú a budapesti Hay fesztiválon készült - a szerk.) egy picit kinyitja ezeket az ablakokat. Ugyanakkor hiszek a beszéd, a hang erejében: a felolvasás gyakran, akár egy varázskulcs, megnyitja a művet az olvasóknak.

PRAE.HU: Ön Londonban él, de Nigériában született. A The Famished Road című könyvében egy mágikus Afrika-kép sejlik fel, melyben a néhol brutálisan realisztikus világ mellett létezik egy szimbolikus világ is, a holtak birodalma. A kettő érdekesen folyik egybe az olyan szellemlények közvetítésével, mint amilyen maga a főhős is. Igaz-e, hogy az írásaival egyfajta hídszerepet tölt be a nyugati világ és Afrika között?

Nem gondolom azt, hogy az irodalomnak hidat kéne képeznie kultúrák között. Inkább az embereket és a szíveket kapcsolja össze egymással. Ha valamilyen hídról beszélhetünk, az legfeljebb saját magamban, az én személyemben jöhet létre. Az irodalom akkor jó, ha új hangulatokkal ismerteti meg az embereket, és azt sugallja, hogy a világ nem valami rögzített dolog, hanem örökké a lehetőségek szélén táncol.

PRAE.HU: Mit jelent, hogy a világ a lehetőségek szélén táncol?

A világot mi magunk teremtjük. Ha rosszul csináljuk, az a mi hibánk, ha jól, az a mi érdemünk. Sokszor az a látszat, mintha a világ tőlünk függetlenül létezne, de ez nem igaz: a képzelet összeköt minket a valósággal és erőt ad ahhoz, hogy megváltoztassuk és átformáljuk.

PRAE.HU: Az utóbbi időben mintha nagyobb szerepet kapna a költészet a művészetében, mint korábban.

Versek írásával kezdtem. A vers számomra olyan állandó, mint egy folyó, mindabban, amit művelek. A regényíráshoz rengeteg idő kell, a versek folyamatos törődést, szeretetet igényelnek. Időről-időre tartok egy kis szünetet, hogy újra visszatérhessek a regényhez. De a lelkem mélyén mindig költő maradok.

PRAE.HU: Egyik műfaji újítása az úgynevezett "sztoku", ami a novella és a haiku keveréke. Ez a vershez áll közelebb vagy a prózához?

Egy novellánál az ember kicsit kibont egy történetet. Egy regénynél elmondunk egy történetet, amit jó hosszan bontogatunk. A sztokunál az ember csak kifújja, ami benne van, egy szuszra. Nagyon nehéz műfaj. Amikor a kiadómnak megmutattam őket, nagyot néztek, hogy ez meg mi a fene, és hol a regény, amit vártak. Sok időbe telt, amíg meggyőztem őket, hogy érdemes ezt kiadni.

PRAE.HU: Sokat foglalkozott a bevándorlás kérdésével. Mi a véleménye ezzel kapcsolatban?

A bevándorlás kérdése még mindig nagyon aktuális nyugat-európai probléma, és az is marad. Az emberek követik a gazdasági lehetőségeket, és oda fognak menni, ahol el tudják tartani a családjukat. Az egyetlen megoldás az lenne, hogy a világ megpróbál segíteni a szegényebb nemzetek gondjain. A globalizáció és a kolonizáció következtében nagyon kicsi lett a világ.

PRAE.HU: Az afrikai kultúrának ma is szerves része a szóbeli történetmesélés, míg az európai írásbeliség az olvasás kultúráját teremtette meg, manapság pedig a felnövekvő nemzedéknek már túlnyomórészt a filmek jelentik a fantázia világát. A képzelőerő felől nézve van-e hierarchia a háromféle történetbefogadás között? És vajon milyen hatása lesz annak hosszútávon, ha a fantázia elsatnyul?

A legmagasabb szint az, amikor csak mesélünk a gyereknek és bátorítjuk, hogy ő is meséljen. A képzelőerő olyankor nem működik, amikor a gyerek csak hátradől és passzívan befogad. Akkor működik a legjobban, ha aktív. A felolvasás a második, és a filmnézés a harmadik. Ha a gyerekek egyre kevesebbet olvasnak, annak az lehet a hatása, hogy csökken az empátiakészségük. A filmekkel az a baj, hogy a valóságot arra szűkítik le, amit a gyerek lát. Az olvasásnál viszont a valóságot ő maga teremti. Az olvasás nagyobb képzeleti szabadságot ad, a gyerek uralja a saját elméjét. Ő a főnök, ő a rendező. Ha viszont néz egy filmet, akkor ott valaki más a rendező. A film csak olyankor képes fejleszteni az empátiát, ha épp az a témája, míg magának az olvasásnak az aktusa tartja állandóan életben azt a helyet, ahonnan az empátia áramlik.

PRAE.HU: Egyszer, amikor megkérdezték Önt is több írótársával arról, hogy mi az a tíz könyv, amit el kéne mindenkivel olvastatni, inkább írt erről egy verset. Íróként mi a véleménye a kötelező iskolai kánonokról?

Azt gondolom, hogy nem kéne előírni, miket olvassanak a fiatalok, viszont lehet bátorítani és orientálni őket. Tegyük fel, hogy itt van ez az ajtó. Ha azt mondjuk az embereknek, hogy át kell mennetek ezen az ajtón, akkor az emberek hajlamosabbak lesznek kimászni a tetőn, vagy esetleg az ablakon, bármerre fognak menni, kivéve az ajtón keresztül. De ha nem mondjuk nekik, hogy ott kell kimenniük, csak nyitva hagyjuk az ajtót, akkor át fognak menni rajta. A fiatalokat arra kell bátorítani, hogy az olvasmányaikkal merjenek lázadók lenni. Ha nem lesznek lázadók, akkor kreatívak sem lesznek. Például adhatnának nekik két olvasmánylistát – egy hivatalosat tele csupa unalmas könyvvel és egy nem hivatalosat érdekes, veszélyes, szexi és lázadó könyvekkel.

PRAE.HU: Most dolgozik új regényen?

Igen, de legfeljebb annyit árulhatok el, hogy mielőtt eljöttem, a szereplőim éppen vitatkoztak egymással, és el kellett döntenem, hogy mi legyen velük. Végül úgy döntöttem, hogy kibékítem őket, különben itt Budapesten sem hagytak volna nyugton.

PRAE.HU: New Yorkban a Pen klub író-olvasó találkozóján azt mondta, hogy szeretne újra olyan bátor lenni, mint kamaszkorában, amikor úgy írt meg egy Kínában játszódó regényt, hogy előtte nem is járt ott. Közeledik már a tizennégy éves énjéhez?

Igyekszem. Épp edzem magam a következő nagy ugráshoz. Tényleg mindnyájunkra igaz, hogy tizenévesen még szabadabbak voltunk, mint most. Minél többet tudunk, annál kevésbé vagyunk bátrak, noha fordítva jobb lenne. Egy művész a lelkében viszont legyen 13-14 éves, írjon Kínáról, az űrről, bármiről. Számomra az írás épp arról szól, hogy az ember merjen bátor lenni. A bátorság nem feltétlenül jelenti azt, hogy valami nagy dolgot kell csinálnunk. Néha épp ahhoz kell bátorság, hogy az ember merjen egyszerű lenni. Mások írhatnak grandiózus témákról, háborúkról vagy űrutazásról, én viszont erről az asztalról akarok írni. Ehhez hatalmas bátorság kell. Kit fog ez érdekelni? De nekem tetszik ez az asztal, én akarok erről írni, olyan szép dolgokat látok rajta, amelyek engem mélyen megérintenek. Néha épp az ilyen egyszerű dolgokhoz kell a legnagyobb bátorság.