A kikövetkeztethető fordulatokkal operáló vígjáték kézenfekvő választásnak tűnhet, hiszen szinte mindenki emlékszik a harmincas években játszódó Schneider ház történetére, ahogy Shneiderné (Pesitz Mónika) férje vagyonából inasukon keresztül erőltet grófi szokásokat a családra. Emellett lányának természetesen módos férjet szánva, pénztárca szerint és nem személyiség alapján választ, szemben Terkával, aki a sofőrre már azelőtt szemet vet, hogy tudná, nemesi családból származik. Ebből adódóan a görcsös társadalmi felkapaszkodás mellett, a mulattató szerelmi történet háttérében a társadalomszerkezet átalakulására rámutató, finoman didaktikus sztori húzódik, színpadra vitele feltételezheti az aktualizálás célzatát.



Minden korban érvényes szólam, hogy a rang nem lehet megvásárolható, a fényűzés makacs hajszolása, és a vagyon önmagában nevetséges rongyrázóvá tehet, de előkelővé nem, valamint hogy a műveltség pótlásához mindez kevés. A ma társadalmára is vonatkoztatható, általánossá szélesített értelmezéshez visszafogott átalakításokkal élt a rendező, aki úgy nyilatkozott, nem másolni akart, újításai főként a zenei megszólalásban egyértelműek. Épp ezért, önmagában a két felvonás közötti, politikumot bevonó viccmesélés, a felhőtlen kikapcsolódásra összpontosító darab nélkülözhető elemének tűnt.



A korszakban elhelyezhetőséget ellenben olykor kirívó kosztümök nehezítették, a kevesebb több alapon, visszafogottabb jelmezterv egységesebb légkört teremthetett volna. Ezzel összhangban a lokáltáncosnő, Mimi (Kalmár Zsuzsa) és Terka (Vágó Kriszta) játéka olykor harsánynak hatott, azonban a komikus darab nevetséges, ironikus, gúnyos hangvételéhez illeszkedtek az enyhén túljátszott szerepek. Ellenpontozásképp a konfliktusokat előidéző, majd mosom kezeimet attitűddel távozó lakáj (Kovács Nemes Andor), karakteréhez illően végig szigorúan kimért maradt, mellettük Csernik Árpád Schneider Mátyása meggyőző természetességgel mozgott a korhű, otthonos díszletek között. A közvetlen, bensőséges hangulatot a színpadhoz közeli fapados nézőtéren túl, interaktív közjáték tetőzte. A színészek ugyanis egy kis egyszerű koreográfiaoktatás után rövid éneklés erejéig bevonták a vállalkozó szellemű közönséget.

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata 2011 óta nagy sikerrel játssza a kidomborított helyzetkomikum által könnyed, derűs, szórakoztatást, nevettetést előtérbe helyező vígjátékot, amelynek élőzenével felelevenített közismert dallamai, főként az idősebb korosztálynak nyújthattak valamelyest nosztalgikus élményt, de bárki számára színesítethette, meghittebbé tehette a zöldövezeti, kellemes, nyári estét.

Zágon-Nóti-Eisemann: Hyppolit, a lakáj

Hyppolit: Kovács Nemes Andor
Schneider Mátyás: Csernik Árpád
Aranka, a felesége: Pesitz Mónika
Terka, a lányuk: Vágó Kriszta m.v.
Nagy András: Ralbovszki Csaba
Makáts főtanácsos: Mess Attila
Makáts Csaba: Kálló Béla m.v.
Mimi, lokáltáncosnő: Kalmár Zsuzsa
Julcsa: Sziráczky Katalin
Tóbiás: Szilágyi Nándor
Konferanszié: Pálfi Ervin

Zenekar:
Asztalos Alfréd m.v.
ifj. Kucsera Géza
Pálfi Ervin
Lakatos Mátyás
Szőke Attila

Díszletterv: Szilágyi Nándor
Jelmezterv: Ledenyák Andrea m.v.
Koreográfus: Bóbis László m.v.
Korrepetitor: Nemes Nagy Anita m.v.
Zenei vezető: ifj. Kucsera Géza
Súgó / ügyelő: Engi Georgina

Rendező: Megyeri Zoltán m.v.

2012. augusztus 10.
Szegedi Szabadtéri Játékok