A Museum Café régóta ad helyet irodalmi rendezvényeknek,  a falakon képzőművészeti kiállítás, már nem emlékszem pontosan, hogy a falon az egyik kép címe, vagy témája volt a bugripipedon, de felírtam  a jegyzetek közé, most meg dobol a fejemben. A fal színes, stekklámpa, ledsor, és olajlámpás a díszlet, alulról világítja meg a szereplőket, kísérteties. Csobánka Zsuzsa mesél a Belém az ujját c. könyve utóéletéről, mennyire értik, vagy éppen félreértik, a könyv nem erotika, nem pornográfia, vagy szexualitás, hanem talán csak mélyben való turkálás.

Németh Gábor a Zsidó vagy? című kötetéről meséli, hogy sokat írt felkérésre, mindig írt is valamiről, valamihez, de a "szöveg egyszer csak repedt, és ott feltört valami". A sok valami pedig a gyerekkor, annak áttétei, és ezek az áttétek álltak össze koherens szöveggé. Mert: "próza az, amit kinyomtatnak".

Tinkó Máté a Félonline prózaszerkesztője beszél  a munkájáról, határidőkről, szövegszikárságról, vendégnaplókról, műfajok összeférhetőségéről, példaként Szálinger Balázs Köztársaság című könyvét hozza.

Aztán jönnek a szövegek, először Csobánka Zsuzsa olvas, "Sándor pont olyan volt, mint az Úristen", mondja, itt le is akadok, eszembe jutnak Sándor nevű ismerőseim, tényleg olyanok, és elöl járnak, tanítanak, erre már tükörreflex a következő sor: "a nagy tanítók mégiscsak a jelenlétükkel tanítanak".   

A Sötétkamra sorozatról hallunk Németh Gábortól, vagy látott, vagy álmodott, vagy elképzelt dolgokról ír, mostani írásának mottója:

“Na jó. Én elmegyek"
(Hazai Attila)

Csönd, a szöveg felénél eszmélek, hogy jön ide Bardot, hát így:

"Nincs rá magyarázat, hogy a halál miért tépett ki lapokat a nyugágyban felejtett Newsweekból (Special double issue, Welcome back to 1965, March 26 - April 2, 2012), arra pedig különösen nincs, hogy amint azt pár nap múlva, a Központi Szabó Ervin könyvtárban majd rekonstruálom, miért éppen Brigitte Bardot 1965 augusztusában készült, kétségtelenül, de hát mégiscsak rémülten szexi fotóját választotta, hacsak nem a képaláírás maga a magyarázat: No one could resist the call of French siren Brigitte Bardot. Actress, model, and sex symbol, -  és, ami talán még ennél is fontosabb! - she flashed her leg long before Angelina."

Tinkó Máté is olvas, kikönyököl a szövegben a balkonra, megírja a metrós támadást, ahol nem volt "kis brazil, aki lerázza védőjét", és megfogadja, hogy: "nem leszek farkasa, fészekrablója senkinek", valamint abban bízik, és a szövegben harminckilencszer, na jó, nem számoltam hányszor, de sokszor felhangzik az abban bíztam kezdet, és súlyos befejezései.

Második forduló, szövegírás a kiállítás képeihez.  Csobánka festményekhez is ír, és festő barátja fest a szövegeihez. Baranyai András: Önarckép Jane Morisszal című képéhez írt szöveget, egymáson mester és tanítvány, férfi és nő, árnyék, és fény.



Németh  Gábor is ismerős képhez nyúl, Roskó Gábor: Odüsszeusz és a szirének festményét választotta. Roskó Gábor festményei Németh Gábor A tejszínről, és a Zsidó vagy? című könyveinek borítójáról is visszaköszönnek.



Tinkó Máté pedig Maurer Dóra fotósorozatához írt prózát.

"És ezt tudja a férfi is: visszanéz abba az irányba, még egyetlenegyszer, aztán darabon nyugodtan lépked, kiér a városból, hangosakat köszön  közben a kisasszonyoknak, majd egészséges, hosszú futásba kezd, kimért mozdulatokkal, nagy levegővételekkel, de bele nem szakad, kifújja magát, beletúr csapzott hajába, vakarja szakállát, és ismét nyugodtan lépked, semmi sem hozza ki sodrából, hagyja magán a csuromvizes kabátot is, de számot vet a sorssal,"

Németh Gábor fejezi be a felolvasást, "sikeres kísérletet tesz az undor befogására", "kivasalja, kiteríti", mert ezen a kiállításon, amit az Új Magyar Képtárban láthatunk, "gyakorlatilag bármi bekeretezhető, és felakasztható".