"Én is sötét hangulatú filmeket akarok készíteni, mint a példaképem, David Lynch, de hiányzik belőlem hozzá a sötétség" – ezzel a felütéssel indít a nemrég filmszakot végzett Sieveking dokumentumfilmje, amely annak ellenére sem hajlik Lynch-sötétbe, hogy világbékére törekvő spirituális mozgalom helyett inkább a pénzéhes és manipulatív szcientológiai egyházhoz közelíti a Maharishi Mahesh Yogi guru által propagált transzcendentális meditáció mozgalom portréját. Pedig a pár évvel az ezredforduló után induló történet eleinte lenyűgöző naivitásával tüntet: mikor Sieveking interjúlehetőséget kap az amerikai kultrendezőtől, David arról faggatja névrokonát, miért van annyira odáig a transzcendentális meditációért (következőkben: TM), és Lynch beszédétől fűtve ő is felkeresi az egyik német meditációs központot. A mozgalom neve ekkor már a beavatatlan nézőknek sem cseng idegenül, Sieveking a felvezetésben röviden – de nem didaktikusan – ismerteti a mozgalom főbb ismérveit. A TM-nek olyan híres zenészek is követői voltak, mint a Beatles-tagok vagy Donovan, de nem véletlen, hogy tucatszámra vonzza a hírességeket, hiszen jelentős adományokat, komoly összegeket kell befizetni azoknak, akik részesei akarnak lenni a mozgalomnak (a vezetőséget alkotó raja képzése például 1 millió dollárba kerül).

Sievekinget potom 2 380 euróért avatják be, amelyért cserébe megkapja személyre szabott mantráját (egy szanszkrit szót, amelyet naponta többször, 15-20 percig kell csukott szemmel, magába mélyedve ismételgetni, és így meditálnia), és máris megkezdődhet a világbékéhez vezető útja (a filmben leitmotivként rendre felbukkanó világbéke a Yogi szerint már akkor elérhető, ha sikerül 10 000 embert összegyűjteni egy helyre, és közösen meditálni). Sievekinget, mint ígéretes tanoncot nagyobb eseményekre is meghívják Lynch-interjúja után: dokumentálhatja a 2008-ban elhunyt Yogi temetését, mikor is a rajongók tömege előtt elhamvasztják a guru holttestét, és hamvait beleszórják a Gangeszbe, majd több tízezer ember mártózik meg a folyóban, hogy testi közelségbe kerülhessen a Mesterrel (többek között Lynch is eksztatikus élményének ad hangot ennek kapcsán). De Sieveking stábjával a Yogi halála utáni első komoly konferencián is részt vesz, amin azonban meglepő fordulat történik: a Yogi egyik régi barátja úgy gondolja, neki is joga van az utódláshoz – ám mikor a világbéke vezetői körében felszólal az első kritikus hang, akkor mikrofonját lekapcsolják, Sieveking stábját pedig kiküldik a teremből. A gyanú felébred, a mozgalmat propagáló dokumentumfilm készítése helyett David tényfeltárásba kezd, és több területen, több országban is nekiáll mélyfúrásokat végezni a témában.

Az első szál értelemszerűen az idolt, Lynchet követi nyomon, akit a film folyamán többször is meginterjúvol Sievekind, hogy a végére pereskedésig fajuljanak nézeteltéréseik a példaképpel, aki cenzúrázni akarja a TM-mozgalomról felvett anyagot – Lynchben ezúttal szürrealista zseni helyett egy végletekig elkötelezett, az igazáról láthatólag mélységesen meggyőződött TM-rajongót látunk, aki egy pillanatig sem tud a kétkedő kérdező perspektívájába helyezkedni.

A második szálat Sievekind Németországban futtatja, ahol a helyi TM-mozgalom eseményeit követi nyomon: a németországi helytartó ugyanis egy különleges egyetemet akar építeni a berlini Ördöghegyre, ami a hidegháborúban helyi CIA-központként üzemelt. Mikor Lynch-csel közösen bejelentik a projektet egy sajtótájékoztatón, először csak harsány röhögés kíséri a tervet, ám amikor a német vezető kijelenti, hogy Hitler után – aki rossz eszközökkel próbálkozott – ő is sérthetetlenné akarja tenni Németországot, véglegesen kitör a botrány. Sievekind a német eseményeket érezhető cinizmussal közelíti meg, és úgy is vágja össze az anyagot – míg Indiában inkább a misztikumot, a transzcendenciát keresi.

A harmadik, és a film spirituális felhangját megadó szál India mélyére vezeti a témával megszállottan foglalkozó rendezőt, ahol a Yogi által elindított mozgalom gyökereit igyekszik feltárni – látszólag sok sikerrel. Miközben Sievekind akkurátusan hámozza le a rétegeket a TM-mozgalom különböző mítoszairól, és bűnfilmekbe illő kreativitással tár fel "rejtett igazságokat", a rendező privát életét is nyomon követhetjük.

A David Wants to Fly-nak már címéből is látszik, hogy az igazi főszereplője nem is Lynch, és nem is Yogi, hanem maga a film készítője, aki saját életét is filmre vette a hosszú évek során készült dokuban. Igaz, a barátnőjével folytatott "egyszer fent, egyszer lent" párkapcsolatát csak sekélyesen skicceli fel, és így érzelmileg sem tudja annyira bevonni a nézőjét, de a saját identitását, filmkészítői hitvallását kereső alkotó kalandja már érzékletesebben körvonalazódik a vásznon. Sievekend alkotása a személyes hangnem okán tud igazán hatni: célja nem is annyira egy gonoszra stilizált szekta leleplezése, mint inkább saját boldogságának, lelki nyugalmának felkutatása, amelyet végső soron nem a kapitalista spiritualizmusként működő TM-ben, hanem annak indiai gyökereinél talál meg.Mivel Sievekind tétnek saját életét és identitását teszi fel, művének hibái felett is könnyebb szemet hunyni: nem érdekes, hogy néhol megdöccen a tempó, vagy hogy túl hosszúra nyúlik az expozíció – a gyakran humoros hangvétel, a saját életét és a mozgalmat szintén némi távolságtartó iróniával szemléző hozzáállás megkapó utazás-filmmé avatja Sievekind bemutatkozását.