zene
2007. 04. 10.
Ha túlzott elvárásokkal érkezik valaki
A Bartók Vonósnégyes koncertje a Zeneakadémián. 2007 március 27.

Egy különösen válságos korszakomban zeneterápiás kiképzésre jártam (Kósa György vezetése alatt), és egy „passzív” zeneterápiás ülésen ismertem meg Schubert befejezetlen c-moll vonósnégyesét. Minthogy a képzés pszichoanalitikusan orientált volt, a zenehallgatás utáni beszélgetésben (és analízisben) megismertem csoporttársaim és saját reakcióimat erre a zenére. Később azt is megtudtam erről a darabról, hogy a dúr-moll váltás benne metafizikai húrokat feszeget: életről és halálról van szó benne.
A Bartók Vonósnégyes előadásában szereztem meg ezt a zenét CD-n (1997-es kiadás), és ezt a hanghordozót – olykor válságos, olykor diadalmas korszakaim váltakozásában – szó szerint ronggyá hallgattam. Elmondhatom, hogy a Bartók Vonósnégyes neve számomra összeforrt a befejezetlen c-mollal – és a legkomolyabb metafizikai kérdésekkel.
Ezért talán megérti kedves olvasóm, hogy hatalmas reményekkel, elvárásokkal – és mindent megtéve, hogy biztosítsam az est sikerét – ültem le a Zeneakadémia zsúfolt nagytermében. Körülöttem szinte csak idősebb arcokat láttam, de a telt karzatokon észrevettem a fiatalabb generáció képviselőit is. Pattanásig feszült a légkör a teremben.
A Haydn-darab elején kezdtem szentségtörőnek érezni magam: megátalkodott füleim ugyanis (ha nem is komoly, de) intonációs hibákat jeleztek az első hegedűs (Komlós Péter) játékában – legalább kettőt. Bár ez a hiba a továbbiakban nem ismétlődött, a darab számomra nem kavart különösebb vihart - és úgy tűnt, a közönség számára sem.
A Bartók-darab kezdetén újra rosszul kezdtem érezni magam: a zenészek játékában ugyanis bizonytalanságot éreztem – a ránc azonban kisimult az arcokon, és – hírnevükhöz mérten – belelendültek a zenélésbe a vonósnégyes tagjai.
Talán megért a kedves olvasó, ha elárulom, hogy már alig vártam a záró Schubert darabot – és a közönséggel szemben nem Kocsis Zoltán közreműködése miatt.
Kísérőm szerint a Schubert darab volt az est fénypontja. Én azonban, zavarba esve Kocsis Zoltán először aránytalanul hangos zongorajátékán, majd pedig a mellettem ülő öregúr (műsorfüzettel babráló) papírcsörgését hallgatva - aki valószínűleg semmit sem értett rosszalló pillantásomból - a hallás időskori romlásáról értekeztem magamban. Hiába – így van ez, ha túlzott elvárásokkal érkezik valaki.
Ám mindez nem a közönség, és különösen nem a Bartók Vonósnégyes hibája: ahogy az újra és újra felharsanó vastaps mutatta, az együttes kiválóan szerepelt, és ragyogóan megfelelt a közönség elvárásainak.
A Bartók Vonósnégyes tagjai:
Komlós Péter – I. hegedű
Hargitai Géza – II. hegedű
Németh Géza – mélyhegedű
Mező László – gordonka
közreműködik: Kocsis Zoltán – zongora
Előadott művek:
Haydn: G-dúr vonósnégyes, op. 77/1
Bartók: 4. vonósnégyes
Schumann: Esz-dúr zongoraötös, op. 44
A Bartók Vonósnégyes előadásában szereztem meg ezt a zenét CD-n (1997-es kiadás), és ezt a hanghordozót – olykor válságos, olykor diadalmas korszakaim váltakozásában – szó szerint ronggyá hallgattam. Elmondhatom, hogy a Bartók Vonósnégyes neve számomra összeforrt a befejezetlen c-mollal – és a legkomolyabb metafizikai kérdésekkel.
Ezért talán megérti kedves olvasóm, hogy hatalmas reményekkel, elvárásokkal – és mindent megtéve, hogy biztosítsam az est sikerét – ültem le a Zeneakadémia zsúfolt nagytermében. Körülöttem szinte csak idősebb arcokat láttam, de a telt karzatokon észrevettem a fiatalabb generáció képviselőit is. Pattanásig feszült a légkör a teremben.
A Haydn-darab elején kezdtem szentségtörőnek érezni magam: megátalkodott füleim ugyanis (ha nem is komoly, de) intonációs hibákat jeleztek az első hegedűs (Komlós Péter) játékában – legalább kettőt. Bár ez a hiba a továbbiakban nem ismétlődött, a darab számomra nem kavart különösebb vihart - és úgy tűnt, a közönség számára sem.
A Bartók-darab kezdetén újra rosszul kezdtem érezni magam: a zenészek játékában ugyanis bizonytalanságot éreztem – a ránc azonban kisimult az arcokon, és – hírnevükhöz mérten – belelendültek a zenélésbe a vonósnégyes tagjai.
Talán megért a kedves olvasó, ha elárulom, hogy már alig vártam a záró Schubert darabot – és a közönséggel szemben nem Kocsis Zoltán közreműködése miatt.
Kísérőm szerint a Schubert darab volt az est fénypontja. Én azonban, zavarba esve Kocsis Zoltán először aránytalanul hangos zongorajátékán, majd pedig a mellettem ülő öregúr (műsorfüzettel babráló) papírcsörgését hallgatva - aki valószínűleg semmit sem értett rosszalló pillantásomból - a hallás időskori romlásáról értekeztem magamban. Hiába – így van ez, ha túlzott elvárásokkal érkezik valaki.
Ám mindez nem a közönség, és különösen nem a Bartók Vonósnégyes hibája: ahogy az újra és újra felharsanó vastaps mutatta, az együttes kiválóan szerepelt, és ragyogóan megfelelt a közönség elvárásainak.
A Bartók Vonósnégyes tagjai:
Komlós Péter – I. hegedű
Hargitai Géza – II. hegedű
Németh Géza – mélyhegedű
Mező László – gordonka
közreműködik: Kocsis Zoltán – zongora
Előadott művek:
Haydn: G-dúr vonósnégyes, op. 77/1
Bartók: 4. vonósnégyes
Schumann: Esz-dúr zongoraötös, op. 44
További írások a rovatból
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Más művészeti ágakról
Bakos Gyöngyi Nixon nem tud lépcsőzni című kötetéről
Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról